HÍREK
A Rovatból

Tarlós István zokon vette Vitézy Dávid kijelentéseit, pert fontolgat

VItézy azon kijelentése fájt a volt főpolgármesternek, hogy külső nyomásra rúgta ki a BKK-tól. Vitézy áll a per elé, állítása szerint mindent bizonyítani tud.


Vitézy egy interjúban beszélt arról, hogy a 3-as metró ügyében a kezdetektől fogva azon az állásponton volt, hogy új metrókocsik beszerzésére van szükség, nem pedig a régi orosz szerelvények felújítására. Szerinte az elmozdításában ez játszott szerepet, nem pedig az, amiről Tarlós István beszélt, hogy megelégelte a kommunikációját és nem szeretett volna együtt dolgozni vele.

Vitézy azt állította, hogy Tarlós nem önszántából, hanem „külső nyomásra” szabadult meg tőle.

Bár Tarlós nem nevezte meg, mely kijelentéseit tekinti „valótlannak”, ami miatt „jogi lépéseket fontolgat”, de valószínűleg erről lehet szó.

A közlekedési szakember a volt főpolgármeter fenyegetésére így reagált:

Állok elébe! Minden mondatomat, amit Rónai Egonnál csütörtökön az Indexen vagy korábban másutt elmondtam, alá tudom támasztani és alá is fogom. Fenntartom: az orosz metrófelújítás ügyét a két pártpolitikai oldal közösen söpörte a szőnyeg alá. A beszerzés miatti felelősség megkérdőjelezhetetlenül a Karácsony Gergely által díszpolgárként elismert Tarlós István időszakára esik. Ugyanakkor, az elmúlt 5 évben sem volt semmilyen valós vizsgálat, sőt, miközben börtönt ígért a szerződés aláíróinak Karácsony Gergely az előző főpolgármesteri kampányban, a BKV vezetője máig ugyanaz, mint aki az oroszokkal aláírta a szerződést. A közbeszerzés dokumentumai máig titkosak.

Vitézy szerint szavait igazolja az Indexen 2017-ben megjelent „Moszkva kavarása áll a budapesti metrókáosz mögött” című cikk, melyben az áll, hogy „Tarlós elismerte, nem az ő saját kezdeményezésére szabadultak meg a BKK vezetőjétől”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A bekapcsolt mikrofon buktatta le Trumpot: Putyinról suttogott Macronnak
Az amerikai elnök a Fehér Házban találkozott Zelenszkijjel és európai vezetőkkel. A háttérben már Putyinnal is szervez egy hármas tárgyalást a háború lezárásáról.


Donald Trump a Fehér Házban tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel. A megbeszélések után közölte, hogy felhívta Vlagyimir Putyint, és elkezdte szervezni egy hármas találkozót, amelyen ő, Putyin és Zelenszkij venne részt. A helyszínről még nem döntöttek.

Korábban Trump Alaszkában találkozott Putyinnal, ahol a háború békés lezárásáról beszéltek, de nem született hivatalos megállapodás. Később azt mondta, pozitívnak értékelte az ottani egyeztetést.

A Fehér Házban zajló megbeszélésen a kamerák rögzítették, ahogy Trump halkan beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel.

A felvételen hallható volt, amint azt mondta: „Azt hiszem, üzletet akar kötni. Azt hiszem, velem akar üzletet kötni. Érted? Bár ez őrültségnek hangzik” - írta a ladbible.com.

Trump arról is beszélt, hogy Moszkva nyitottnak tűnik arra, hogy több ország is részt vegyen Ukrajna biztonsági garanciáinak biztosításában, ez azonban nem jelentene NATO-tagságot.

Putyin célja, hogy Ukrajna olyan területeket adjon át, amelyeket az orosz hadsereg három év alatt sem tudott megszerezni. Zelenszkij ugyanakkor nem hajlandó átadni az ország egyetlen részét sem.

A mostani találkozón Zelenszkij több vezető támogatását is megkapta. A béke azonban csak akkor valósulhat meg, ha Ukrajna és Oroszország is elfogadja a feltételeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor kezdeményezze, hogy a Putyin-Zelenszkij találkozónak Budapest adjon otthont
A Tisza Párt elnöke szerint egy „békeharcos hiányzott nagyon tegnap az asztaltól" az amerikai és az ukrán elnök, valamint az európai vezetők találkozóján. Hozzáttte: lássuk, mi a fontosabb – a nyaralás és a hazug Facebook-posztok, vagy a valódi béke.


Magyar Péter a Facebookon azt írta, hogy kedden európai vezetők az amerikai és az ukrán elnökkel órákon át egyeztettek a békéhez vezető útról és a szükséges biztonsági garanciákról. A politikus szerint egy „békeharcos hiányzott nagyon tegnap az asztaltól. De hát ő éppen nyaral. Vagy csak nem hívták meg…”

A TISZA azt javasolja, hogy Orbán Viktor ismerje el az 1994-es Budapest Memorandum érvényességét, és kezdeményezze, hogy Budapest adjon otthont egy Putyin–Zelenszkij találkozónak. A 31 éve Magyarországon aláírt megállapodás Ukrajna területi integritásáról, függetlenségéről és a biztonsági garanciákról szólt.

Magyar Péter szerint azok, akik valóban igazságos és fenntartható békét szeretnének, nem uszítanak, nem gyártanak álhíreket, hanem leülnek a tárgyalóasztalhoz.

A politikus bejegyzésében azt is hozzátette: lássuk, mi a fontosabb – a nyaralás és a hazug Facebook-posztok, vagy a valódi béke.

A The Guardian arról számolt be, hogy Budapest is felmerült a Zelenszkij–Putyin-találkozó lehetséges helyszíneként.

(via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szent István Nap: „Tematikus változások miatt” a szervezők törölték a Grecsó-Hrutka páros és a Magashegyi Underground koncertjét
A szervezők helyettük a Hunor űrprogramról tartanak beszélgetéseket. Grecsó szerint „két nappal előtte nem szoktak lemondani rendezvényt. Az nagyon nem éri meg.”
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Grecsó Krisztián kedden reggel tudatta a közönséggel, hogy a GrecsóHrutka budapesti előadását a szervezők tematikus változások miatt lemondták. A duónak 18 órától lett volna koncertje a Millenárison a Szent István Nap ünnepi rendezvénysorozat részeként. A Magashegyi Underground is fellépett volna, de az ő műsorukat is törölték, adta hírül a Telex.

A Magashegyi Underground menedzsere, Anga Kis Miklós elmondta, hogy csak pár napja értesítették őket a változásról. Hozzátette:

„felülről odaszóltak, hogy teljesen más jellegű programot akarnak, és az utolsó pillanatban áthúzták a terveket.”

Szerinte sem túl gyakori az ilyesmi, és ha tippelnie kellene, politikai okokra gyanakodna.

Grecsó Krisztián a Telexnek arról beszélt, hogy nem akar részletesebben nyilatkozni a háttérről, de úgy fogalmazott:

„Hrutka rajta van a Deutsch-listán”.

Megjegyezte: „Két nappal előtte nem szoktak lemondani rendezvényt. Az nagyon nem éri meg.” Azt is mondta, hogy még soha nem fordult elő velük, hogy tematikus okokra hivatkozva törölték volna a koncertjüket.

Juhász Anna irodalmár, a Művészkert művészeti vezetője szerint azért változott a program, mert a szervezők a Hunor-programnak szerették volna átadni az egész napot. Elmondta, hogy 16 órától Ember az űrben! címmel a Hunor űrprogram szakértői tartanak beszélgetést, 18 órától pedig Leszünk-e marslakók? címmel a csillagászatról lesz szó. Este 20 órától a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet is levetítik.

Juhász Anna azt is hozzátette, hogy

a Művészkert fennállása óta ez az első ilyen programváltozás.

Mint mondta, Hrutka Róbert minden évben fellépett, többek között Tompos Kátyával (képünkön). Úgy fogalmazott, hogy az a feltételezés, miszerint politikai ok állhat a háttérben, biztosan nem fedi a valóságot. Ennél többet nem tudott, és a kérdéseket a megrendelőhöz, az Artificial ügynökség vezetőjéhez, illetve a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséghez irányította.

Deutsch Tamás nemrég listát tett közzé azokról a zenészekről, akik szerinte aktívan hozzájárultak a „mocskos Fidesz!” hullámhoz. Ezen Hrutka Róbert neve is szerepelt. A listán ott volt a Punnany Massif is, amelynek soproni koncertjét a Soproni Városmarketing Nonprofit Kft. mondta le költségcsökkentésre hivatkozva. A zenekar menedzsere szerint a szervező valójában a rendezvény koncepciójának átalakítására hivatkozva állt el a szerződéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kiemelt lakóparkok épülhetnek Budapesten – a rendelettervezet nyomán egy vállalkozó nagyon jól járhat
Hétfő este társadalmi vitára bocsátották a kormányrendelet-tervezetet, amely két budapesti lakóparkot érint. A beruházásokkal összesen 4200 új lakás épülhet. Tiborcz István korábbi üzlettársa, Balázs Attila lehet a nagy nyertes.


A kormány hétfő este közzétette a honlapján azt a rendelettervezetet, amely két budapesti lakópark építését nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak minősítené. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a beruházásokkal összesen 4200 új lakás épülhet a fővárosban.

Az egyik fejlesztés a X. kerületben, a Fehér úton, az Örs vezér tere közelében valósulhat meg. A 39210/211 és 39210/212 helyrajzi számú telkek közül az egyik, a Fehér út 12. szám alatti ingatlan idén júliusban került a Fehér-Liget Ingatlanhasznosító Kft.-hez, amely a Themis-Liget Kft.-től vásárolta meg.

Mindkét vállalat a Bayer-cégcsoporthoz, vagyis Balázs Attilához kapcsolódik,

írja a 444.

A másik lakópark a XV. kerületben, a Pólus Center közelében épülhet. A 91186-os helyrajzi számú, 7,7 hektáros terület tulajdonosa a Szilas Liget Kft., amely idén áprilisban került a Bayer Property tulajdonába a Granit-Polus Holdingtól.

A kormány augusztus elején fogadta el azt a szabályozást, amely lehetővé teszi, hogy 250 lakásnál nagyobb projekteket kiemelt beruházássá minősítsenek, ha a lakások legalább 70 százaléka megfelel az Otthon Start Program feltételeinek.

Az ilyen beruházásoknál nem kell alkalmazni a helyi építési szabályokat, így gyorsabb és egyszerűbb az engedélyezési folyamat. A hivatalos indoklás szerint a cél a lakásépítések felgyorsítása.

A most kiemelésre javasolt két ingatlan Balázs Attila érdekeltségébe tartozik, aki az új szabályozás megjelenése előtt szerezte meg a telkeket és az azokat birtokló cégeket.

Balázs Attilát évek óta Tiborcz István egykori üzlettársaként emlegetik. A K-Monitor összefoglalója szerint a Bayer Construct alvállalkozóként részt vett több nagy beruházásban, például a Puskás Aréna, az MTK Stadion és a Ludovika Campus építésében, valamint közreműködött az Agora Budapest és az Etele Pláza kivitelezésében is.

A szervezet felidézte, hogy a nevéhez köthető „a botrányos balatonfűzfői lőporgyár építése is, ami esetében költségvetési csalás bűntette miatt bírósági eljárás indult”.

A zuglói Bosnyák téren 2022-ben szintén a Bayer-cégcsoport kezdett óriásberuházásba, amelyből végül kormányzati negyed lett, és amelyet az állam tavaly vásárolt meg.

Balázs 2021-ben erdélyi beruházásokba engedte be az Avanzare Kft.-t és annak vezetőjét, Dicső Lászlót, akit Tiborcz István üzlettársaként tartanak számon.

A Miniszterelnökség közleményében a beruházások részleteit ismertették, de arra nem tértek ki, hogy ki a projektek tulajdonosa.

Magyar Péter az év elején Balázs Attilát is azok közé sorolta, akiknek azt üzente: tudja, mit tettek, és nem felejti el.


Link másolása
KÖVESS MINKET: