„Talán ma véget ér ez a történet” – az oroszok hét hónap alatt döntő fölénybe kerültek a Kurszk régióban
Az orosz hadsereg visszafoglalt egy várost, az ukrán csapatok pedig szervezett visszavonulást hajtanak végre. A hét hónapja védett terület elvesztése fordulópont lehet a harcokban.
Az orosz csapatok döntő fölénybe kerültek a Kurszk régióban, amit az ukrán hadsereg elit alakulatai hét hónapja védtek, írja a 444.hu több forrás alapján.
Szerdán orosz hírportálokon jelentek meg képek arról, hogy Szudzsa város főterén orosz zászlókat lengetnek, ami arra utal, hogy az orosz hadsereg átvette az irányítást. Bár egyes jelentések szerint még zajlanak harcok, úgy tűnik, hogy ezek már csak az ukránok visszavonulását biztosító csapatokkal történő összecsapások.
Független orosz források szerint az ukrán hadsereg szervezetten hagyja el Kurszk térségét, igyekezve minimalizálni a veszteségeket. A CIT nevű orosz elemzőcsoport vezetője, Ruszlan Levijev úgy véli, hogy Szudzsa szinte teljesen orosz ellenőrzés alá került.
„Talán ma véget ér ez a történet. Talán még néhány napig megpróbálnak kitartani a határ menti falvakban. De összességében a kurszki hídfő története a végéhez közeledik, és az ukrán csapatok visszavonulnak”
– idézi az elemzőt az orosz ellenzéki Meduza portál.
Az orosz csapatok döntő fölénybe kerültek a Kurszk régióban, amit az ukrán hadsereg elit alakulatai hét hónapja védtek, írja a 444.hu több forrás alapján.
Szerdán orosz hírportálokon jelentek meg képek arról, hogy Szudzsa város főterén orosz zászlókat lengetnek, ami arra utal, hogy az orosz hadsereg átvette az irányítást. Bár egyes jelentések szerint még zajlanak harcok, úgy tűnik, hogy ezek már csak az ukránok visszavonulását biztosító csapatokkal történő összecsapások.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orosz megbízásból robbantottak volna ukránok - Bukarestben és Varsóban fogták el őket
A nyomozók úgy tudják, a szállítmány útvonala Ukrajna felé vezetett volna. A csomagok látszólag hétköznapi holmikat rejtettek, a detonációt távolról indították volna.
Román–lengyel akció: orosz titkosszolgálathoz köthető ukrán állampolgárokat fogtak el Bukarestben és Varsóban kedden, írja a HVG a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közlése alapján.
Két gyanúsított a bukaresti, ukrán tulajdonú Nova-Post csomagküldő szolgálatnál több robbanószerkezetet rejtett el.
A bombákat távirányítással akarták működésbe hozni, látszólag ártalmatlan csomagokba autóalkatrészek, fejhallgatók és GPS-lokátorok közé bújtatva.
Az SRI szerint az ukrán állampolgárok Lengyelországból érkeztek Romániába, és október 14-15-én adták fel a gyanús küldeményeket. A szolgálat azt is jelezte, hogy a megbízás orosz félhez köthető, és a Nova-Post kiterjedt hálózatát több helyszínen tervezett merényletekhez használták volna.
A lengyel titkosszolgálat szóvivője, Jacek Dobrzynski szerint a többfős hálózat Románián és Lengyelországon át Ukrajna felé akart robbanóanyagot továbbítani. A hatóságok termitet, vas-oxidot és bárium-nitrátot tartalmazó pirotechnikai eszközöket foglaltak le, amelyek alkalmasak szabotázsakciók sorozatára.
A mostani nyolc letartóztatáson túl Lengyelországban további 55 embert állítottak elő. A gyanú szerint az orosz titkosszolgálat megbízásából szabotázsakciók előkészítésén dolgoztak.
Román–lengyel akció: orosz titkosszolgálathoz köthető ukrán állampolgárokat fogtak el Bukarestben és Varsóban kedden, írja a HVG a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közlése alapján.
Két gyanúsított a bukaresti, ukrán tulajdonú Nova-Post csomagküldő szolgálatnál több robbanószerkezetet rejtett el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lengyelország egyértelműen jelezte: Vlagyimir Putyin nem számíthat arra, hogy minden gond nélkül átrepülhet a lengyel légtéren, amikor Budapestre repül, hogy találkozzon Donald Trumppal. Radoslaw Sikorski külügyminiszter ugyanis kedden a Radio Rodzinak azt nyilatkozta:
„Nem tudjuk garantálni, hogy egy független lengyel bíróság nem fogja utasítani a kormányt arra, hogy leszállítsuk a gépét és átadjuk a gyanúsítottat a hágai bíróságnak.”
A miniszter hozzátette: „ha ez a csúcstalálkozó megvalósul, akkor a repülőgép más útvonalon fog közlekedni.”
Azért nem mindegy, melyik országon keresztül repül Putyin Magyarországra, mert a háború miatt az Európai Unió megtiltotta, hogy orosz repülőgépek uniós ország légterébe repüljenek. Ráadásul a Nemzetközi Büntetőbíróság korábban elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen, mert a vád szerint jogtalanul hurcolt el több száz ukrán gyermeket. Oroszország nem ismeri el a bíróság joghatóságát, és tagadja a vádat.
Az elfogatóparancs kötelezi a tagállamokat arra, hogy le kell tartóztatniuk az orosz elnököt, ha a területükre lép. Az összes uniós ország tagja a hágai bíróságnak – Magyarország ugyan éppen kilépni készül, de a nemzetközi jog kötelezi arra, hogy 2026 nyaráig végrehajtsa a korábban kiadott elfogatóparancsokat.
A magyar kormány ennek ellenére jelezte: garantálja Putyin beutazását a budapesti találkozóra és a hazautat is. Erre is reagált a lengyel külügyminiszter, azt mondta:
„visszatetszést kelt, hogy egy, a Nemzetközi Büntetőbírósághoz kötődő EU-tagállam meghívja magához Putyin elnököt”. Sikorski szerint ez azt mutatja, hogy „Magyarország nem a Nyugat részeként, hanem a Nyugat és Oroszország között helyezkedik el”.
Elképzelhető, hogy Bulgária lesz a megoldás Putyin problémájára, ugyanis Georg Georgiev bolgár külügyminiszter jelezte: engednék, hogy Putyin az ország légterét használja, ha ez közelebb vihet a békéhez.
„Ha ennek az a feltétele, hogy megvalósuljon ez a találkozó, akkor a legészszerűbb, ha egy ilyen találkozót minden lehetséges módon segítünk”
– fogalmazott Georgiev.
A bolgár külügyminisztérium közlése szerint azonban Oroszországtól még nem érkezett légi közlekedési engedély iránti kérelem.
Lengyelország egyértelműen jelezte: Vlagyimir Putyin nem számíthat arra, hogy minden gond nélkül átrepülhet a lengyel légtéren, amikor Budapestre repül, hogy találkozzon Donald Trumppal. Radoslaw Sikorski külügyminiszter ugyanis kedden a Radio Rodzinak azt nyilatkozta:
„Nem tudjuk garantálni, hogy egy független lengyel bíróság nem fogja utasítani a kormányt arra, hogy leszállítsuk a gépét és átadjuk a gyanúsítottat a hágai bíróságnak.”
A miniszter hozzátette: „ha ez a csúcstalálkozó megvalósul, akkor a repülőgép más útvonalon fog közlekedni.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Zalakerámia augusztus végén leállította a termelést a tófeji gyárában – értesült a HVG. Az osztrák Lasselsberger csoport tulajdonában lévő vállalat a lap megkeresésére azt közölte, a gyáregységben már csak logisztikai tevékenység és egyéb támogató tevékenységek működnek.
Ezzel véget ért a Magyarországon százéves múltra visszatekintő csempegyártás.
A vállalat az év elején a magasabb technológiai színvonalú romhányi gyárát Romániába költöztette. Most a piaci igényekre hivatkozva döntöttek a tófeji gyártás megszüntetéséről. Az építőipar évek óta tartó visszaesése az árbevételt is visszahúzta, ezért a Lasselsberger cégcsoport termelésoptimalizálást hajtott végre és hajt végre.
A Zalakerámia nem közölte, hány dolgozó elbocsátásával jár a leállás, és nem tudni, mi lesz a termelőeszközök sorsa.
A tófeji önkormányzat nem válaszolt a HVG-nek a helyi iparűzési adóbevételek kiesésével vagy a dolgozók támogatásával kapcsolatos kérdésekre.
A gondok nem most kezdődtek a Zalakerámiánál: 2023 májusában Tófejen csoportos leépítést rendeltek el, a több mint 200 munkavállaló közel 90 százalékát elküldték, a gyártást pedig a romhányi egységbe vitték. A szektort terhelte a bányajáradék kiterjesztése, az energia- és munkaerőköltségek megugrása, valamint a jelentős forgalomcsökkenés.
A számok is ezt mutatják: a cég árbevétele 2021-ben 15 milliárd forint volt, 2022-ben egyszeri hatások miatt 32 milliárdra ugrott, 2023-ban viszont 12 milliárdra esett, 2024-ben pedig 9,2 milliárdra olvadt. A társaság 2021 óta veszteséges, az utóbbi két évben rendre nagyjából 2,1 milliárd forint mínuszt termelt.
A Zalakerámia augusztus végén leállította a termelést a tófeji gyárában – értesült a HVG. Az osztrák Lasselsberger csoport tulajdonában lévő vállalat a lap megkeresésére azt közölte, a gyáregységben már csak logisztikai tevékenység és egyéb támogató tevékenységek működnek.
Ezzel véget ért a Magyarországon százéves múltra visszatekintő csempegyártás.
A vállalat az év elején a magasabb technológiai színvonalú romhányi gyárát Romániába költöztette. Most a piaci igényekre hivatkozva döntöttek a tófeji gyártás megszüntetéséről. Az építőipar évek óta tartó visszaesése az árbevételt is visszahúzta, ezért a Lasselsberger cégcsoport termelésoptimalizálást hajtott végre és hajt végre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Donald Trump azt fontolgatja, hogy enyhíti Sean Combs, azaz P. Diddy büntetését, sőt a teljes elnöki kegyelem lehetősége is felmerült, akár már ezen a héten, írja a TMZ.
P. Diddyt prostitúció céljából történő utaztatás miatt ítélték el. Összesen 50 hónapot kapott, ebből 13 hónapot már előzetesben letöltött. Korábban erőszakkal és szexkereskedelemmel is megvádolták, de ezt végül ejtették.
A Fehér Házban több munkatárs próbálja lebeszélni az elnököt a büntetés megváltoztatásáról. A cikk szerint
Trump önfejűsége miatt a gyors döntés sem kizárt.
Október elején, közvetlenül az ítélet után, Diddy jogi csapata felvette a kapcsolatot egy, a Fehér Házban dolgozó, befolyásos, magas rangú tisztviselővel. Néhány nappal később Trump a sajtónak jelezte, hogy tud a kérésről.
A védelem hétfőn a New York-i szövetségi bíróságon jelezte, hogy fellebbezést terveznek, amelyet 4–6 héten belül nyújthatnak be.
Trump második ciklusában több elítéltnek adott kegyelmet vagy enyhítést. Nemrég George Santos volt képviselő ügyében is változtatott, Santos eredetileg 87 hónapot kapott hitelcsalás miatt.
Diddy és Trump korábban jóban voltak. Viszonyuk akkor romlott meg, amikor Diddy 2020-ban Joe Bident támogatta. Ennek ellenére Trump nem zárta ki a kegyelmet.