Fizetni kell, ha valaki be akar költözni Taktaharkányba, de további két feltétel is van
Taktaharkány önkormányzata helyi rendeletben szabályozza a betelepülés feltételeit, amely a települési önazonosság védelmét szolgálja. A rendelet szerint azok költözhetnek a faluba, akik megfelelnek három feltételnek. A szabályozás 2025 augusztusának végén lép hatályba, írta a boon.hu.
Szemán Ákos polgármester a Boon-nak elmondta: évente átlagosan tíz ingatlant adnak-vesznek a faluban. Úgy látja,
„Alig van már eladó ház Taktaharkányban. Sok fiatal család érkezett az elmúlt években, akik ma is megfelelnének a rendeletnek. Jó helyen van a településünk, a megyeszékhely 25 kilométer ide, Szerencs 10, vasúti fővonal vezet át a településen. Minden közintézményünk felújítva, minden infrastruktúra rendbetéve” – mondta a polgármester.
Szemán Ákos arról is beszélt, hogy a községben egyre kevesebb szakmunkás él. Hozzátette: „Aki nem tartozik a mentesség körébe, az szeretnénk, ha legalább valamilyen szakképzettséget igazolna. Fel is soroltuk, kiket, milyen képzettségűeket várunk szívesen. Sajnos fogynak községünkből a szakmunkások, a különféle hasznos végzettséggel rendelkező szakemberek. Pedagógusból például mára több a bejáró, mint a helyben élő. Jó lenne ilyen szakembereket fogadni.” A polgármester szerint legalább középfokú végzettségre lenne szükség.
A szabályozás jogi alapját az a törvény adja, amelyet az Országgyűlés június 11-én fogadott el 141 igen, 41 nem szavazattal és 6 tartózkodás mellett.
A jogszabály úgy fogalmaz: „helyi közügyként a települési közösségnek végső soron jogában áll meghatározni azt, hogy a településre kik és milyen feltételekkel települhetnek be”.
Az országban elsőként a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Mezőkeresztes alkotta meg saját önazonossági rendeletét. Bár a törvény csak július elején lépett hatályba, a település képviselő-testülete már június 27-én döntött a rendelet elfogadásáról, amely az önkormányzathoz rendeli az elővásárlási jogot.
(via Telex)