HÍREK
A Rovatból

Takács Péter Magyar Péternek: Ide figyelj, te Lenin-fiú! Hagyd békén a kórház dolgozóit!

Durva üzenetváltás robbant ki a politikusok között, miután kismamák panaszkodtak, hogy vajúdás közben szerelők jelentek meg a kórteremben. A vita Facebookon folytatódott.


Takács Péter és Magyar Péter között újabb és újabb vita robban ki a székesfehérvári kórház vízproblémái miatt. A szóváltás ezúttal a Facebookon posztokban és kommentekben zajlott, miután Magyar Péter csütörtökön személyesen is ellátogatott az intézménybe. Több kismama is arról számolt be, hogy vajúdás közben szerelők mentek be hozzájuk a vízgondok miatt.

Az egészségügyi államtitkár így reagált: „Magyar Péter akárcsak a napraforgót, a fehérvári kórházat sem bírja elengedni.” Hozzátette: „Milyen beteglelkű figura képes úgy beállítani a munkájukat szakszerűen, az érvényes protokollok szerint végző szakembereket, mintha direkt a betegek zaklatása lenne a céljuk. Magyar Péter és koalíciós partenere, a DK (Földi Judit) hetek óta politikai tőkét próbál kovácsolni abból, hogy összehangolt támadást indítottak a kórház ellen. Hiába no, közös a gazda, közös az itiner! Folyamatos vádaskodásaikkal lekötik a szakembereket, akiknek mindennap az alaptalan rágalmaik cáfolásával kell foglalkozniuk” – idézte a 24.hu.

Takács szerint a kórház több alkalommal is szakszerűen és tényszerűen tájékoztatta a nyilvánosságot a problémáról és a megoldásról. Úgy fogalmazott: „Csakis alantas politikai színjátékának terepeként tekint a kórházra.”

Az államtitkár ezt is írta: „A Tisza Párt ugyanis lelepleződött: nem több az egész, mint egy webshop köré szervezett online pilótajáték. Kiderült, hogy szakpolitikai elképzeléseik nincsenek, a vitákat nem vállalják, a kormányzáshoz szükséges szakértelemmel, képességekkel nem rendelkeznek. Nem marad más nekik, mint a hergelés, uszítás, gyűlöletkeltés. Ide figyelj, te Lenin-fiú! Hagyd békén a kórház dolgozóit! Hagyd, hogy tegyék a dolgukat, legyen szó betegállátásról vagy üzemeltetésről! Segíteni nem akarsz (nem is tudsz, mert nincs tudás a nagy látványpékségetek mögött), úgyhogy inkább ne hátráltass!”

Magyar Péter erre úgy kezdte válaszát: „te mit hazudozol már megint?” Majd így folytatta: „Nem szégyelled magad, hogy egyszer nem látogattál el a fehérvári kórházba, ahol július 27. óta súlyosan fertőzött a csapvíz a gyermekintenzív, a gyermekgyógyászati és a szülészeti osztályon? Miközben épp vízparton nyaralsz felelős vezetőként, a frissen szült kismamák ásványvízzel próbálnak szülés után tisztálkodni.”

A politikus azt is megkérdezte Takácstól, tudja-e, hogy „amikor Németországban 2013-ban a brémai kórházban ez a baktérium megjelent, akkor ott teljes osztálybezárás történt, az újszülötteket más intézménybe vitték. A fertőtlenítés után a csaptelepeket és szűrőket is lecserélték. Remélem jól nyaralsz.”

Takács Magyar egyik népszerű mondatával vágott vissza, miszerint „az öngól is gól”. Azt írta:

„Pont a csapatókirály kérdez fel arról, hogy megszakítottam-e a nyaralásomat. Te, aki ahelyett, hogy a magyar gazdák tönkretétele ellen szavaztál volna a szakbizottságban, quadozol, aurát farmolsz, szalmabálán fetrengsz, robogózol, sétarepülőzöl egész nyáron. Amúgy felsültek az informátoraid, Lenin-fiú! Nem volt mit megszakítani, mert el sem utaztam – a rendkívüli helyzetre tekintettel. 3 délután a Balcsinál, az idén nyáron ez jutott… ez van, meló van. Neked hogy telik a 80 napos életed nyara?”

Az ügy előzménye, hogy Magyar Péter vasárnap egy történetet osztott meg arról: a székesfehérvári kórház szülőszobájába vízvezetékszerelők mentek be, miközben egy nő vajúdott. A férj és egy nővér lepedőkkel takarta körbe a kismamát. A kórház később cáfolta, hogy szerelők jártak volna a szülőszobán, de az apa azt kérdezte, miért találna ki ilyet, és egy másik kismama is hasonló esetről írt.

Takács Péter először cáfolta a történteket, majd elnézést kért, anélkül, hogy elismerte volna azokat. Ezután a politikus Magyar Péter állítólagos elmeállapotáról és az RTL-ről mint „csicskamédiáról” írt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Óriási siker!” – Magyar Péter szerint a TISZA hét szavazata mentette meg a magyar gazdákat a Mercosur-egyezménytől
A pártelnök szerint hajszálon múlt a magyar gazdák sorsa, mindössze tíz szavazat döntött. Azt írta, a Fidesz képviselői közül nem is volt mindenki jelen az ülésen.


„Óriási siker! A TISZA hét EP képviselőjének szavazatával sikerült megvédeni a magyar gazdákat a Mercosur egyezmény káros hatásaitól!” – írta Magyar Péter a Facebook-oldalán.

Mint írta, az Európai Parlament szűk többséggel fogadott el egy néppárti képviselők által benyújtott javaslatot, amely megakadályozza a szerinte „rendkívül hátrányos” Mercosur egyezmény hatályba lépését. Ezt írta:

„334 igent és 324 nemet kapott a javaslat. Ha a TISZA képviselői nem így szavaztak volna, akkor nem sikerült volna megvédeni a magyar gazdákat.”

Magyar Péter azt is állította, hogy a Fidesznek nem volt minden képviselője jelen a szavazásnál.

Úgy véli, a TISZA és a Néppárt elérte azt az Európai Parlamentben, ami az Orbán-kormánynak nem sikerült a Tanácsban.

Hozzátette, ha nincs a néppárti javaslat, vagy azt nem támogatja a TISZA mind a hét képviselője, akkor a magyar gazdák és a teljes magyar mezőgazdaság óriási bajba került volna.

A politikus szerint „Orbán csak beszél, a propaganda csak hazudik, a TISZA viszont cselekszik.”

Bejegyzésében felszólította az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy „fogadják el az Európai Parlament döntését, és ne menjenek szembe az európai gazdák érdekével!”. Orbán Viktort pedig arra szólította fel, hogy álljon a magyar gazdák mellé, és „végezze el azt a munkát, amit a TISZA elvégzett az Európai Parlamentben”. A poszt végén feltette a kérdést, hogy hol vannak most a „gazdának maszkírozott, közpénzfaló propagandisták”.

Az Európai Parlament szerdai szavazásának tárgya az volt, hogy előzetes véleményt kérjenek-e az Európai Unió Bíróságától (CJEU) az EU–Mercosur megállapodás uniós szerződésekkel való összhangjáról. A kezdeményezés 334 igen és 324 nem szavazattal ment át, ami a Parlament hozzájárulási eljárását a Bíróság véleményének megérkezéséig felfüggeszti. Amennyiben a Bíróság negatív véleményt ad, a megállapodás a jelenlegi formájában nem léphet hatályba.

A Tanács január 9-én felhatalmazást adott a megállapodás aláírására, ami január 17-én meg is történt. A csomagot azonban továbbra is politikai viták övezik a mezőgazdasági verseny és a környezeti garanciák miatt. A Tanácsban több tagállam, köztük Magyarország, Franciaország és Ausztria is ellenezte a megállapodást, de az minősített többséggel átment, miközben több országban gazdatüntetések zajlanak.

Az Európai Néppárt (EPP) vezetése, amelynek frakciójához a TISZA Párt hét képviselője is csatlakozott, a szavazás előtti napokban nyilvánosan támogatta a megállapodást, és arra figyelmeztetett, hogy a Bírósághoz fordulás hónapokra leállíthatja a ratifikációt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tiltakoznak: Ukrajna berendelte a magyar nagykövetet a kormány petíciója miatt
A nagykövetet tájékoztatták, hogy Ukrajna korlátozhatja a magyar kormánytagok beutazását Kárpátaljára. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy véli, hogy a lépés magyarellenes. Szerinte az ukránok „tovább feszítik a húrt”, de a petíciót mindenképp végigviszik.


Újabb fejezetéhez érkezett a magyar-ukrán diplomáciai vita: Ukrajna szerdán berendelte a magyar nagykövetet, hogy tiltakozzon a kormány által a 800 milliárd dollár Ukrajnába küldése ellen szervezett nemzeti petíció miatt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy Facebook-videóban.

A tárcavezető reakciójában „nagyon durva” beavatkozásnak nevezte a lépést Magyarország belügyeibe. A miniszter szerint végig fogják vinni a nemzeti petíciót, függetlenül attól, hogy az ukránok hogyan tiltakoznak és még hányszor rendelik be a magyar nagykövetet.

Szijjártó szerint az ukránok azt is közölték, hogy korlátozni fogják a magyar kormányzati tisztségviselők utazását és látogatásait Kárpátalján. Ezt a külügyminiszter az európai értékekkel és szabályokkal ellentétes, újabb magyarellenes lépésnek nevezte.

A magyar kormány narratívája szerint Ukrajna középtávú finanszírozási igényei rendkívüli terhet jelentenének a magyar adófizetőknek. Orbán Viktor és a kormányzati anyagok 800 milliárd dollár vagy euró nagyságrendű, évtizedes ukrán igénnyel érvelnek, amiből Magyarországra több milliárd dolláros teher hárulna. A kormány ebből vezeti le a nemzeti petíció szükségességét, amit Orbán Viktor múlt hét pénteken jelentett be a Kossuth Rádióban.

Ukrajna nem először kérette be a magyar nagykövetet, és a múltban Budapest is tett már hasonló lépést. Az ukrán külügyminisztérium korábban több alkalommal is közölte, hogy a magyar kormány „barátságtalan” megnyilvánulásai és kampányai miatt kérette be a magyar nagykövetet, és bírálta, hogy Budapest belpolitikai célokra használja Ukrajnát. Kijev visszautasítja, hogy beavatkozna a magyar belügyekbe, és hangsúlyozza, hogy az ország háborúban áll, a magyar kormányzati kommunikációt pedig „sértőnek” tartja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Davosba utazik Donald Trump meghívására
A kormányfő előbb megalakítja az amerikai elnökkel a Béketanácsot Svájcban, majd Brüsszelbe siet a rendkívüli miniszterelnöki csúcsra. Útja előtt az uniós vezetőket kritizálta a Harcosok Klubjában.


Donald Trump meghívására Davosba utazik Orbán Viktor, ahol a miniszterelnök bejelentése szerint megalakítják a Béketanácsot. A kormányfő a Harcosok Klubjában tett bejegyzésében számolt be a terveiről – írta meg a Magyar Nemzet.

„Kormányülés bezártával irány Davos. Trump meghívására. Megalakítjuk a Béketanácsot. Aztán átvágtatunk Brüsszelbe, a rendkívüli miniszterelnöki csúcsra. Hosszú éjszakák előtt állok. Pénteken vissza Magyarországra. Szombaton Kaposvár”

– közölte Orbán Viktor.

A sűrű külpolitikai program mellett belpolitikai bejelentést is tett: „Extrém hideg ez a január, most látszik, mekkora érték a rezsicsökkentés. De a nagy hideg miatt cselekednünk kell. A kormány mai ülésén újabb döntéseket hozunk.”

A miniszterelnök a brüsszeli gazdatüntetésekre is kitért, amelyekről azt mondta: „Igazuk van.” Szerinte az európai uniós vezetés döntései tönkreteszik a gazdákat.

„Von der Leyen és Weber olyan döntéseket hoznak, amelyek tönkreteszik az európai, így a magyar gazdákat is” – hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy a magyar embereket meg kell védeni a szerinte silány minőségű és egészségtelen ukrán és latin-amerikai élelmiszerektől.

Az Európai Unió ezzel szemben arra hivatkozik, hogy mind az ukrán importra, mind a Mercosur-országokkal kötött kereskedelmi egyezményre szigorú élelmiszerbiztonsági szabályok vonatkoznak. Emellett az európai gazdákat védő mechanizmusokat – például kvótákat, felügyeletet és gyors védintézkedéseket – is alkalmaznak.

Az EU és a Mercosur-országok a napokban írták alá az egyezményt, ám az Európai Parlament jogi felülvizsgálatra küldte, ami késlelteti a jóváhagyást. Szerdán arról szavaztak a képviselők, hogy előzetes véleményt kérjenek-e az Európai Unió Bíróságától (CJEU) az EU–Mercosur megállapodás uniós szerződésekkel való összhangjáról. A kezdeményezés 334 igen és 324 nem szavazattal ment át, ami a Parlament hozzájárulási eljárását a Bíróság véleményének megérkezéséig felfüggeszti. Amennyiben a Bíróság negatív véleményt ad, a megállapodás a jelenlegi formájában nem léphet hatályba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid ízekre szedi Lázár János KRESZ-tervezetét, ami szerinte egy autóközpontú, városellenes nonszensz
A közlekedési szakember szerint a tervezet a járdán parkolást tenné alapesetté. A gyalogosok és a rolleresek életét nehezítenék, miközben az autósoknak kedveznek.


Vitézy Dávid egy szerdai Facebook-posztban bírálta az új KRESZ-tervezetet, amely szerinte „sok sebből vérzik”, vagy Lázár János szavajárásával élve „legjobb esetben is félkész”. Bár elismeri, hogy vannak benne előremutató elemek, úgy véli, bőven akadnak átgondolatlan és káros változtatások is.

A sebességhatárokkal kapcsolatban azt írja, miközben a tervezet megnyitná a lehetőséget a 130 km/óránál magasabb sebesség engedélyezésére az autópályákon, addig a gyalogosok és kerékpárosok esetében értelmetlen korlátozásokat vezetne be. 

Példaként említi, hogy a kerékpárosoknak lakott területen, nem úttesten lévő kerékpáros létesítményen legfeljebb 20 km/órával lehetne közlekedni, ami szerinte egy elválasztott városi kerékpárúton teljesen értelmetlen. Emellett felhívja a figyelmet arra a szövegrészre, miszerint gyalogoslétesítményeken legfeljebb 10 km/órás sebességgel lehetne közlekedni. Vitézy reméli, hogy ez csak pongyola megfogalmazás, és nem jelenti a 6 perc/km-nél gyorsabb futás betiltását.

„Mindenesetre azért látszik Lázár János logikája: az autópályán 140-nel vagy akár 160-nal száguldozni nem annyira veszélyes, mint 13 km/órával futni egy járdán vagy 30 km/órával kerékpározni egy védett városi kerékpárúton” – fogalmazott.

A járdán parkolás és az úgynevezett egyperces szabály kapcsán Vitézy azt állítja, a tervezet „az eddiginél is megengedőbben és szélesebb körben legalizálná, sőt alapesetté tenné a járdán parkolást”. Szerinte ez visszalépés, és az ötven évvel ezelőtti szemléletet konzerválja.

Kifogásolja, hogy a járdán parkolás megengedett össztömegét 2000 kg-ról 3500 kg-ra emelnék a járdák műszaki állapotának ellenőrzése nélkül. Problémásnak tartja azt az új szabályt is, amely egy percre, utascsere céljából akkor is megengedné a járdán megállást, ahol az egyébként tilos.

Vitézy szerint ez aláássa a tilosban parkolás büntethetőségét, mert a hatóságnak bizonyítania kellene, hogy az autó egy percnél tovább állt ott. Ugyanezt az egyperces szabályt életszerűtlennek nevezi a buszöblökben és kerékpársávokon történő megállás esetében is. „Ez a javaslat teljesen autóközpontú, városellenes nonszensz, amely a szabálytalankodást ösztönzi, és tovább növeli a káoszt a városi közterületeinken” – írja.

A parkolóautomaták kérdésében úgy látja, a tervezet gyakorlatilag visszahozná ezek használatát azzal, hogy kötelezően előírná a parkolási jogosultság igazolását „a szélvédő mögött, a műszerfal bal oldalán elhelyezett bármilyen egyértelmű módon”. Ezt a budapesti gyakorlattal állítja szembe, ahol épp a digitális, rendszámalapú mobilparkolás felé mozdultak el.

Vitézy szerint az új KRESZ gyalogosellenes

A védtelen közlekedők helyzetét Vitézy szerint több ponton is nehezíti a javaslat. A bérelhető rollerek piacát szerinte ellehetetlenítené a kötelező fejvédő előírása, amit a „túlzottan beavatkozó, atyáskodó állam iskolapéldájának” . 

Abszurdnak tartja azt a követelményt is, hogy lakott területen kívül, korlátozott látási viszonyok között a gyalogosnak láthatósági ruházatot kellene viselnie, ha nem járdán halad. Úgy véli, ez csökkenti az autós felelősségét egy esetleges gázolásnál. Szintén abszurdnak és betarthatatlannak nevezi a gyalogosokra vonatkozó fülhallgató-tilalmat az úttesten való áthaladás során.

„Tehát a Blahán a zebrán zöldre tilos lesz úgy átmenni, hogy a fülemben van egy fülhallgató. Mennyire életszerű szabályozás ez? Főleg, hogy közben az autókban a tv méretű érintőképernyőkön matatni vagy üvöltve zenét hallgatni nyilván továbbra is lehet” – írja, hozzátéve, hogy szerinte ez is azt mutatja, a tervezet a védtelen közlekedőket akarja hibáztatni.

Végül a zebrákra vonatkozó új szabályt is kritizálja: „A gyalogos a járdáról akkor léphet a zebrára, ha meggyőződött arról, hogy a hozzá legközelebb eső forgalmi sávban nem közeledik olyan jármű, amely a zebra előtt ne lenne biztonságosan megállítható, vagy szemkontaktus felvételével meggyőződött arról, hogy a járművezető észlelte a gyalogos szándékát, és elsőbbséget biztosít számára.” Vitézy szerint ez sűrű városi forgalomban gyakorlatilag kiüresíti a gyalogos elsőbbségét.

Összegzésében elismeri, hogy a tervezetben vannak pozitív elemek is, mint a villamosok sebességhatárának eltörlése vagy a kerékpáros utca bevezetése. Ennek ellenére a tervezetet félkésznek tartja, amely valódi társadalmi vitát igényelne egy kampányidőszakon kívül. Javasolja, hogy a szakmai szervezetek, köztük a BKK és a Budapest Közút is, tegyék közzé véleményüket, és egy következő kormányzati ciklusban szülessen meg egy szakszerű, új KRESZ.

Megérkezett az új KRESZ

A KRESZ-tervezetet 2026. január 20-án hozták nyilvánosságra társadalmi egyeztetésre. A normaszöveg valóban tartalmazza a Vitézy által kritizált pontokat, így a gyalogoslétesítményekre vonatkozó 10 km/órás, valamint a nem úttesten vezetett kerékpáros létesítményekre vonatkozó 20 km/órás sebességkorlátozást. A dokumentum tiltja a fül- és fejhallgató viselését a gyalogosok számára az úttesten való áthaladáskor, és kötelező fejvédőt ír elő a mikromobilitási eszközök, például a bérelhető rollerek használóinak. A tervezetet nem minisztériumi felületen, hanem Lázár János saját honlapján tették közzé, amire a tárca úgy reagált, hogy a beérkező véleményeket a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) kezeli, és nem épül kampányadatbázis. Vitézy szerint adathalászatról van szó.

A parkolási szabályok terén a javaslat szerint 3500 kg alatti járművel akkor is meg lehet állni a járdán, ha az úttesten tilos, feltéve, hogy legalább 1,5 méter szabad hely marad. Az „egyperces szabály” pedig legfeljebb egy percig, utascsere idejére engedélyezné a megállást buszöbölben és kerékpársávon is, ha az nem akadályozza a forgalmat. A sajtóban megjelent információk szerint a csomag emellett tartalmazza a robogók 45 km/órás sebességlimitjét, speciális „ovi- és suliövezeteket”, valamint a lehetőséget, hogy egyes gyorsforgalmi utakon a sebességhatárt megemeljék.

A kormányzati kommunikáció szerint a bevezetés legkorábban 2026 szeptemberében történhet meg, a tervezetet pedig a kormány még nem hagyta jóvá.

A kritkát megfogalmazó Vitézy Dávid közlekedési szakember, a BKK alapító-vezérigazgatója volt, később rövid ideig közlekedési államtitkárként is dolgozott, 2024-ben pedig főpolgármester-jelöltként indult Budapesten. Lázár János 2022 óta építési és közlekedési miniszter, a KRESZ-módosítási folyamat az ő nevéhez fűződik. A szakmai háttérmunkában a Közlekedéstudományi Intézet vesz részt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk