HÍREK
A Rovatból

Tábori kórházak nyílnak - túllépte a terheltségi küszöböt az egészségügyi rendszer Olaszországban

Országosan 17 ezernél is több Covid-19-beteg van kórházban, és több mint 1600-at kezelnek intenzív osztályon. A napi esetszám pedig - 1,3 millió teszteléssel - túllépte a 220 ezret.

Link másolása

Milánóban újra megnyitották a vásártéren felállított, koronavírusos betegeket fogadó Covid-19-kórházat. A szicíliai Palermóban pedig tábori kórházakkal igyekeznek enyhíteni az olasz egészségügy telítettségét az omikron variáns terjedése miatt. Az omikron által kiváltott hullám ugyanis a járvány minden korábbi hullámához képest több megbetegedéshez vezetett kedden.

A kedd esti adatok szerint a napi esetszám - 1,3 millió teszteléssel - túllépte a 220 ezret, és 294 beteg halt meg. Az egészségügyi minisztérium szakértőinek közlése szerint az omikron variáns terjedése még nem érte el a tetőzést, melyet a következő hetekben várnak. Egy hónappal ezelőtt a napi esetszám valamivel több mint 21 ezer volt.

A szakértők bejelentették: azt javasolták a kormánynak, hogy ne hozzák nyilvánosságra naponta az adatokat, csak hetente egyszer, a lakosság körében észlelhető aggodalmak csökkentésére. A járványadatokat 2020 február óta napi rendszerességgel nyilvánosságra hozzák.

A legtöbb új beteget továbbra is a gócpontként ismert, tízmilliós Lombardiában szűrik ki: kedden 45 ezer volt az újonnan azonosított fertőzöttek száma, miközben az ötmilliós Szicíliában 13 ezer. A szintén ötmilliós, északkeleti Venetóban az aktív fertőzöttek száma egy nap alatt több mint tizenötezerrel emelkedett, és túllépte a kétszázezret.

Országosan több mint 17 ezer Covid-19-beteg van kórházban, több mint ezerhatszázat kezelnek intenzív osztályon.

Liguriában, Piemontban és Calabriában a Covid-19-osztályok telítettsége túllépte a harmincszázalékos küszöböt, az intenzíveké a húszszázalékost, ami miatt a három tartomány hétfőtől úgynevezett narancssárga járványövezetbe léphet át. Utóbbi a régión belüli közlekedés korlátozását jelenti az önkormányzatok közötti mozgás megtiltásával.

Minden tartományban nehézséget okoz, hogy nagy mértékben nőtt a betegek száma: Milánóban ismét újranyitották a vásártéren kialakított Covid-19-kórházat, amely korábban oltópontként működött. A szicíliai Palermóban már három kórház parkolójában létesítettek katonai tábori kórházakat. A betegek, akik azokba sem férnek be, a mentőautókban várják meg, hogy helyet kapjanak.

Calabriában szintén a fegyveres erők nyújtanak segítséget, ahogyan már 2020 márciusában is. A dél-olaszországi tartományban azonban nem a magas betegszám, hanem a kevés kórházi hely jelen problémát.

Nápolyban egymás után állítják át a kórházi osztályokat a Covid-19-betegek fogadására. A helyi egészségügyi adatok szerint a legnagyobb gondot az ápolóhiány jelenti, mivel a személyzet húsz százaléka elkapta a fertőzést.

A sebészek keddi felhívása szerint a nem életmentő műtétek fele elmarad, mert egymás után zárják be azokat az osztályokat, amelyek nem a koronavírussal foglalkoznak.

Az olasz püspöki kar (Cei) nyilvános levélben erősítette meg a templomokban 2020 májusa óta alkalmazott járványintézkedéseket. A Cei nem tette kötelezővé, de azt ajánlotta, hogy a hívők a templomokban FFP2 típusú maszkot viseljenek. Az útmutatások között szerepel, hogy a "túlzottan használt" maszkok helyett a templomokban új maszkokat biztosítsanak a hívőknek, akiknek továbbra is egymástól biztonsági távolságra kell helyet foglalniuk a padokban.

A Cei FFP2-es maszkot írt elő a katekizmus órákat tartók számára is, valamint február elsejétől kötelezővé teszi az emlékeztető oltást a katolikus egyetemek tanárai számára, ahogyan ez az olasz állami egyetemeken is életbe lép majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt van Magyar Péter pártjának EP-listája, Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést
12 név szerepel rajta, de Magyar szerint a lista még bővülhet. Szombat reggel a Széll Kálmán téren kezdték el az aláírások gyűjtését.

Link másolása

Magyar Péter bemutatta a TISZA Párt európai parlamenti képviselő-jelöltjeit szombaton a Facebook-oldalán. Reggel elkezdték az aláírsok gyűjtését is.

A listát Magyar Péter vezeti, a második helyen pedig a jelöltek közül a legtöbb szavazatot begyűjtő hölgy, Dávid Dóra áll. Harmadik helyen Tarr Zoltán református lelkész szerepel, akit azután rúgtak ki állami munkahelyéről, hogy felszólalt Magyar Kossuth téri tüntetésén. A szavazáson a legtöbb voksot begyűjtő Dr. Kulja András pedig a negyedik.

A listán 12 név szerepel, de Magyar szombati posztjában azt írta, hogy ez még bővülhet.

„9.00 órától 14 budapesti helyszínen megkezdjük az aláírások gyűjtését (pontos helyszínek kommentben). Holnaptól már vidéken is számítunk a támogatásotokra. Támogassátok az aláírásitokkal a TISZA Párt listáját és egy új, modern, békés, európai Magyarországot. Én 9.30 körül ott leszek a Széll Kálmán téren és aztán megyek tovább a többi aláírásgyűjtő helyszínre. Ha van kedvetek, beszélgessünk”

- írta a bejegyzésben Magyar Péter.

A jogász azt is hozzátette, hogy ha esetleg van valakinek olyan fehér sátra, aminek az oldalai nyitottak, akkor megköszöni, ha el tudja hozni valamelyik helyszínükre, mert az eső elkezdett szemerkélni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk