KÉK HÍREK
A Rovatból

Hamis vád miatt jelentette fel a Szőlő utcai intézet most lemondott igazgatóját a szerepjátékos gyilkosságért elítélt egyik férfi

A hétfőn lemondott volt megbízott igazgató koronatanú volt a szerepjátékos gyilkosságként elhíresült rendőrségi ügyben. Az egyik elítélt ügyvédje szerint azonban a férfi nem mondott igazat a vallomásában.


Mint arról korábban beszámoltunk, csütörtökön letartózatták a Szőlő utcai javítóintézet hétfőn lemondott megbízott igazgatóját az ügyben folytatott nyomozás során. Hétfőn és kedden több biztonsági kamerás felvétel is nyilvánosságra került, amelyeken az látszik, hogy fiatalokat bántalmaz a Budapesti Javítóintézetben. A volt igazgatót bűnpártolással és bántalmazással is gyanúsítják.

A héten kiderült az is, hogy a férfi volt a koronatanúja egy hírhedt gyilkossági ügynek, és az ő vallomása után ítéltek el 15 évre két embert. Az akkori ítélet szerint Gergely és András 2010-ben egy szerepjáték ürügyén az erdőbe csalták egy barátjukat, majd egy korábbi adósság miatt végeztek vele a Nagy-Kevély hegyen. Az eljárás elhúzódott, mert a holttestből csak egy évvel később kerültek elő csontok.

Bizonyíték hiányában a rendőrség lezárta az ügyet, ám később újrakezdték a nyomozást, miután a későbbi javítóintézeti igazgató feljelentést tett, és terhelő vallomást tett rájuk.

Az elsőfokú 16 éves ítéletet hatályon kívül helyezték majd a megismételt eljárásban már életfogytiglani ítélet született, amit bizonyítottság hiányában ismét megsemmisítettek. A jogerős, 15 éves ítélet végül 2022-ben született meg.

Az egyik elítélt, András védője, dr. Tóth Attila szerint a koronatanú vallomása több sebből vérzik. „A Szőlő utcai javítóintézet volt megbízott igazgatója a vallomásában azt állította, bevallották neki a gyilkosságot, viszont csak három évvel később állt elő ezzel az információval.

Több mint érdekes, hogy ezalatt elszerette András menyasszonyát, akivel azóta összeházasodtak és együtt élnek”

– mondta az ügyvéd a Blikknek.

Hozzátette, hogy András a börtönből több feljelentést is tett, és perújítást várnak.

„Az egyiket éppen a Szőlő utcai intézmény most lemondott igazgatójával szemben tette hamis vád miatt, a nyomozás pedig folyamatban van.

Álláspontunk szerint ugyanis egy szó sem igaz a vallomásából, András következetesen tagadja, hogy köze lenne az áldozat halálához.”

Az elítélt férfi apja is megszólalt az ügyben a lapnak. A Szőlő utcai javítóintézet későbbi megbízott igazgatójával „a szerepjátékozás kapcsán ismerkedtek meg, de a fiam utána is sokat beszélgetett vele, elsősorban a vallásról és filozófiáról. Aztán az elfogásuk után éppen őt bízta meg azzal, hogy vigyázzon az élettársára, amíg sikerül tisztáznia magát...” – nyilatkozta.

A Szőlő utcai ügynek jelenleg már hét gyanúsítottja van. Köztük van a korábbi igazgató és az élettársa, akiket emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítanak. A férfit emellett többrendbeli közfeladati helyzettel és lőfegyverrel való visszaéléssel, valamint százmilliós pénzmosással is gyanúsítják. A többi gyanúsítottat közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazással, valamint kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Ötvenezer forintos bírság a Békemeneten: könnyek között pakolta össze a kokárdákat egy erdélyi árus
A budapesti városrendészek a Jászai Mari téren ellenőrizték a Békemenet árusait. Az engedély nélküli értékesítés miatt többeket megbírságoltak, de voltak, akik az ellenőrzés hírének hallatán gyorsan összepakoltak.


Miközben ünnepi hangulatban gyülekezett a tömeg a március 15-i Békemenetre, a budapesti városrendészek az engedély nélkül árusítókat ellenőrizték.

Egy Erdélyből érkezett nőt ötvenezer forintra büntettek, aki könnyeivel küszködve pakolta össze a portékáját

- írta a Blikk. A nő édesanyjával és a nővérével érkezett, akik egy másik pultnál árultak, de miután értesültek a városrendészek akciójáról, még idejében összepakoltak.

Az árusok már jóval a reggel 9 órás gyülekező előtt kitelepültek a Jászai Mari térre és a Margit híd budai oldalára. A kínálatban szerepelt kis kokárda 1000, nagy pedig 1500 forintért. A sálért 5000 forintot kértek, a zászlók ára mérettől függően 3000 és 15 000 forint között mozgott. Volt Lázár-bazár is Lázár János-os termékekkel, és perecet is lehetett kapni 2 ezerért. Sejteni lehetett, hogy az árusok egy részének nincs engedélye – írta a lap.

Budapesten a közterületi árusításhoz engedélyre van szükség, amelynek meglétét a rendészet ellenőrizheti. A Békemenetet a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezi, a menet idén az Elvis Presley tértől vonul a Kossuth térre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megerősítette a NAV a somogyi luxusfarmon bulizó pénzügyőr dandártábornok halálhírét
A pénzügyőr dandártábornok holttestét a birtokon lévő tóból emelték ki, sajtóhírek szerint fejsérülésekkel. A NAV elhatárolódik a politikai narratíváktól, és a tábornokot saját halottjának tekinti.


Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, miközben a NAV és a TEK nagyszabású akcióban csapott le ukrán pénzszállítókra, az adóhatóság vezérkara egy somogyi luxusfarmon tartott zártkörű rendezvényt. Az este tragédiába torkollott: március 6-án reggel holtan találtak egy pénzügyőr dandártábornokot.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy héttel később, március 13-án erősítette meg a haláleset hírét, közölve, hogy tragikus baleset történt – írta a hvg.hu. Az adóhatóság a tábornokot saját halottjának tekinti.

„Nem kívánunk részt venni a hír köré épített politikai narratívákban, és elhatárolódunk minden olyan véleménytől, amely méltatlan a kivételes szolgálati múlttal rendelkező, nagy tiszteletben álló tábornokhoz”

– közölte a NAV Kommunikációs Főosztálya a lappal, hozzátéve: „A tragikus balesetről kegyeleti okokból nem oszthatunk meg további részleteket.”

A halálesetről elsőként Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró számolt be. Információi szerint a tábornok a halála előtti este a somogyi Zselicvölgy Szabadidőfarmon vett részt egy exkluzív eseményen. Az összejövetelt a Rogán Antalhoz közel állóként ismert Demeter Tamás pénzügyőr altábornagy, a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese szervezte. A meghívottak között NAV-vezetők, tábornokok, államtitkárok, helyettes államtitkárok és legalább egy fideszes országgyűlési képviselő is szerepelt.

Az elhunyt férfit a biztonsági kamera nem sokkal éjfél előtt rögzítette utoljára. Holttestét Panyi szerint a birtokon lévő tóból emelték ki, és állítólag fejsérüléseket találtak rajta. Az újságíró forrásai egybehangzóan állították, hogy a hatóságok értékelése szerint tragikus baleset történt egy átmulatott este végén, más lehetőség nem merült fel.

A rendezvényt éppen azon az estén tartották, amikor a NAV a Terrorelhárítási Központtal közösen hét ukrán állampolgárt – köztük egy volt ukrán titkosszolgálati tábornokot – állított elő pénzmosás gyanújával, és lefoglalt két páncélozott pénzszállító autót. Az ügyben Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter élesen bírálta a magyar hatóságokat, kijelentve: „Az történt, hogy Magyarország túszokat szed, és pénzt rabol.” Panyi Szabolcs szerint a hatóságok azért hallgattak a tábornok haláláról, mert a hír bekavarhatott volna a kormányzatnak a pénzszállítókkal kapcsolatos ukránellenes kampányába, különösen, mivel a NAV vezetésének éppen nagy erőkkel kellett volna nyomoznia a vélelmezett pénzmosási ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Évek óta nem fürödtem, nem engedi” - Saját fia buktatta le a tízgyerekes anyát, aki 25 évig tartott rabszolgaként egy nőt
A rendőrök egy penészes, lepusztult szobában találtak rá az áldozatra. Az angol nő csontsovány volt, és a bántalmazások nyomai borították a testét.


Amikor a rendőrök beléptek a tewkesbury-i házba, nem voltak felkészülve arra, ami fogadta őket: a nyomorúságos körülmények között tartott, negyvenes éveiben járó nő ijedt, csontsovány és alultáplált volt. Az esetre azután derült fény, hogy 2021. március 15-én az elkövető egyik fia a nővel kapcsolatos aggodalmait jelezve értesítette a hatóságokat – írja a Unilad.

Az 56 éves Amanda Wixon otthonában több mint 25 éven át tartott fogva egy nőt, aki 1995-ben, mindössze 16 évesen költözött a házba. Az áldozatnak erős testszaga volt, a haját rövidre nyírták, karján pedig zúzódások látszottak.

Ian Fletcher detektívfelügyelő szerint az egész ingatlan rossz állapotban volt, a falakon penész éktelenkedett, és mindenütt rendetlenség uralkodott. „De a szoba, ahol az áldozatunk élt, messze a legrosszabb helyiség volt. Úgy írták le, mint teljes nyomorúságot: nagyon piszkos ruhák, koszos ágynemű stb. Valószínűleg a lehető legrosszabb leírása egy lakóhelynek – pontosan ezt találták azon a napon” – mondta a nyomozó. A szobában csupasz, penészes falak voltak, és még villanykörte sem volt a lámpában.

„Nem akarok itt lenni. Nem érzem magam biztonságban. Mandy állandóan megüt. Nem tetszik.

Évek óta nem fürödtem. Nem engedi”

– mondta az áldozat a helyszínre érkező rendőröknek.

A bírósági tárgyaláson kiderült, hogy Wixon rendszeresen bántalmazta, seprűnyéllel verte, amivel a fogait is kiverte, és fizikai munkára kényszerítette. Akarata ellenére leborotválta a fejét, mosogatószert nyomott a torkába, és fehérítőt fröcskölt az arcára. Megvonta tőle az ételt és az egészségügyi ellátást, a házat pedig nem hagyhatta el, így arra kényszerült, hogy éjszakánként titokban fürödjön.

A tízgyermekes Amanda Wixon tagadta a jogtalan fogva tartás, a modern rabszolgasághoz kapcsolódó kényszermunka és a testi sértés vádját.

A nyomozás során kiderült, hogy Wixon korábban nem volt ismert a rendőrség előtt, a közösségben pedig segítőkész, önkénteskedő emberként mutatta magát.

A bíróság egy bántalmazási vádpont alól felmentette, de a többiben bűnösnek találta, és 13 év börtönbüntetésre ítélte.

Az áldozat a bíróságon felolvasott nyilatkozatában elmondta, a bántalmazás traumája és a rémálmok a mai napig kísértik. „25 éven át félelemben, kontroll alatt és bántalmazásban éltem. Úgy bántak velem, mintha az életem, a szabadságom és a hangom nem számítana. Bár a bántalmazómat most bűnösnek találták, a trauma és a rémálmok olyasmi, amit minden nap magammal hordozok. Most egy csodálatos családdal élek, akik kedvességet, türelmet és támogatást tanúsítanak irántam. Szeretetük segít abban, hogy lassan újjáépítsem az életemet, amelyet elvettek tőlem, és hogy újra biztonságban érezzem magam. Semmi nem adhatja vissza a 25 elvesztegetett évet. De remélem, a bíróság felismeri, milyen mély és maradandó károkat okozott ez a bántalmazás, és olyan ítéletet hoz, amely valóban tükrözi e bűncselekmények súlyosságát.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Autóra zuhant és meghalt egy 24 éves férfi a budapesti Vörösmarty utcában
Egy VII. kerületi társasház ablakából zuhant ki a fiatalember, az esetről a közösségi médiában jelent meg az első hír. A rendőrség vizsgálja a történteket, de nem merült fel bűncselekmény gyanúja.


Betört szélvédőjű autó jelezte a tragédiát Erzsébetvárosban, miután egy férfi kizuhant egy Vörösmarty utcai ház harmadik emeletéről. Az esetről először az Erzsébetváros nevű Facebook-csoportban számoltak be egy helyszíni fotóval kísért bejegyzésben.

A poszt szerint egy francia állampolgárságú férfi zuhant a mélybe.

A közösségi médiában megjelent információk nyomán a Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette a zuhanás tényét. A hatóság válaszában azt írta: „Tájékoztatjuk, hogy

egy 24 éves férfi zuhant ki az ablakból, idegenkezűség gyanúja nem merült fel.”

A Vörösmarty utca 19. szám alatti, háromszintes épület egy 1890-ben épült bérház. Az épület szerepel a budapesti sárga csillagos házak 1944-es listáján is.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!


Link másolása
KÖVESS MINKET: