„Én ebben partner vagyok” – Szövetségre lép a Tisza Párttal Szolnok ellenzéki polgármestere
Szolnok polgármestere, Györfi Mihály vasárnap a Facebookon tudatta, hogy levelet kapott a Tisza Párttól, a megkeresést pedig a nyilvánossággal is megosztotta – írja a 24.hu. A városvezető egyértelművé tette álláspontját:
A polgármester bejegyzése szerint a levél arról szól, „hogyan lehet Szolnok egy szabadabb és gazdagabb város”. Ebben a Tisza Párt a kormány által beszedett szolidaritási hozzájárulást „a helyben megtermelt javak igazságtalan, központosított elvonásának” nevezi, és egy átlátható, igazságos szolidaritási rendszer bevezetését, továbbá a helyi fejlesztések tervezésének kiszámíthatóvá tételét ígéri.
Györfi Mihály úgy fogalmazott:
A polgármester a Tisza Párt levelét „egy ajánlatnak” tekinti, amely
A Tisza Párt levelében további egyeztetésre hívta a polgármestert, aki nyitottságát már jelezte.
Ezzel szemben a kormányzat érvelése szerint a szolidaritási hozzájárulás célja, hogy a tehetősebb önkormányzatok befizetéseiből a kevésbé tehetős településeket kompenzálják, ezzel biztosítva a közszolgáltatások országos fenntarthatóságát.
Szolnok az utóbbi időben a város romló közbiztonsága, a helyi gyermekotthonban történt bántalmazások, valamint egy évek óta titokban előkészített akkumulátoripari üzem miatt is a médiafigyelem középpontjába került.