Szolnok kilép a Megyei Jogú Városok Szövetségéből, ha a fideszes vezető nem mond le azonnal
Ultimátumot kapott a fideszes Szita Károly, Kaposvár polgármestere: Szolnok kilép a Megyei Jogú Városok Szövetségéből, ha a szervezet elnöke nem mond le azonnal – írja a 24.hu. A lépést Györfi Mihály, Szolnok polgármestere egy nyílt levélben jelentette be.
Györfi szerint a nagyvárosok szövetségnek pártpolitikán felül álló szakmai szervezetnek kellene lennie, amelynek élén nem állhat olyan ember, aki asszisztált a kormány városokat sújtó pénzelvonásaihoz, és kormány propagandájához.
A polgármester felidézte, hogy Szita Károly korábban kezdeményezte az állítólagos „Tisza-adó” elítélését, miközben szerinte nem emelt szót az önkormányzatokat terhelő szolidaritási adó ellen.
Györfi szerint Kaposvár fideszes polgármestere teljességgel alkalmatlan a posztra, és jelezte, hogy amennyiben Szita nem távozik, Szolnok kilép a szövetségből. Egyúttal javasolta a többi tagvárosnak is, hogy fontolják meg ezt a lépést.
Decemberben már tíz polgármester ment neki Szita Károlynak a Tisza-adós felhívása miatt. A városvezetők – köztük Györfi Mihály is – akkor közös nyilatkozatban utasították el Szita javaslatát, mert szerintük az elnök a Fidesz kampánycéljaira használta a szervezetet, és semmilyen felhatalmazása nem volt a felhívásra.
Szita Károly abban a körlevélben arra kérte a polgármestereket, hogy testületi határozatban mondjanak nemet a „Tisza megszorításaira”, és „védjék meg településeiket”.