News here
hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Szlovákia tovább szigorít, karácsonykor is érvényben marad a lezárás

Hiába az országos tömeges tesztelés, rossz a helyzet a szomszédos országban.

Link másolása

hirdetés

A koronavírus terjedésével összefüggésben korábban hozott intézkedések újabb szigorítását és kiterjesztését jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő, kabinetjének több tagjával és az országos tisztifőorvossal közösen tartott sajtótájékoztatóján Pozsonyban szerdán.

Az intézkedések, amelyek szigorítását a járványügyi helyzet romlásával indokolták, több lépcsőben lépnek életbe már e hét péntektől kezdve, és legalább három hétig maradnak érvényben. Igor Matovic az intézkedések szigorításával kapcsolatban kijelentette: azért kellett a "lockdown" eszközéhez nyúlniuk, mert különböző okokból adódóan nem sikerült megvalósítani az országos tesztelések újabb - decemberre tervezett - köreit, amelyeket a szigorítások alternatívájának szántak.

Az első, már december 11-én hatályba lépő szigorítás az éttermeket és más vendéglátóhelyeket érinti, amelyek már hetek óta csak kültéri teraszaikon tarthattak nyitva, most ezeket is be kell zárni, legfeljebb elvitelre árulhatnak ételt.

A szigorítások második - a szállodákat, más szállásadó helyeket és síközpontokat érintő - lépcsője december 14-től lép érvénybe. Ettől az időponttól csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik 72 óránál nem régebbi, negatív Covid-tesztet tudnak felmutatni.

A szigorítások harmadik körében, december 21-től az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak és a drogériák kivételével minden üzletet és szolgáltatásnyújtó helyet bezárnak, illetve ekkortól szünetet rendelnek el az oktatási intézményekben is. Ez az intézkedés úgyszintén legalább 3 héten át lesz hatályban.

hirdetés

A járvány visszaszorításának szükségességére hivatkozva bejelentették azt is, hogy december 28-tól rendszeres tesztelést kezdenek minden, 500 főnél több alkalmazottal rendelkező gyárban és üzemben.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ szerdán közzétett adatai szerint Szlovákiában kedden több mint 13 ezer Covid-tesztet végeztek, s ezek alapján 2564 új fertőzöttet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma október közepén ugrott meg, az utóbbi hetekben ismét enyhe emelkedésnek indult, az elmúlt tíz napban átlagban kétezres napi új esetszámot mutat.

A kór tavaszi megjelenése óta eddig összesen 121 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 162 ezer PCR típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma közel 90 ezer. Jelenleg 2083 koronavírussal fertőzött beteget kezelnek kórházban. Hivatalos források 1084 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám kedden 38-cal emelkedett.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Kiderült, kiknek fájhat legjobban a kormány által elrendelt kifizetési stop
Néhány kivételtől eltekintve a kormány alá tartozó szervek október 31-ig nem fizethetnek ki lényegében semmit, ami nem bérköltség.

Link másolása

hirdetés

Azoknak fájhat a kormány által elrendelt kifizetési stop, akik az államnak szállítanak vagy szolgáltatnak valamit, de a támogatásra számító szervezetekre is nehéz ősz vár - írja a Blikk.

Ahogy mi is beszámoltunk róla: kiadták a „2000-es” kormányhatározat, melynek értelmében

a kormány alá tartozó szervek – néhány tételtől eltekintve – október 31-ig nem fizethetnek ki lényegében semmit, ami nem bérköltség.

A Telex szerint erre azért lehet szükség, mert Orbán Viktor rendet szeretne vágni, ugyanis úgy érzi: a májusban elhatározott kormányzati kiadáscsökkentést elszabotálják.

A kivételeken túli kifizetéseket csak a pénzügyminiszter vagy a miniszterelnök engedélyezhet.

„A költségvetési kifizetési stop ilyen feltételekkel nem veszélyezteti a bérek, nyugdíjak, táppénz és más állami juttatás kifizetését. A jogszabályon alapuló olyan állami támogatások folyósítása is biztosítottnak látszik ez alapján, mint például a csok, a babaváró hitel vagy a már csak az év végéig igényelhető lakásfelújítási támogatás” - mondta Tóth Levente, a Bank360.hu vezető szerkesztője. A kormány tehát továbbra is fenntartja az állam működéséhez szükséges kifizetéseket, de ami nem tartozik ebbe a körbe, ott behúzta a kéziféket.

hirdetés
A kifizetési korlátozás bizonyosan vonatkozik olyan eszközbeszerzésekre, szolgáltatásokra, amelyekről egy költségvetési szervezet vezetője dönt, tehát nem automatikus, jogszabályhoz kötött kiadás.

A lap szerint a költségvetési szervezetekkel szerződésben álló vállalkozások számára ez nagy érvágást jelenthet október végéig. Az egyelőre kérdéses, hogy a már elvégzett munkákat október végéig kifizetik-e nekik?

Az tehát bőven elképzelhető, hogy hiába nyújtja be egy vállalkozás a leszállított áru, elvégzett szolgáltatás számláját egy költségvetési szervezetnek, az október végéig nem fizeti azt ki.

A Bank360.hu szerint az azonban majd a nem publikált jogszabály alkalmazásakor derül ki, kinek mondják azt, hogy köszönjük, ezt az árut most nem kérjük, vagy csak novemberben fizetünk.

Emellett szerintük az államtól egyedi vagy nem jogszabályban konkrétan rögzített támogatást váró szervezetek, önkormányzatok is számíthatnak arra, hogy nem, vagy csak késve juthatnak a pénzükhöz.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
„Sándor, Sándor, tűnj a pinámból!” – a belügyminiszternek üzentek az abortuszrendelet ellen tiltakozók
A demonstráció felszólalói szerint a „kormány gyűlöli a nőket”, akiknek „mindig időszerű a méhében turkálni”. Pintér Sándornak emlékművet állítottak a Belügyminisztérium előtt.

Link másolása

hirdetés

„Sándor, Sándor, tűnj a pinámból!” - üzente a belügyminiszternek, az abortuszrendelet elleni tiltakozáson a Kossuth téren az egyik felszóló.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, két szervezett hirdetett tiltakozást a biztonságos abortuszhoz való hozzáférés világnapján, a demonstráción több ezren vettek részt. Az esemény Murinai Angéla, a Gumiszoba nevű blog szerzőjének beszédével kezdődött. Murinai a szeptember 15-én életbe lépett módosítást „lopakodó szigorításnak” nevezte. Szerinte a fokozódó nyomás következtében azoknak kell majd felnevelniük a gyerekeiket, akik a legelesettebbek.

„Ez a kormány gyűlöli a nőket, gyűlöli a gyerekeket is”

- mondta Murinai Angéla.

Benkovics Júlia szülész-nőgyógyász szakorvos azt mondta, hogy nem fogja felhangosítani az embrió szívhangját, nem fogja a páciensei felé fordítani a monitort, csak akkor ha kérik. Ezt a kijelentést a tömeg hatalmas ovációval fogadta. Benkovics szerint „így működik az emberséges orvoslás”.

Visnyei Barbara dúla, aktivista, kétgyerekes anya arról beszélt, hogy

hirdetés
„akármi van, háború vagy válság, mindig időszerű a nők méhében turkálni”,

szerinte a leendő szülők felelős döntése a gyermek vállalása és a nem vállalása is.

Molnár Via, a Patent Egyesület aktivistája úgy látja, hogy a kormányt nem az életvédelem motiválja. Szerinte probléma, hogy nincs megfelelő szexuális felvilágosítás, a fogamzásgátlás pedig az országban luxuscikknek számít.

„Amíg ez nem hozzáférhető mindenkinek, addig nem kívánt terhességek is lesznek” - összegzett az aktivista, aki szerint Pintér Sándornak kéne meghallgatnia az iskolában ülő gyerekek szívhangját. Molnár Via beszédét azzal zárta:

„Sándor, Sándor, tűnj a pinámból!”

A résztvevők eztuán a Belügyminisztérium épülete elé vonultak, ahol egy „emlékművet” állítottak a belügyminiszternek. A tüntetők itt hosszan sakndálták, hogy az „én méhem az én testem”, illetve hogy „nem hagyjuk”.

Az eseményről készült élő Facebook-közvetítésünket itt tudott megnézni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Majdnem 800 millió köbméter földgáz szivárog el az Északi Áramlat vezetékekből
A német kormány korábban azt mondta, hogy célzott támadás okozhatta a szivárgást a két vezetken.

Link másolása

hirdetés

A megsérült Északi Áramlat 1 és Északi Áramlat 2 gázvezetékekben lévő gáz több mint fele már elhagyta a csővezetékeket. A fennmaradó mennyiség vasárnapig távozik majd - írja a Reuters a dán energiaügynökség vezetőjének közlése alapján.

Mint arról mi is írtunk, a német szövetségi kormány szakértői szerint "célzott támadás" okozhatott szivárgást az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 földgázvezetéken. Úgy válik, hogy

a Balti-tenger medrében futó két – használaton kívüli – vezetékrendszeren hétfőn, röviddel egymás után tapasztalt hirtelen nyomáscsökkenés nem lehetett véletlen.

A nyomáscsökkenést elsőként az Északi Áramlat-2 vezetékrendszeren észleltek, hétfő hajnalban. Napközben a dán hatóságok megállapították, hogy Bornholm térségében szivárog a gáz. Hétfő este az Északi Áramlat-1 vezetékrendszeren is hirtelen süllyedni kezdett a nyomás.

Az Európai Bizottság elnöke Twitter-bejegyzésében már egyértelműen szabotázsakciónak nevezte a vezeték megrongálását. Ursula Von der Leyen úgy fogalmazott, hogy "aktív európai energiainfrastruktúra bármilyen szándékos megzavarása elfogadhatatlan, és a lehető legsúlyosabb válaszlépéseket fogja eredményezni."

A dán energiaügynökség azt írta, hogy

hirdetés
a csővezetékekben összesen 778 millió köbméter földgáz volt, ami Dánia éves CO2-egyenérték-kibocsátásának 32 százalékának felel meg.

Kristoffer Bottzauw, a dán energiaügynökség vezetője szerint a megsérült Északi Áramlat 1 és Északi Áramlat 2 gázvezetékekben lévő gáz több mint fele már elhagyta a csővezetékeket, és a fennmaradó mennyiség vasárnapra várhatóan szintén távozik a vezetékből.

A dán rendőrség is vizsgálatot indított az ügyben, és együttműködik a svéd és német hatóságokkal is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Lázár János: Jobb ma egy kulturális intézmény működésének a felfüggesztése, mint a közétkeztetést ellátó konyha bezárása holnap
A miniszter a makói önkormányzat drasztikus megszorítási intézkedési kapcsán írta ezt. Szerinte a döntést nehéz szívvel, de tiszta fejjel hozták meg.

Link másolása

hirdetés

Jobb ma egy kulturális intézmény vagy egy sportegyesület működésének a felfüggesztése, mint egy bölcsőde, egy idősotthon vagy a közétkeztetést ellátó konyha bezárása holnap - írta Lázár János a Facebook-oldalán a makói önkormányzat döntése kapcsán.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, az energiaválság miatt megszorításokról döntött a makói önkormányzat. Ennek értelmében télre bezár sportcsarnok, a múzeum és a látványraktár, ritkítanák a közvilágítást és növelik az önkormányzati lakások bérleti díját is.

Az építési és beruházási miniszter a döntés kapcsán azt írta:

„Tisztelem Makó város önkormányzatának a döntését, amelyet nehéz szívvel, de tiszta fejjel hoztak meg a település vezetői. Meggyőződésem, hogy helyesen döntöttek.”

Lázár János azt is hozzátette, hogy hathatós segítséget a kormányzat is csak azoknak az önkormányzatoknak nyújthat, amelyek „ilyen és ehhez hasonló döntésekkel bizonyítják: az elhibázott uniós szankciók miatt előállt energiaválság kezelését nem csupán másoktól várják, de maguk is tesznek érte”.

hirdetés

Nem csak Makón kényszerültek azonban hasonlóan drasztikus takarékossági intézkedésekre: Szolnokon is hasonló intézkedésekről dönt csütörtökön az önkormányzat, a városban még a közvilágítást is lekapcsolnák péntek és szombat kivételével éjfél és hajnali négy óra között.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: