HÍREK
A Rovatból

Szlávik János: Oltás nélkül nem úszhatjuk meg a koronavírust

Az infektológus főorvos szerint nincs probléma a Sinopharm-vakcina hatékonyságával, az is megvéd a kórházba kerüléstől.


Nyugodtan be lehet adni a kínai Sinopharm koronavírus elleni védőoltását, nincs probléma a hatékonyságával, elkerülhető vele a kórházba kerülés - mondta Szlávik János a Kossuth Rádióban kedden.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szerint rendkívül örvendetes, hogy Magyarországon már hatféle oltóanyag állt rendelkezésre, így az orvosok meg tudják állapítani, hogy kinek melyik a megfelelő. A többféle oltásnak csupán egyetlen hátránya van, a több helyről származó információ áradata.

"A klinikai kutatások eredményeit kell figyelembe venni, a valódi tudományos eredményeket. Fontos, hogy ne az érzelmek alapján döntsünk"

- hangsúlyozta a főorvos, hozzátéve, hogy egy-két oltásnak lehet ritka mellékhatása, mint az AstraZeneca oltóanyagának is, de Magyarországon még nem volt példa ilyen esetre.

Szlávik szerint hamarosan már a fiatalokat is el kell kezdeni beoltani, egy bizonyos beoltottsági szintnél pedig meg fog akadni az oltások eddig tapasztalható, folyamatos növekedése. Ekkor kampányokkal és felvilágosítási programokkal kell minél több embert az oltásra biztatni. Szerinte ugyanis nincs más "ellenszer" a koronavírusra.

"Oltás nélkül nem úszható meg a koronavírus. A járvány velünk marad, kisebb gócokban ugyanúgy fertőzhet a jövőben is. Úgy vélem, hogy a koronavírus nem lesz olyan, mint az influenza. Lesznek olyan oltások a közeljövőben, amelyek a jövőbeli mutánsok ellen is védeni fognak. Egy darabig még itt lesz velünk, egyes előrejelzések szerint 2023-ig, előbb-utóbb azonban vége lesz a járványnak"

- mondta a szakember.

Véleménye szerint azonban már jó úton járunk, hogy visszatérhessen az életünk a régi kerékvágásba, és ősszel talán már a maszkoktól is megszabadulhatunk.

Forrás: Index


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videón a százhalombattai olajfinomítónál történt robbanás és a felcsapó lángok
Az Időkép webkamerája rögzítette a robbanást, ami után tűz ütött ki az olajfinomító területén, az egyik alapanyag-feldolgozókban. A tűzoltók jelenleg is küzdenek a lángokkal.


Tűz ütött ki hétfő este a Mol százhalombattai olajfinomítójánál. A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A helyszínre elsőként a létesítmény tűzoltói értek ki, majd az érdi, törökbálinti, budapesti, szigetszentmiklósi tűzoltókat is riasztották. A Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei mobillabort is a helyszínre küldték.

A tűz oltásához hab- és vízágyúkat is bevetnek.

A Mol a Telex kérdésére azt írta: „Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet lokalizálták a tűzoltó és jelenleg is dolgoznak a területen. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.”

Az Időkép tököli webkamerájának felvétele

Egy kommentelő azt írta, egy helyen csaptak fel a lángok, felvételen látható a többi láng a biztonsági fáklya fénye volt.

Mások is posztoltak videókat, amin a hanghatás hallható. A közeli településeken sokan hallották a robbanást, és a tűz fényét kilométerekről is látni lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Még mindig oltják a tüzet a MOL százhalombattai olajfinomítójánál, a teljes finomító leállhat
A tűzoltóknak sikerült lokalizálni a tüzet. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Az erős füst viszont a környéken több településről is észlelhető. A százhalombattai polgármester közlése szerint a katasztrófavédelem mobillaborja a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez.


Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.

A közlemény szerint

egy alapanyag-feldolgozó üzemben tűz és robbanás volt hétfőn késő este; a helyszínre elsőként az üzem létesítményi tűzoltói érkeztek ki.

A legmagasabb riasztási fokozatban kezelt esethez Érdről, Törökbálintról, Szigetszentmiklósról, illetve a fővárosból vonultak hivatásos tűzoltók.

Emellett riasztották a fővárosi és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi mobil labort, Budapestről vegyi konténer, illetve por-hab konténer érkezett, és a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínen van.

A beavatkozásban a létesítményi erőkkel együtt tizenhét tűzoltóegység vesz részt, a tűzoltórajok az egyik oldalról négy vízágyúval, a másikról szintén négy vízágyúval és egy habszitával avatkoznak be.

A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak

- áll a közleményben.

Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester által is megosztott hivatalos tájékoztatás szerint „a MOL létesítményi tűzoltósága a riasztást követően azonnal megkezdte a beavatkozást, és rövid időn belül sikerült lokalizálni a tüzet, jelenleg is dolgoznak a területen”.

Azt is hozzátették, hogy

„a tűz oltása során keletkezett erős füst a környéken több településről is észlelhető”.

Egy kommentelő kérdésére a polgármester közölte:

a katasztrófavédelmi mobil labor a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez. A szél jelenleg Martonvásár felé fúj, a füst a várost nem veszélyezteti.

A mérési eredményekről azonban az önkormányzat jelenleg nem rendelkezik adatokkal.

A tűzeset következtében személyi sérülés nem történt, és a környező településeket veszély nem fenyegette - jegyzik meg a MOL tájékoztatásában.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. A MOL közlése szerint a hatósági és belső vizsgálatok jelenleg is zajlanak a baleset okainak feltárása érdekében.

Az Index helyszíni forrásai szerint

a teljes finomító leállhat.

Nem az első ilyen incidens idén: legutóbb júliusban történt hasonló eset a finomítónál. Akkor egy technológiai berendezés meghibásodása miatt fokozott fáklyázást kellett végezni. Ez egy olyan eljárás, amikor a különböző forrásokból érkező gázokat ellenőrzötten égetik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videók: Ilyen volt közelről a tűz MOL százhalombattai olajfinomítójánál, hatalmas lángok csaptak fel
Több videón is látszik, mekkora tűz keletkezett. Voltak, akik azt írták: még messziről is csípte a szemüket a füst.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester hajnalban azt közölte: a tűzoltók még mindig oltják a lángokat, a tüzet viszont sikerült lokalizálni.

A Facebookon több videót is megosztottak, melyeken látni, hogy hatalmas lángok csaptak fel az üzemben.

„Az a k.rva, szinte az egész üzem b.zdmeg”

- mondja egy férfi azon a felvételen, amit Kardosné Gyurkó Katalin miniszteri biztos osztott meg a Facebook-oldalán.

Ezen a felvételen azt is látni, hogyan dolgoztam a tűzoltók:

Az egyik Facebook-csoportban megosztott videóból az is kiderül, hogy a városból is jól lehetett látni a tüzet. A lángok vörösre festették az éjszakai eget a házak felett, miközben ijesztő morajlást hallani a felvételen. A videó készítője azt is elmondja, hogy kicsit csíp a szeme, ezért inkább bemegy a lakásba.

Egy éjszaka készült felvételhez is azt írták, hogy bár a nagy tűz már nem látszik,

a füst nagyon erős és zárt kocsiban is csípi az ember szemét.

Cikkünk írásakor, még mindig dolgoznak a tűz oltásán. Azt egyelőre nem tudni, mitől csaptak fel a lángok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Vörös az ég a lángoktól" - Tűz van a MOL százhalombattai olajfinomítójánál
Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében - írta a MOL. Hozzátették, senki sem sérült meg. A lángok kilométerekről is látszanak, többen egy robbanásról számoltak be.


Tűz ütött ki hétfő este a Mol százhalombattai olajfinomítójánál – közölte Csőzik László, Érd polgármestere a Facebook-oldalán.

„Rengetegen kérdeznek, mi történt Százhalombattán a finomítóban. Az imént beszéltem a katasztrófavédelem helyi vezetőjével, aki éppen oda tart. Egyelőre nem sokat tudunk. Az egyik üzemben ütött ki tűz, azt sikerült lokalizálni”- írta a polgármester.

„Az AV3 üzemben van baj, a finomítás első állomásán” - tette hozzá egy kommentelő a poszt alatt. Ezt később a MOL is megerősítette.

A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A helyszínre elsőként a létesítmény tűzoltói értek ki, majd az érdi, törökbálinti, budapesti, szigetszentmiklósi tűzoltókat is riasztották. A Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei mobillabort is a helyszínre küldték.

A tűz oltásához hab- és vízágyúkat is bevetnek.

A Mol a Telex kérdésére azt írta: „Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet lokalizálták a tűzoltó és jelenleg is dolgoznak a területen. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.”

Többen egy robbanásról számoltak be. „Negyed órája arra ébredtünk, hogy felrobbant mellettünk a Mol egyik üzeme. Vörös az ég a lángoktól” - írta a Borsonline egyik olvasója.


Link másolása
KÖVESS MINKET: