Szinte teljesen kicserélődött az őskorban a Brit-szigetek népessége
A Nature-ben most megjelent, magyar szerzőket is felsorakoztató tanulmány szerint a Brit-szigetektől Észak-Afrikáig, Portugáliától Budapestig számos olyan leletegyüttest találtak az i. e. 2700–2400 közötti évszázadokból, melyeket egységes kerámiaművesség, viselet és fegyverek jellemeznek.
A legfontosabb kérdés, hogy e mögött mi állhat: emberek, közösségek vándorlása, esetleg inkább új eszmék és hatások áramlása, vagy mindezek együtt.
Erre a kérdésre kereste a választ az az európai és tengerentúli vezető kutatóintézetekből és munkatársaikból álló 144 tagú kutatócsoport, mely 400, az őskorban élt ember genetikai adatait elemezte.
„Jelenlegi tudásunk szerint ez tekinthető a világ legszélesebb körű őskori genetikai vizsgálatának” – mondta el a kutatásban részt vevő Szécsényi-Nagy Anna, az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumának munkatársa. A harang alakú edények egyik keleti elterjedési határát Budapest térsége jelenti, így a Budakalászon, Békásmegyeren és Szigetszentmiklós határában feltárt temetkezések elemzésével 13 magyar régész, antropológus és genetikus kutató vett részt a tanulmányban.
„A harang alakú edények az Ibériai-félszigetről Közép-Európába a közösségek jelentős tömegű vándorlása nélkül jutottak el” – mondta el Kiss Viktória, az MTA Régészeti Intézetének egyik vezetője. A vizsgálatokból kiderült, hogy a Brit-szigeteken egy egészen más folyamat zajlott le: a harang alakú edényeket használó közösségek tömegesen települtek át az európai kontinensről a Brit-szigetekre. A mostani eredmények arra utalnak, hogy
a lakosság cseréje igen jelentős, közel 90 százalékos mértékű volt a szigeteken, és ez a bronzkor hajnalán újonnan érkező népcsoport adhatta a mai brit populáció genetikai örökségének nagy részét.
A i. e. 3. évezredből származó emberi maradványokat a régészekből, antropológusokból, genetikusból álló hazai kutatócsoport tagjai elemezték.
A 225 őskori ember genomszintű vizsgálata a térségben élő vadászó-gyűjtögető őslakosok és az i. e. 7. évezred végén Anatóliából ideérkező első földművesek változatos kapcsolatairól árulkodik. Az eredmények bizonyos területeken gyors keveredésről, máshol pedig egymás mellett élésről tanúskodnak a Vaskapu környékén, az újkőkorig túlélő, őskőkori halászattal is foglalkozó vadászó-gyűjtögető közösségből.
Ugyan eddig kulturálisan (régészetileg) elkülönültnek tűntek ezek a közösségek, most azonban az új genetikai adatok bizonyítják, hogy az őslakosok változatos kapcsolatokat létesítettek az Anatóliából érkező földművesekkel, akik közül néhányan maguk is adoptálták a halászó életmódot.
A most megjelent tanulmány a leletanyagban híresen gazdag bulgáriai Várna lelőhelyen feltárt rézkori temető 43. sírjában eltemetett férfit is vizsgálta.
A Harvard Medical School laboratóriuma által vezetett nemzetközi kutatócsoport most először vizsgálta a nemek szerepét a keveredésben. Délkelet-Európában az őslakosságból férfiak és nők is beházasodtak az új telepesek közösségeibe, Közép-Európában azonban a vadászó-gyűjtögetők közül inkább a férfiak génállománya hagyott nyomot a földművesek között.
Délkelet-Európa tehát genetikailag és kulturálisan is jelentős csomópont volt az őskorban. Az MTA BTK Régészeti Intézetének Archeogenetikai Laboratóriuma a 82 intézet részvételével készült tanulmányban Horvátországból származó minták vizsgálatával vett részt, míg az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszéke erdélyi rézkori leletanyagok elemzésével járult hozzá a munkához.
