HÍREK
A Rovatból

Szinte mindenki alulteljesített az X-Faktor 3. élő adásában, beleértve a mentorokat is

Eldőlt, hogy ByeAlex valamelyik versenyzője biztosan ott lesz a döntőben, Csobot Adél számára viszont már tét nélküli a verseny.


Remélem, Miller Dávid sok rajongót gyűjt azzal, hogy a műsor elején énekelget, mert utálnám, ha a semmiért kéne mindig meghallgatnom. Ezúttal a mentorok is oltották kicsit őt, ami jól esett, de persze ezzel közel sem tettek jóvá mindent. Egyre többször értem azt az értékeléseiknél, hogy taktikáznak, és az is biztos, hogy nem róluk mintázzák majd a következetesség szobrát.

Mint megszokhattuk, adásról adásra változnak kicsit a szabályok. A 3. élő show-ban kétszer léptek színpadra a versenyzők. Az elsőben a mentorok csak értékeltek, de nem menthettek meg senkit, nem voltak székek. Miután mindenki elénekelte az első dalt, lezárták a szavazást, és egy versenyző azonnal kiesett, nem léphetett másodszor színpadra.

Alee kezdte a műsort. A Salsa című dal nekem tetszett. A mentorok kritizálták, amiért sok volt benne az ének, és ez nem megy annyira Aleenak. Bevallom, én nem hallottam olyan borzasztónak az éneklést, persze nem vagyok sem zenész, sem énekes, sem énektanár.

Végül is Hobót és Bob Dylant sem a tiszta hangokért szeretjük

– sőt, ha már itt tartunk, ByeAlexet sem.

A The Harmonies következett Marvin Gaye és Tammi Terrell slágerével: Ain’t No Mountain High Enough.

Laci és Adél állva tapsolt. Alex nem osztozott a lelkesedésükben. Kamilla hamisan kezdte, és nem voltak együtt a lányok. Laci szerint nem volt hamis, együtt voltak, jók voltak a szólamok.

Ő előzőleg lehetetlennek tartotta, hogy megoldják ezt a nehéz dalt, de szerinte sikerült.

Petinek sem tetszett, így valószínűleg nem kaptak volna széket – de hát mint jeleztem, erre ezúttal nem is volt lehetőség.

Sajnos a mostani előadásuk még nem elérhető, viszont végre megnézhetitek a múltheti produkciójukat, ha netán lemaradtatok róla.

Mardoll produkciójáról elsőre a Queen jutott eszembe. Na, nem az ének minősége miatt, de a latex ruhába bújt embergúla egyértelműen az I Want to Break Free klipjét idézte. A rapper lány ezúttal egy elvontabb számmal érkezett, cserébe volt rúdtánc a levegőben. Sajnos egyelőre ez a videó sem hozzáférhető hivatalosan, ezért be kell érni a klippel (abban viszont nincsenek latexruhás emberek).

Ezután ismét Laci csapata következett, egész pontosan Paulina, aki ezúttal angolul énekelt, és önmagát kísérte. A mentorok hiányolták a magabiztos éneklést, Alex hullámzónak nevezte a lány teljesítményét.

Peti egyenesen kimondta: nem lehet ezen a szinten megengedni, hogy nem énekelsz végig egy dalt tisztán. Ami meglepő, hogy Laci is egyetértett a kritikákkal, és elmondta, haragszik Paulinára, mert a próbák során állítólag stúdió minőségben énekelt, és nem tudja, mi az oka, hogy az adásra mindig elbizonytalanodik.

Alex Mehringer Marci kapcsán megfogadott valamit Peti múlt heti kritikájából: próbálta a mentoráltját rávenni, hogy lazítson kicsit. Ezért elintézték, hogy eltölthessen egy napot a pécsi barátaival.

Lukas Graham 7 Years című számával állt színpadra.

Nekem tetszett, vitt magával, ez alapján biztos voltam benne, hogy a mentorok le fogják húzni. És lőn.

Laci szerint a műsornak ez az a szakasza, ahol a versenyzők elfáradnak. Még Alex is elismerte, hogy nem volt tökéletes a produkció. Marci viszont legalább jól érezte magát.

Az első kör utolsó versenyzője Kamilla volt, aki úgy érezte, kicsit meg kell vigasztalnia Petit, ezért vegán tortát sütött neki a héten, több-kevesebb sikerrel. A Margaret Island egyik dalát énekelte. Bár a hangja szép volt, én végig úgy éreztem, nincs együtt a kísérettel.

A mentorok ezt nem vették észre, de úgy gondolták, hogy Petiék nem Kamillának való dalt választottak, Alex legjobban a fűszert hiányolta a produkcióból.

Az első kör véget ért, jött az izgalmas rész. Már csak azért is, mert az élő adások során először állt elő olyan helyzet, hogy senki nem érezhette magát biztonságban.

A nézők Mardollt szerették volna a legkevésbé tovább nézni és hallgatni. Az biztos, hogy nélküle unalmasabb lesz a műsor.

Indult a második kör. Alee ismét énekelt, ami Lacinak nagyon nem tetszett.

Mint mondta, Alee zseniálisan rappel és nagyszerű dalokat írt, de az énekléshez nincs tehetsége.

Végül csak Alextől és Adéltól kapott széket, tehát a veszélyzónába került.

Mehringer Marci mindenkit meglepve új oldaláról mutatkozott meg: rock and rollt énekelt. Nagyon jól állt neki, de azért túlzásnak érzem, amit Peti és Adél mondott, hogy minden, amit eddigi csinált, tévedés volt. Adél elég mondvacsinált okkal nem adott széket neki, de három igennel Marci így is leülhetett.

Ami fontos: megtudhattuk, hogy Petinek, ha Pécsről van szó – Marci Pécsről jött – a gyros tál jobban bejön, mint a Zsolnay. Ez azért sok mindent megmagyaráz.

The Harmonies második produkciója nekem kicsit élettelenre és unalmasra sikerült. Laci is hasonlóan érezte. Szerinte vannak dalok, amikben megmutathatják a versenyzők, mit tudnak, de a The Harmonies most azt tudta megmutatni, amit nem tud.

Kicsit humoros volt, amikor Adél azzal próbálta védeni a lányokat, hogy milyen nehéz volt egy formációban két produkcióra felkészülni egy hét alatt. De hát ugyanő tíz perccel korábban azért nem adott Marcinak széket, mert az első fordulóban szerinte gyengébb volt. A lányok megérdemelten kerültek a veszélyzónába.

Whitney Huston azon előadók közé tartozik, akinek a dalaival rendszeresen elvéreznek a tehetségkutatókon a versenyzők (a másik amúgy Freddie Mercury). Most Kamilla vállalkozott az I Have Nothing eléneklésére. Őszintén megmondom, nekem tetszett. Ha túltesszük magunkat azon a szomorú tényen, hogy Ferenczi Kamilla sem Whitney Huston, ahhoz képest szépen elénekelte.

Szerintem.

Alex szerint viszont ez a dal óriási fegyver lehet, de Kamilla maga felé fordította és elsütötte. Nem volt átütő ereje, sokszor volt hamis. De legalább csinos volt. (Kösz, Alex.) Laci szerint Kamilla egyenesen ízléstelenül énekelte el a dalt.

Peti pedig hüledezett, és kicsit én is együtt hüledeztem vele.

Végül 3 igennel Kamilla kapott széket. Egyedül Laci nem értett egyet ezzel a döntéssel. A műsort Paulina zárta egy saját dallal, a címe Aranyapám. Számomra kicsit unalmas volt, ennek megfelelően a mentorok úgy érezték, hogy ez az egyik legjobb dala. Alex odáig ment, hogy szeretne majd közös dalt Paulinával.

Ezúttal Peti volt az, aki nemmel szavazott, de a többiek székkel jutalmazták a lányt. Ami két dolgot jelentett: Paulina ismét a mentorok jóvoltából jutott tovább, és valakinek fel kellett állnia. Ez a valaki Kamilla volt.

Így tehát Paulina és Marci már fellélegezhetett. A veszélyzónából Alee és Kamilla jutott tovább, és a The Harmonies esett ki.

Adél az első X-Faktor évada hátralévő részét mentoráltak nélkül tölti, és miután a jövő heti elődöntőből csak egy valaki esik ki, az is biztos, hogy Alexnek mindenképp lesz versenyzője a döntőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere, hanem annak beismerése, hogy az intézményvédő reflexek helyett új, transzparens kommunikációra van szükség a mentőknél.


Hegedűs Zsolt szerint Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni, mivel ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz.

Hegedűs hangsúlyozza, hogy a mentés kiemelten érzékeny terület, ahol minden hiba emberi életekben mérhető, ezért a kommunikáció feladata nem az intézmény reflexszerű védelme, hanem „a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúrájának” segítése.

„Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat. Az emberek nem tökéletes intézményeket várnak, hanem olyanokat, amelyek képesek szembenézni a hibáikkal, tanulni belőlük, és világosan elmondani, mit tesznek azért, hogy ugyanaz ne ismétlődjön meg”

írta a miniszter a Facebookon.

A poszt szerint

a hallgatás és a túlzott intézményi önvédelem hosszú távon éppen a bizalmat rombolja.

Ehhez új kommunikációra van szükség, mert a valódi szakmai fordulathoz nem elég vezetőket cserélni, meg kell újítani azt is, ahogyan az intézmény a hibáiról, a betegekről és a nyilvánosságról beszél.

Szűcs Brigitta megjelenése ebben lehet fontos lépés, aki egy „tisztább hangként” lehetőséget ad arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja „végre ne elsősorban védekezzen, hanem magyarázzon; ne eltakarjon, hanem feltárjon; ne bűnbakokat keressen, hanem tanuljon”.

Ez az esély azonban csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság és a hibák őszinte feldolgozása.

Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere, hanem „annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van”.

A bizalom ugyanis nem a hibák kimagyarázásából, hanem az azokkal való szembenézésből születik. Hegedűs elismeri Győrfi Pál több évtizedes, példamutató szolgálatát, de úgy zárja gondolatait: „Mindennek rendelt ideje van. Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el.”

Múlt szerdán szűnt meg az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak a megbízatása, helyére pedig Constantinovits Miklóst nevezték ki megbízott vezetőként. Ezt követően, kedden jelentették be, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt lesz a szervezet új szóvivője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk