HÍREK
A Rovatból

Szijjártó Péter szoros kapcsolatban volt az orosz és fehérorosz vezetéssel a Wagner-felkelés alatt

A miniszter szombaton telefonon beszélt Gyenyisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettessel és orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, akik tájékoztatták a helyzetről, a várható fejleményekről.
MTI - szmo.hu
2023. június 26.



Ugyan az európai uniós külügyi tanács ülésén most először elismerték, hogy a globális többség azonnali békét szeretne Ukrajnában, a tagországok nagy része továbbra is a katonai megoldást sürgeti - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

Szijjártó Péter újságírói kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy

szorosan figyelemmel követték a Wagner katonai magánvállalat és az orosz hadvezetés között a hétvégén kialakult fegyveres konfliktust, hogy szükség esetén időben lépni tudjon a kormány, ugyanis az ilyen események kihatással lehetnek az egész régió biztonsági helyzetére.

Elmondta, hogy szombaton telefonon beszélt Gyenyisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettessel és orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, akik tájékoztatták a helyzetről, a várható fejleményekről.

"Utólag azt kell mondanom, hogy mindketten olyan tájékoztatást adtak, ami végül reálisnak és igaznak bizonyult" - fogalmazott.

A tárcavezető emellett közölte, hogy kapcsolatban volt Szjarhej Alejnyik fehérorosz külügyminiszterrel is, aki késő délután az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök és a Wagner-csoportot vezető Jevgenyij Prigozsin közötti telefonbeszélgetésről is tájékoztatta, amelynek nyomán végül megoldódott a helyzet.

"Tehát még jóval azelőtt, hogy a megállapodás vagy a helyzet feloldásának ténye megjelent volna a nyilvánosságban, a belarusz külügyminiszter kolléga engem erről tájékoztatott"

- mondta.

"Én természetesen folyamatosan mindezekről tájékoztattam a miniszterelnököt is, akinek nyilvánvalóan az ország védelme szempontjából szükséges döntéseket meg kell hozni, ezért mindig teljes körű tájékozottsággal kell rendelkeznie" - tette hozzá.

VIDEÓ: Szijjártó sajtótájékoztatója

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülésének szünetében tartott sajtóértekezletén aláhúzta, hogy Ukrajnában rengetegen esnek áldozatául a háborúnak, egyre súlyosabb természeti katasztrófák lehetősége merül fel, ráadásul egyre nyíltabban beszélnek nukleáris balesetek veszélyéről is.

"Mindezek a tények... azt bizonyítják, hogy nincsen harctéri megoldása ennek a háborúnak. Ezt mi már nagyon régóta mondjuk, és sajnos azt kell mondjam önöknek, hogy a nap mint nap bekövetkező újabb és újabb tragikus szomorú események minket igazolnak" - fogalmazott.

"Ennek a háborúnak nincs harctéri megoldása, csak tárgyalásos megoldás van. Ennek ellenére sajnos a mai külügyminiszteri tanácsülésen is az derült ki, hogy a tagállamok döntő többsége és maga az Európai Unió is ragaszkodik a katonai megoldáshoz" - folytatta.

"Bár annak elismerése tizenhat hónap után először megtörtént a tanácsülésen, hogy a globális többség azonnali békét akar, ám ezen elismerés dacára is Európában, az Európai Unióban továbbra is a katonai megoldást sürgetik" - tette hozzá.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a harctéri megoldást a diplomáciai rendezés elé helyezőket terheli a felelősség az újabb és újabb halálos áldozatokért és a természeti katasztrófákért, ami ráadásul növeli a majd a jövőben nyilvánvalóan európai főszereppel zajló újjáépítés árát is Ukrajnában.

Rámutatott azonban, hogy súlyos kérdésekre kell napirendre tűzni, mielőtt bármilyen döntés is születik utóbbi finanszírozásáról, például hogy ez milyen forrásokból történne, és milyen hatással lenne az EU-tagállamok fejlesztési pénzeire.

"Szóval dacára az újabb és újabb áldozatoknak, itt ma továbbra is újabb és újabb katonai támogatást szorgalmaztak a tagországok Ukrajnának, amit mi sajnos továbbra is rendkívül veszélyesnek tartunk. Katonai támogatás helyett végre a békeerőfeszítésekre kellene helyezni a hangsúlyt" - szögezte le.

A miniszter ezt követően érintette a Velencei Bizottság friss jelentését, amelyben világosan kimondták, hogy Ukrajna nem tartja tiszteletben a kötelezettségeit a nemzeti közösségek jogai terén.

"A helyzet az az, hogy Ukrajnában gyakorlatilag 2015 óta folyamatosan építik le a nemzeti közösségek, a nemzeti kisebbségek jogait" - mondta.

Majd propagandának nevezte az ukrán hatóságok döntését, amely szerint elhalasztják a kisebbségi oktatási intézmények eddigi működésének felszámolását, ugyanis ez - mint hangsúlyozta - semmilyen mértékben nem jelent megoldást a magyar iskolák számára.

"Ha mindez így marad, és továbbra sem állítja helyre Ukrajna a magyar nemzeti közösség jogait Kárpátalján, akkor tényszerűen nem lesznek készek a csatlakozási tárgyalások megkezdésére az Európai Unióval, ezért természetesen mi sem tudjuk adni majd a támogatásunkat" - jelentette ki.

"Tehát elvárjuk, hogy Ukrajna feleljen meg azoknak az európai uniós szabályoknak, kötelezettségeknek és elvárásoknak, amelyeket nemzetközi szerződések rögzítenek, és amelyek arra vonatkoznak, hogy a nemzeti közösségek jogait miként kell garantálni" - fűzte hozzá.

Végül pedig megismételte, hogy bár többen ezúttal is szorgalmazták, Magyarország soha nem egyezik bele olyan szankciókba, amelyek saját nukleáris ipara működésének ellehetetlenüléséhez vezetnének.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hömpölygő folyóvá változott egy pécsi utca a villámárvíz miatt
Egy éppen arra járó autós inkább úgy dönt, hogy inkább nem gurul le a lejtős úton, hanem hátramenetbe kapcsolva próbál menekülni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.

A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy

az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.

A felvételt itt lehet megnézni:

A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:

Az elmúlt 24 óra leglátványosabb videója talán Szegeden készült, ahol úgy tépte le a szél egy épület tetejét, mintha papírból lenne:


Link másolása
KÖVESS MINKET: