SZEMPONT
A Rovatból

Szijjártó Péter súlyos betegségéről, a jachtozásáról és felesége százmilliókat termelő cégének titkáról is beszélt

Szijjártó Péter a Telexnek adott interjújában azt mondta, több orvosi beavatkozáson is átesett. A 2020-as adriai jachtozásának szerinte semmi köze nem volt a pozíciójához, azt pedig nem tudja, kiknek dolgozik felesége cége, ami évente 4-500 milliós profitot hoz.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Telexnek adott több mint 3 órás interjút, amelyben beszélt a miniszterelnök „luxizást” emlegető kritikájáról, a 2020-as jachtozásáról, felesége cégének sikereiről, valamint a Fidesz jövőjéről és saját politikai ambícióiról is.

Az interjú első részéből kiderült, hogy a miniszter a saját gyerekeit távoltartja a politikától. „Én azt is megtiltottam a fiúknak, hogy túl sok politikát fogyasszanak, meg nézzenek, mert a magyar politika sokkal brutálisabb, mint lennie kellene” - jelentette ki. „Én próbálom a fiúkat megóvni. És nagyon remélem, hogy ez az ország nem fog eljutni oda soha, hogy gyerekek váljanak politikai viták áldozatává” - fogalmazott. Így otthon nem volt téma a Fidesz kampányban elhangzott állítása, hogyha a Tisza nyer, az ukrán frontra vihetik a mai fiatalokat. Az is kiderült, Szijjártó maga sem néz tévében híreket, és az interneten sem olvas ilyesmit, a média ugyanis szerinte „öli a lelket”.

A gyűlöletkeltésben játszott szerepükről azt mondta, 28 éve ismeri Rogán Antalt, és ő nem úgy ismeri, mint aki bárki ellen is gyűlöletet akar kelteni.

Az oroszokkal való viszonyáról azt mondta, elintézhetné egy mosollyal a hazaárulás és a kémkedés vádját, mert nonszensz, „de mégis ezek olyan durva szavak, amikre muszáj érdemben reagálni.” Szerinte ők csak Magyarország energiabiztonságát tartották szem előtt. „De emiatt a hazaárulás, meg a fogottság vádját kiáltani, na ezt gondolom én soknak, őszintén.”

Szerinte ők senkinek az érdekét nem szolgálták ki.

Kijelentette, mindig nagyon rosszul esik neki, amikor oroszbarátnak állítják be a politikájukat.

„Mi nem oroszbarát, hanem magyarbarát politikát folytatunk. Az miért nem jó Magyarországnak, hogy sokkal olcsóbban vehetjük az orosz energiát, mint bármely más ország?” - tette fel a kérdést.

Szóba került a kegyelmi ügy is, aminek kapcsán Szijjártó Péter szerint alapvető motivációkra nem született kielégítő válasz. Ő is „áll a sorban”, és várja a választ. Bár megkérdezhetné, szerinte a volt köztárasági elnöknek és a neki tanácsot adó Balogh Zoltánnak az ország számára kellene választ adniuk. „Ha az illetők, akik ebben benne voltak, nem adnak rá választ, én mi tudok csinálni?” - kérdezte.

Arra a kérdésre, hogy a választási vereségben szerepet játszott-e Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, Szijj László, és a többiek gazdagodása, a külügyminiszter azt válaszolta, „a mi teljesítményünket az emberek nagyrészt azon a prizmán keresztül ítélték meg, hogy nem politikai szereplők hogyan használták ki azt a becsületes kormányzati munkát, amit a miniszterelnök és kormányának tagjai elvégeztek.” Azt mondta, személyesen dühíti, hogy míg ő 11 éven át éjt-nappallá téve dolgozott, olyan emberek tevékenysége alapján ítélik meg őket, akik nem viseltek politikai felelősséget.

Fábián Tamás erre megkérdezte, hogy az ő felemelkedésükhöz önöknek semmi köze nincs?

Erre Szijjártó azt válaszolta, ő a saját döntéseiről tiszta lelkiismerettel el tud számolni, Orbán Viktor pedig valóban nem foglalkozik üzleti ügyekkel. Szerinte a miniszterelnök teljesítményét is méltánytalan olyan szereplők magatartásán, gátlástalanságán megítélno, akik nem viselnek politikai pozíciót.

Mészáros Lőrinc gazdagodásáról azt mondta, arról Mészáros Lőrincet kell megkérdezni. „Egy felnőtt ember, aki nyilvánvalóan el tudja mondani, hogy miből mi lett neki. Én nem tudok ezért felelősséget vállalni” - jelentette ki. Azt elismerte, hogy 22 éve nem jutott volna eszébe, hogy akivel beszélget, egyszer a világ leggazdagabb embere lesz.

„Tudom, hogy ez sok emberben kérdéseket vet fel, de nem a gyerekem, nem az apám, azt javaslom, hogy akinek kérdése van, az tegye fel neki.”

Ezután szóba került Szijjártó 2020-as jachtozása is. A külügyminisztert 2020. augusztus 16-án fotózták le egy Szíjj László kormányközeli oligarchához köthető jachton. Erről most azt mondta, hogy a legjobb barátja, Benkő Szilárd hívta meg a családjával egy hajóútra. Állítása szerint a döntést az is befolyásolta, hogy a Covid-helyzet miatt bonyolult lett volna más nyaralást szervezni a kevés rendelkezésre álló időben. „Így döntöttem. És elmentünk velük” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy véletlen egybeesés-e, hogy a jacht egy olyan oligarchához, Szíjj Lászlóhoz köthető, akinek cégei állami támogatásokat és megbízásokat kaptak, például a Külügyminisztériumtól is 6 milliárd forintot, Szijjártó Péter azt felelte, a kettő között semmilyen kapcsolat nincs.

„Soha semmilyen összefüggés nem volt az én nyaralásom meg a hajó tulajdonosának gazdasági támogatásai között” – jelentette ki.

Az interjúban szóba került az is, hogy az őt jachtozni hívó legjobb barátja, Benkő Szilárd egyik cége is kapott 280 millió forint állami támogatást a Külügyminisztérium által felügyelt pályázaton. A miniszter elmondása szerint fogalma sem volt arról, hogy a barátja pályázott.

„Szeretném aláhúzni, hogy nem tudtam róla, hogy pályázott, nem szólt, hogy pályázik” – fogalmazott.

„A Szilárd soha egyetlen egy alkalommal sem kért tőlem semmilyen segítséget az ő gazdasági tevékenysége során, soha a büdös életben. És ezt most vagy elhiszik, vagy nem, ez ettől még így van” – mondta. Szerinte több száz másik cég is megkapta ezt a támogatást, és nem lett volna jogos kizárni Benkő cégét a pályázatból csak azért, mert ismerik egymást.

A felesége cégének, az Interior Design Kft.-nek a kiugró, évi 400-500 millió forintos nyereségével kapcsolatban Szijjártó Péter azt mondta, ez a pénz nincs a családi kasszában, a felesége befekteti azt.

A legfontosabb kérdésnek azt tartja, hogy ő közbenjár-e a cég érdekében, amire a válasza egyértelmű nem.

„Soha semmilyen módon nem folytam bele a feleségem tulajdonában lévő vállalkozásoknak az ügyeibe. Ő soha semmilyen segítséget tőlem nem kért, soha semmilyen állami támogatást, állami megbízást nem kapott” – hangsúlyozta.

Szerinte felesége cége azért lehet sikeres, mert „valószínűleg jó menedzsmentet választott, valószínűleg jó munkatársai vannak, jól dolgoznak.” Ezen a ponton a riporter emlékeztette Szijjártót, hogy a cégről nyilvánosan gyakorlatilag semmilyen információt nem lehet elérni, még azt sem lehet megtalálni, mivel foglalkoznak. Ráadásul míg más, hasonló méretű cégek évente 10%-os nyereséget érnek el, a külügyminisztere feleségének cége 20-30%-ot, de volt olyan is, amikor 50%-ot.

Szijjártó Péter azt ismételgette, ő nem folyik bele felesége cégügyeibe, náluk ez nem téma otthon. Arra a kérdésre, hogy kik a cég megrendelői, azt válaszolta: „fogalmam sincs.” Azt azonban tudja, hogy a felesége vállalkozásai nem állnak üzleti kapcsolatban állami cégekkel, mert ezt már az elején tisztázták.

A Fidesz jövőjét firtató kérdésre úgy reagált, „a Fidesz jövője Orbán Viktor nélkül nem elképzelhető”. A választási vereségben szerinte mindenkinek van felelőssége, de Orbán Viktor erről nyíltan beszélt. A jövőbeli feladatairól szólva egy személyesebb témát is érintett.

„Tavaly egy szűrővizsgálat során született egy olyan diagnózis, amit ha az ember szemébe mondanak, azt nem szívesen hallgatja” – mondta, hozzátéve, hogy több beavatkozáson is átesett, és ez a helyzet befolyásolja a jövőbeli szerepvállalását.

„Van egy családom. És van két gyerekem, akik az elmúlt 12 évben nem a nyertesei voltak annak, hogy az édesapjuk sokat volt távol. A legdrágább mindig az elszalasztott idő. Ilyenkor, mikor az emberrel közölnek egy ilyen diagnózist, akkor azért elgondolkodik, hogy hol van a teherbíróképesség vége.”

Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor nem említette őt a lehetséges utódok között, azt mondta, hálás ezért. „Hál’ istennek soha nem volt ilyen ambícióm. Nekem soha nem volt ilyen ambícióm. Én azt gondoltam mindvégig, hogy a külügyminiszteri pozíció az a csúcs, amit én elérhetek” – fogalmazott.

Kijelentette, hogy biztosan nem lesz a Fidesz vezetője. „Én a miniszterelnök miatt, Orbán Viktor miatt jöttem a politikába, és soha nem vágytam, és nem is vágynék az ő pozíciójára. Ebben biztosak lehetnek” – tette hozzá.

A Fidesznek szerinte változnia kell, mert a politika alapvetően megváltozott, és a teljesítményt ma már leginkább a közösségi médián keresztül mérik.

„Engem nagyon frusztrált, hogy ha az ember elér egy sikert, mert mondjuk egy nagy beruházás eljön Magyarországra és létrehoz sok ezer munkahelyet, az sokkal kevésbé érdekes annál, mint hogy tud-e három jópofa mondatot mondani a TikTokon” – mondta.

Zárásként megerősítette, hogy továbbra is büszke fideszes, de elismerte, hogy a közösségük nem hibátlan, és a jövőben sok mindent másként kell majd csinálniuk.

A teljes beszélgetés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Itt a törvény, ami felszámolja az MCC-t és több tucat alapítványt – kiderült, hogy veszi vissza az állam a sok százmilliárdos vagyont
Kedd este benyújtották azt a törvénycsomagot, amely megszünteti a Mathias Corvinus Collegiumot és több más, nem felsőoktatási közérdekű alapítványt, börtönnel bünteti a valótlan vagyonnyilatkozatokat, újraírja a közbeszerzési szabályokat. A cél az uniós források felszabadítása.


A kormány kedd este benyújtotta azt a T/174-es törvényjavaslatot, amely egyszerre teszi bűncselekménnyé a hamis vagyonnyilatkozatot, visszavezeti az állami vagyont a nem felsőoktatási közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokból (KEKVA-k) 2026. augusztus 31-ig, és érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot. A lépések célja az uniós források felszabadítása.

A csomag politikailag legfontosabb eleme a KEKVA-rendszer átalakítása. A javaslat szerint a felsőoktatáson kívüli közérdekű alapítványokat megszüntetik, az állam által juttatott vagyon és annak hozamai pedig visszaszállnak az államra. A folyamatot egy „elszámolási biztos” vezényli le.

A javaslat szerint augusztus 31-i határidővel megszüntetik a nem felsőoktatási közérdekű alapítványokat, köztük olyan ismert szervezeteket, mint a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a MOL – Új Európa Alapítvány vagy a Batthyány Lajos Alapítvány.

A felsőoktatási KEKVA-k megmaradnak, de az alapítói jogokat a kormány gyakorolja, a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok mandátumát pedig a tervezet szerint korlátozzák, kinevezésüket pedig szigorúbb feltételekhez kötik. A javaslat külön rendelkezik a Fudan-projektet kezelő Tudás-Tér Alapítvány megszüntetésének előkészítéséről is, szintén augusztus 31-i céldátummal.

Teljesen átalakul a vagyonnyilatkozati rendszer is. A dokumentumokat digitálisan kell benyújtani az Országgyűlés webes felületén, ahol azok kereshetően és nyilvánosan elérhetők lesznek, a családtagok adatai kivételével.

A Büntető Törvénykönyv új tényállással bővül: aki elmulasztja a nyilatkozattételt, egy évig, aki pedig valótlan adatot közöl vagy elhallgat valamit, akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

A javaslat érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot is. A szervezet a köztársasági elnöktől az önkormányzati képviselőkön és párttisztségviselőkön át a bírókig és ügyészekig a legszélesebb körben vizsgálhatja majd a vagyonnyilatkozatokat. A hatóság célhoz kötötten hozzáférhet állami nyilvántartásokhoz, beleértve az adó-, bank- és üzleti titkokat is, kezdeményezésére pedig a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kötelező lesz felfüggesztenie egy eljárást.

A közbeszerzéseknél bevezetik az „átlátható gazdasági szereplő” fogalmát, és a tényleges tulajdonos mélyvizsgálata után kizáró ok lesz, ha egy cég nem felel meg ennek.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer dokumentumai regisztráció nélkül is elérhetővé válnak. A koncessziós eljárásoknál csak kivételes, objektív piacszerkezeti indokkal lesz tartható egyajánlatos tender. A szerződésekbe kötelező lesz korrupcióellenes feltételeket foglalni, amelyek kiterjednek az alvállalkozói lánc átláthatóságára is.

Az átláthatóságot növeli, hogy a Központi Információs Közadat-nyilvántartás felületén kéthavonta, minden páros hónap 28-ig közzétételi kötelezettsége lesz többek között az állami tulajdonú vállalatoknak és a megmaradó KEKVA-knak is. Nyilvánossá válik a szerződéskötés dátuma és a beszállítói lánc is, az adatokat pedig minimum 10 évig elérhetővé kell tenni. A törvény hatályon kívül helyezi az információszabadságról szóló törvény azon passzusát, amelyre hivatkozva az adatigényléseket „új adat előállításának” minősítve utasították el.

A zártkörű befektetési alapoknál pontosan definiálják a tényleges tulajdonos fogalmát, a nyilvántartási adatokhoz pedig „jogos érdek” alapján újságírók, civil szervezetek és kutatók is hozzáférhetnek.

A vagyonnyilatkozati szigorítás a politikai és közjogi élet szinte minden szereplőjét érinti a köztársasági elnöktől a kormánytagokon, országgyűlési és önkormányzati képviselőkön át az Alkotmánybíróság, a bíróságok, az ügyészség, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank vezetőiig.

A törvénycsomag alapján augusztus 31-ig szűnnek meg a nem felsőoktatási KEKVA-k és veszik vissza az állami vagyont, az  alapítványi elszámolások és záró beszámolók benyújtásának határideje pedig október 31-ie lesz.

A kormány azzal érvel, hogy ezek a lépések elengedhetetlenek az uniós források felszabadításához és a korrupció elleni küzdelemhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk