„Ne, ugyan már, Péter!” – Nem győzte meg Szijjártó Péter a CNN riporterét a magyarországi szabad szerelemről
A CNN műsorvezetője, Richard Quest ismét interjút készített Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, ezúttal is élő adásban. A beszélgetés során több aktuális témát is érintettek, többek között az ukrajnai háborút, Donald Trumpot, a vámháborút, valamint az LMBTQ-jogokat. A teljes, nagyjából nyolcperces beszélgetést a Külügyminisztérium magyar felirattal tette közzé a miniszter Facebook-oldalán, írta a 444.
A korábbi évekhez hasonlóan most is előkerült az LMBTQ-téma. Richard Quest ezúttal kevésbé provokatívan tette fel kérdéseit, mint 2021-ben, amikor egy korábbi interjúban a homofób törvény egy példányával a kezében kezdte a beszélgetést, és azzal indított, hogy „miután ő meleg (mármint Quest), őt is pedofilnak tartja-e Szijjártó”.
A mostani adásban Quest a gyülekezési törvény módosítását említette, és felvetette: „valószínűleg a Pride-ot be kell tiltani, mert az kifejezése a homoszexuális szerelemnek”. Ezután arra kérdezett rá, hogy ha ez így van, akkor hogyan egyeztethető össze azzal, amit Szijjártó korábban mondott: hogy mindenki azt szerethet, akit akar Magyarországon.
A műsorvezető így fogalmazott: „Én és a férjem nem foghatjuk meg egymás kezét Budapesten, ugye? Mert az a homoszexualitás nyilvános kifejezése lehetne, és akkor megbüntethetnek minket, nem igaz?”
Szijjártó azonban folytatta: „Egy dolgot kérünk, Richard. Egy dolgot kérünk. Ne viselkedj provokatív, kínos, udvariatlan módon a nyilvános utcán (…) Gyerekek vannak az utcán, gyerekek nézik a tévét, ezért az oda nem való, zavarba ejtő viselkedés a nyilvános helyeken elfogadhatatlan.”
Quest ezután megjegyezte, hogy a Pride-felvonulást – amelyről egy képet is bevágtak az adásba – csak azért lehetett megtartani, mert az emberek nem tartották be a tilalmat.
A beszélgetés végén a műsorvezető újra feltette a kérdést, hogy ha ő és a férje kéz a kézben sétálnának Budapesten, letartóztathatják-e őket. Szijjártó válasza így hangzott: „Nem, ugyan már! Miért mondja ezt? Nem, egyáltalán nem. Szívesen látjuk Önöket. Jöjjön el a férjével Budapestre, tetszeni fog!” Quest erre azt mondta: „Úgy lesz, köszönjük, sőt, meghívjuk Önt vacsorára egy utcai kávézóba Budapesten, mert ez így helyes.”