Szijjártó Péter az uniós csúcsról: „Ez nem egy piac vagy bazár, ez nem alkudozás volt”
A külügyminiszter szerint az egyik fontos kérdés volt, hogy a Magyarországnak járó uniós pénzeket ne küldjék Ukrajnába. Pedig ilyen uniós javaslat nem is létezett.
A magyar külügyminiszter a belgiumi VRT TV Terzake című műsorában válaszolt arra a kérdésre, hogyan forgatta át a magyar kormány győzelemmé az uniós csúcson elszenvedett vereséget, tekintettel arra, hogy Magyarország anélkül hátrált meg, hogy engedményeket kapott volna - foglalta össze a 24.hu.
Szijjártó szerint ebben a történetben két dolog volt nagyon fontos: az első, hogy Magyarországnak járó uniós pénzeket nem küldik Ukrajnába.
Ezután a riporter közbevetette, hogy ilyen uniós javaslat nem is létezett, amire Szijjártó azt mondta:
„ha tagállamként nem kapod meg a neked járó forrásokat, akkor felmerül a gyanú, hogyha egy külső partnert kellene anyagilag támogatni, akkor az a pénz, amit neked kellene megkapnod, de nem kapod meg, esetleg a harmadik partnerhez kerül. De garanciát kaptunk arra, hogy ez nem fog megtörténni.”
A műsor riportere, Jan Balliauw felvetette: Orbán Viktor korábban évenkénti döntést szorgalmazott, ehhez képest évenkénti jelentésben állapodtak meg a tagállamok. Szijjártó ezt azzal söpörte le, hogy az „évenkénti jelentés lehetőségét arra, hogy iránymutatást adjon az Európai Bizottságnak, ez így rendben van.
„De ez valami más”
– ismételte meg a riporter, mire Szijjártó azt mondta:
„De nekünk ez megfelel”
Arra a kérdésre, Magyarország meglepődött-e azon, hogy egyedül maradt az ukrajnai támogatás ügyében a tagállamok között, Szijjártó így felelt:
„Soha nem voltunk hajlamosak arra, hogy mások szemszögéből nézzük a dolgokat, tehát mi csak saját magunkért vagyunk felelősek, és hogy a többiek mit döntenek, az az ő felelősségük.”
A magyar külügyminiszter a belgiumi VRT TV Terzake című műsorában válaszolt arra a kérdésre, hogyan forgatta át a magyar kormány győzelemmé az uniós csúcson elszenvedett vereséget, tekintettel arra, hogy Magyarország anélkül hátrált meg, hogy engedményeket kapott volna - foglalta össze a 24.hu.
Szijjártó szerint ebben a történetben két dolog volt nagyon fontos: az első, hogy Magyarországnak járó uniós pénzeket nem küldik Ukrajnába.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.
"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."
Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.
A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.
Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.
"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.
Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.
Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.
Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.
A bejegyzésében azt írta:
„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.
Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”
Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.
„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”
A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.
Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.
Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.
Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.
Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.
Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.
A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.
Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.
Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pár nap és újra 30 foknál melegebb lesz - írja az Időkép.
A hétvégé mérsékelt meleggel telik, inkább 20-25 fok közelében lesznek a maximumok. Aztán jövő héten marad a többnyire száraz idő, legfeljebb egy-egy gyenge zápor fordulhat elő a gomolyokból elvétve. A szélirány fordul, dél, délnyugat felől kezd beáramlani a meleg levegő, így fokozatosan tér vissza a nyári meleg. Kedden elérjük, a hét második felében meghaladjuk a 30 fokot. A jelenlegi számítások alapján csütörtökön és pénteken visszatér a hőség,
30-38 fok között tetőzhetnek a maximumok.
Hétvégére egy érkező front hűtheti vissza néhány fokkal a levegőt.
Vasárnap sok napsütésre számíthatunk, de északkeleten és nyugaton még kialakulhat futó zápor, gyenge zivatar. Az élénk, néhol erős északnyugati, északi szélben napközben 19-25 fokra van kilátás. Hajnalban 7 és 14 fok várható, de a mélyebben fekvő, hidegre hajlamos völgyekben ennél pár fokkal hidegebb lehet.
Hétfőn mindenhol többórás napsütésre készülhetünk, a felettünk megjelenő gomolyfelhőkből csapadék nem várható. Északon helyenként megélénkülhet a délnyugatira, nyugatira forduló szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalra néhol 5 fok alá csökkenhet a hőmérséklet, majd délutánra 21 és 27 fok közé melegszik a levegő.
Kedden már több felhő lesz felettünk, sokfelé élénk, helyenként erős lesz a délnyugati szél. Délután 24-30 fokot mérhetünk.
Szerdán fátyol- és gomolyfelhők egyaránt lehetnek az égen, de csak elvétve alakulhat ki belőlük zápor, zivatar. Melegszik az idő, 25-32 fok közötti csúcshőmérsékletekre számíthatunk.