HÍREK

Szijjártó: a globális minimumadó kivetése adóemeléssel járna és munkahelyek tízezreit veszélyeztetné

A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: Magyarország földgázellátása és az ország energiaellátása teljesen biztos alapokon áll.


Közép-Európában a fegyelmezett költségvetési politikának köszönhetően Európa legalacsonyabb társasági adóit kell fizetni, a globális minimumadó kivetése Magyarországon komoly adóemeléssel és munkahelyek tízezreinek veszélybe kerülésével járna - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter szerint a globális minimumadó újra munkahelyeket sodorna veszélybe világszerte, ráadásul a termelő vállalatok adóterheinek növekedése újabb áremelkedéseket okozna, újabb lökést adva az inflációnak.

Arról, hogy Európába már a jövő évtől be akarnák vezetni a globális minimumadót, míg a világ többi részén nincsenek ilyen tervek, úgy vélekedett: egy ilyen döntés az európai vállalatoknak versenyhátrányt jelentene.

Szijjártó Péter jelezte, hogy külügyminiszteri és pénzügyminiszteri szinten is korrekt egyeztetés zajlott a globális minimumadót pártoló Egyesült Államok tárcavezetőivel, de világossá tette, hogy a magyar kormány nem tudja támogatni az adó bevezetését.

Hozzátette: az amerikai republikánusok és a magyar kormány között egyetértés van abban, hogy minél kisebbek a munkát terhelő adók, annál nagyobb növekedési lehetőségek vannak a gazdaság előtt.

Elmondta azt is, hogy az ukrajnai háború nyomán gazdasági válság is kezd kirajzolódni. Az elmúlt száz nap háborúja nyomán nemcsak európai, hanem globális gazdasági válság is kezd kirajzolódni - közölte, és a magyarok számára rossz hírnek nevezte, hogy több mint száz napja zajlik a háború a szomszédban, mert az állandó biztonsági - fizikai, gazdasági és energiaellátási - fenyegetést jelent.

Mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb béke legyen a szomszédban, a béke iránt tett erőfeszítések azonban mindeddig eredménytelenek maradtak - jelentette ki.

A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország a kezdetektől világos álláspontot foglalt el, már a kezdetekben elítélte az Ukrajnával szemben megindult katonai agressziót, világossá tette, hogy kiáll Ukrajna mellett, és minden idők legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre az ország.

A magyar kormány mindvégig következetesen képviselte azt az álláspontot is, hogy a legfontosabb Magyarország biztonságának garantálása, az, hogy az ország nem sodródik bele a háborúba, és kimarad abból - emelte ki Szijjártó Péter.

Azt mondta: Magyarország a NATO tagjaként azt az álláspontot képviseli, hogy nem szabad létrejönnie egy közvetlen NATO-Oroszország konfliktusnak, mert annak "tragikus hatása" lenne.

Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy a NATO néhány nap múlva kezdődő madridi csúcstalálkozóján is a józan ész kerekedik felül, és semmilyen olyan döntés nem születik, amelyik a konfliktust eszkalálná.

A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: Magyarország földgázellátása, és összességében az ország energiaellátása teljesen biztos alapokon áll. A földgáz és a kőolaj is minden nap szerződés szerint, menetrend szerint, zavartalanul és mindenfajta fennakadás nélkül érkezett - ismertette. Tájékoztatása szerint Magyarországnak hosszú távú, tizenöt éves gázvásárlási szerződése van a Gazprommal.

Közölte: amikor felmerültek olyan hírek, hogy egyes országokba a Gazprom leállítja a szállítást, telefonon beszélt a társaság vezérigazgatójával, valamint Oroszország energiaellátásért is felelős miniszterelnök-helyettesével, akik egyaránt biztosították arról, Magyarország felé teljesíteni fogják szerződéses kötelezettségeiket.

Sok más nyugat-európai vállalathoz hasonlóan az MVM is olyan módon fizet a földgázért, amit a szállító előír - tette hozzá.

Szijjártó Péter jelezte: az energiaellátás is válságba került a háború miatt, ami egyrészt fizikai kockázatot jelent, másrészt komoly inflációs hatása is van. A háborús infláció "elképesztő veszélyeket rejt magában" a gazdaságra nézve, ezért is érdekünk, hogy béke legyen.

Megjegyezte: a háborús infláció miatt mindenkinek nőnek a terhei. A termelő vállalatoknak komoly energiaigénye van a működéshez, az energiaárak emelkedése miatt pedig egyre nagyobb költségekkel kell szembenézni.

Ha még egy globális minimumadót is kivetünk rájuk, akkor jelentős részüknek működése ellehetetlenül, és megint munkahelyek tíz- és százezrei kerülnek veszélybe, hasonlóan ahhoz, mint a világjárvány alatt másfél-két éve - tette hozzá Szijjártó Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Hibáztam” – Magyar Péter bocsánatot kért és törölte a reptér lezárásáról szóló posztját
„Volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt” - fogalmazott korábbi bejegyzésében a Tisza Párt elnöke, aki aztán belátta, hogy „a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott”.


Mint azt mi is megírtuk: hétfőn a vihar miatt egy rövid időre le kellett zárni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A szél törmeléket fújt a kifutópályákra és burkolatokat tépett fel, az egyik terminál épülete pedig beázott.

A reptér lezárására hétfő délután Magyar Péter egy posztba reagált. „A reptér az új MÁV” - fogalmazott ebben a Tisza Párt elnöke, aki arról is írt, hogy „volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt”.

Hétfő éjjel azonban közölte, hogy hibázott, és törölte korábbi posztját.

„Sokak kérésére és tanácsára töröltem a reptéri posztomat. Elnézést kérek azoktól, akiket a szavaimmal megbántottam. Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem”

- írta Magyar hozzátéve: „látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott”.

„Hibáztam, mert az egész napos rohanásban anélkül szólaltam meg, hogy alaposan tájékozódtam volna. Tanultam belőle. Mindenkinek kitartást kívánok, akinek bármilyen kára keletkezett a vihar miatt!”

- fogalmazott a Tisza Párt vezetője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter nyilvánosságra hozta „Rogán Antal egyik szűkkörű megbeszélésének jegyzőkönyvét”
„Sok minden kiderül belőle” - fogalmazott Magyar Péter, majd részletezte is, mire gondol pontosan. Sőt, még folytatást is ígért.


„Íme Rogán Antal egyik szűkkörű megbeszélésének a jegyzőkönyve” - írja kedd reggeli posztjában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke fotókat is közölt a jegyzőkönyvből, amelyet ő is kielemezett.

„Sok minden kiderül belőle”

- fogalmazott Magyar, majd részletezte is, mire gondol pontosan.

„Ahogy eddig is sejtettük, a köztársasági elnök csak egy báb. Nem ő határozza meg, hogy mikor lesz az országgyűlési választás, hanem a Fidesz kampányfőnöke”

- írja a Tisza Párt vezetője, aki szerint a jegyzőkönyvből az is kiderül, hogy „Orbánék nem kormányzati teljesítménnyel, hanem kizárólag digitális »harcosokkal«, fizetett zsoldosokkal akarnak választást nyerni”.

„Ízlelgessük ezeket a szavakat egy 15 éve kétharmaddal kormányzó párttól: digitális holdudvar, digitális gerilla hadviselés, hibrid hadszíntér, digitális tér napi mérése, mennyi like, mennyi megosztás, digitális közhangulat befolyásolása”

- sorolja az általa megosztott papíron látható szövegből kiemelve.

De Magyar szerint „az is kiderül, hogy elirigyelték a több ezer aktív TISZA Szigetet és a polgári körök 15 éve történt leselejtezése után most polgári csoportokat hoznának létre központilag”.

„És persze az is látszik, hogy a Karmelitában is sokan várják a rendszerváltást és csak valamilyen kényszerből tagjai a maffiának, hiszen az ilyen összefoglalók és információk is rögtön nálunk kötnek ki”

- zárta a politikus, aki azt ígérte „folytatás következik”.

A Tisza Párt vezetője azt ugyanakkor nem részletezte, és az általa megosztott papírokon sem látható, hogy pontosan mikor, hol készült a jegyzet, és, hogy ki készítette azt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó: Szinte szétkapta a vihar a mályi madármentő állomást
A szél még egy röpdét is felkapott a mentőhelyen, és szinte mindent vitt, amit csak ért.


Döbbenetes felvételt osztottak meg a mályi madármentő állomás Facebook-oldalán arról, mekkora pusztítást végzett náluk a hétfői vihar.

Egy korábbi posztjukban úgy fogalmaztak:

„a mentőhelyet széttépte a vihar”.

A közzétett felvételeken látni, ahogy a szél felkap egy röpdét, a hátsó udvarukon pedig kalitkákat, dobozokat, párnákat, kerti kiülőt és szinte minden mást is elvitt a brutális szélvihar.

„Minden állat életben van, senki nem sérült meg. a röpde üres volt szerencsére, a többinek a tetejét szedte le”

- írták a videóhoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Tisza Párt Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati villájának felújításáról: Nem látott árakat
Reagált a Tisza Párt a KEHI-jelentésre. Szerintünk nem igaz, hogy Ruszin-Szendi egyedi készítésű és prémium kategóriás luxuscikkeket kért a szolgálati házba a felújításkor.


Ruszin-Szendi Romulusz nem tudta, hogy pontosan mennyi volt az általa kért beruházások és beszerzések ára, amikor felújították az egykori vezérkari főnök rendelkezésére bocsátott szolgálati ingatlant – közölte a Tisza Párt sajtóosztálya a Telex megkeresésére.

Mint arról mi is írtunk: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) hétfőn közzétett jelentésében arról írtak, hogy több mint egymilliárd forintba került Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati villája. A részletes jelentés szerint többek között 18 milliós magaságyást, 2 milliós franciaágyakat, 4 milliós biliárdasztalt és 7,8 milliós jakuzzit is rendelt a Honvédelmi Minisztérium cége a volt vezérkari főnök házába.

A Tisza Párt a Telexnek azt írta: Ruszin-Szendi nem látta a jelentést, de annak állításai közül több sem igaz. Szerintük ugyanis

nem Ruszin-Szendi határozta meg, hogy Dunakeszin legyen a vezérkari főnöki rezidencia. A villa megrendelője maga a Honvédelmi minisztérium volt, és a minisztérium alá tartozó beszerző cég – a HM EI Zrt. – intézte az ingatlan beszerzését is.

A lap azt is megkérdezte, hogy valóban meghaladta-e az egymilliárd forintot a ház körüli munkálatok költsége.

„Nem látott árakat. Nem közölték vele, hogyan történt az árképzés és a beszerzés”

– válaszolták.

A Tisza Párt válaszában tagadta, hogy Ruszin-Szendi egyedi készítésű és prémium kategóriás luxuscikkeket kért a házba. Szerintük az ezekkel kapcsolatos költségeket sem a volt vezérkari főnök hagyta jóvá, hisz nem a honvédség parancsnoka a jóváhagyó egy ilyen esetben. Emellett nem jelezte sem a honvédelmi miniszter, sem a minisztérium beszerző cége, a HM EI Zrt. részéről hivatalos személy Ruszin-Szendinek, hogy a kiadások túl vannak egy költséghatáron – tették hozzá.

Azt is megjegyezték, hogy

„az ingatlan nem Ruszin-Szendi Romulusznak, hanem a mindenkori vezérkari főnöknek épült. Azt érdekes módon a Kehi nem vizsgálta, hogy a tábornok úr jogellenes lemondatása óta miért áll kihasználatlanul az ingatlan, amivel évi több tízmillió forint kárt okoz az Orbán-kormány a magyar adófizetőknek”.

A Tisza Párt válaszában azt is kiemelte, hogy a KEHI-jelentés lejáratási céllal jelent meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk