Szétterjedt egy amerikai hadihajó fedélzetén is a koronavírus, 550 pozitív eredmény lett
A hadihajó Guamnál állomásozott.
Az amerikai haditengerészet közlése szerint eddig a Theodore Roosevelt repülőgép-hordozó legénységének 92 százalékát vizsgálták meg, ebből 550 pozitív eredmény lett, 3673 tengerész tesztje negatív lett. A legénység 3696 tagját már partra tették
- írja az Index.
A hadihajó ügye miatt a héten lemondott Thomas Modly, az amerikai védelmi minisztérium haditengerészetért felelős ügyvezető államtitkára.
A Theodore Roosevelt hadihajó kapitánya múlt kedden ugyanis levelet írt a feletteseinek: "határozott cselekvést" sürgetve azt kérte a minisztériumtól, hogy a vízi jármű ötezer fős legénységéből négyezer embert mentsenek ki és szigeteljenek el, mert többeknél diagnosztizálták az új típusú koronavírust - írja az MTI.
"Nem állunk háborúban, a matrózoknak nem kellene meghalniuk. Ha nem cselekszünk azonnal, elveszítjük legértékesebb kincsünket: tengerészeinket" - írta Brett Crozier kapitány.
Levele az amerikai sajtóban is megjelent. Thomas Modly akkor úgy fogalmazott: a kapitány "válságos időszakban nagyon rossz helyzetfelmérő képességről tett tanúbizonyságot". Majd csütörtök éjjel felmentette Croziert.
A hétvégén Modly - miközben megindult a vizsgálat a kapitány ügyében - dehonesztáló megjegyzéseket tett Crozier-ra. "Naiv vagy ostoba" - nyilatkozta róla. Órákkal később bocsánatot kért.
Nemrég egy antarktiszi kalandutakat kínáló óceánjáró 128 utasának is pozitív lett a koronavírustesztje.