HÍREK
A Rovatból

Győzike lebuktatta magát: tényleg beszélt Magyar Péterrel

A showman elismerte, hogy kapcsolatba lépett az ellenzéki politikussal, de szerinte ebből felesleges ügyet csinálni. A fellépést viszont határozottan cáfolja.


Gáspár Győző elismerte, hogy volt egy magánbeszélgetése Magyar Péterrel, de hangsúlyozta, hogy ebből szerinte nem kellene politikai ügyet csinálni. Azt ugyanakkor határozottan visszautasította, hogy fellépésről lett volna szó.

„Nem tagadom, hogy beszéltem Magyar Péter úrral, de leszögezem, magánbeszélgetés volt, két magánember között”

mondta a Blikknek Gáspár Győző. Hozzátette, fellépést nem vállalhatott volna, mivel egyrészt köztudottan kormánypárti, másrészt nem ő intézi a fellépéseit.

Elmondása szerint menedzsere és irodája szervezi a koncertjeit, ő csak a helyszíneket és az időpontokat kapja meg, és sokszor azt sem tudja, pontosan hová megy.

Ahogy már beszámoltunk róla, Magyar Péter a Gulyáságyú Médiának adott interjújában azt mondta, hogy tavaly márciusban Gáspár Győző felajánlotta, hogy színpadra áll a TISZA Párt rendezvényén, de nem éltek a lehetőséggel.

Úgy fogalmazott: „A zebra csak egy jelkép. Csinálhat Győzike bármit, de egy kicsit furcsa, hogy most a miniszterelnökkel milyen roadshow-t nyom. Lehet, hogy ezzel titkot árulok el, és nem akarom bántani a művész urat, de tavaly márciusban még hozzánk jelentkezett, hogy feljön velünk a színpadra, csak nem éltünk ezzel a remek lehetőséggel. De örülök, hogy valaki még tudja alkalmazni és zebraügyben, akár kormánybiztossá is ki lehetne nevezni.”

A Romantic énekese az utóbbi években többször is nyilvánosan kiállt a kormánypárt mellett.

Több Fidesz-rendezvényen is részt vett, és a Békemenet élén is többször feltűnt. Legutóbb arról írt, hogy a Facebookon keresztül kereste meg Orbán Viktort, hogy segítsen neki örökbe fogadni egy zebrát a Fővárosi Állat- és Növénykertből. Gáspár köztudottan rajong a zebrákért, saját ruháit is felajánlotta az állatnak.

A TISZA Párt sajtófőnöke, Boda Tímea a Blikknek azt mondta: tartják magukat azokhoz a tényekhez, amiket Magyar Péter korábban elmondott. „A művész úrral kapcsolatos korábbi nyilatkozatunk a valós, nem áll érdekünkben hamisan feltüntetni a tényeket” – fogalmazott. Hozzátette: „a zebraügy ennél komolyabb, egy jelkép, hogy mennyit loptak a magyar emberektől.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Sok szívfacsaró és hihetetlen ügy van most a gyermekvédelemben, de ez mindenek felett áll” - aláírásgyűjtés indult a 3 éve kórházi ágyban élő kisfiúért
A pár elvégezte az örökbefogadói tanfolyamot, környezettanulmány is volt, mégis újabb vizsgálat jön. Közben a család szerint a gyámhivatal a kisfiút nemzetközi listára tette, a petíciót délutánra több mint 10 ezren írták alá.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Egy hároméves kisfiú születése óta kórházi rácsos ágyban él. Történetét vasárnap a Házon Kívül mutatta be. A gyerek veleszületett rendellenesség miatt speciális ápolást igényel, több műtéten átesett, születésekor lemondtak róla, derül ki az RTL Híradóból.

Fél éve egy kórházi ápoló külön figyelmet kezdett fordítani rá, és férjével – aki szintén ápoló – rendszeresen látogatták. Időnként hazavitték, a lakásukban külön szobát alakítottak ki neki. A családnak két nagyobb gyermeke van, végül úgy döntöttek, örökbe fogadnák a kisfiút. A lépcsőházban már érkezéskor felismerte őket, a kutyára utalva „vau-vau”-val jelezte, hogy tudja, mi várja, a lakásban pedig mindent megtalált.

Amikor jelezték, hogy örökbefogadó szülők lennének, azt a választ kapták, hogy a rendszer nem így működik: nem ők választanak gyereket, hanem a hatóság ajánl számukra. Elvégezték az örökbefogadó tanfolyamot, megtörtént a környezettanulmány, több pszichológiai vizsgálaton is részt vettek, mégsem jutottak előrébb.

„Közölték velünk, hogy alkalmasak vagyunk örökbefogadásra, de csak egészséges gyermekre. És ennek a kisfiúnak az örökbefogadására nem” - mondta az asszony.

A család ügyvédhez fordult. Szerinte több ponton is gond van az eljárással: az alkalmassági vizsgálat a jogszabály szerinti 60 nap helyett majdnem nyolc hónapig tartott, nem biztosítottak iratbetekintést, és a kiskorú gyerekektől is pszichológiai vizsgálatot kértek, ami ellentétes az örökbefogadási módszertani iránylevelekkel.

Most újabb, harmadik pszichológiai vizsgálatot rendeltek el. A család úgy tudja, a gyámhivatal a kisfiút felvette a nemzetközi örökbefogadási listára.

Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember és influenszer a család mellé állt. Az RTL Híradónak elmondta, örökbefogadó anyaként különösen megérinti az ügy.

„Sok szívfacsaró és hihetetlen ügy van most a gyermekvédelemben, de hogy ez mindenek felett áll, amikor egy kisfiúról beszélünk, aki ténylegesen itt erről van szó, hogy három éve egy rácsos ágyban éli az életét. Ez elképesztő és elképzelhetetlen károkat tud okozni”

- tette hozzá.

Petíciót indított, amin délutánra már több mint tízezer aláírás gyűlt össze. Arra kéri az embereket, támogassák a kisfiút és a családot, a jogszerű és empatikus eljárást, és azt, hogy a gyereknek ne kelljen tovább kórházi rácsos ágyban lennie.

A Komlói és a Baranya megyei gyámhivatalt is megkeresték kérdésekkel – többek között arról, felkerült-e a kisfiú a nemzetközi listára, és miért szükséges az újabb vizsgálat. A Baranya megyei Kormányhivatal válasza szerint harmadik félnek a hatóság nem adhat információt.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
„Megtaláltunk, mert megígértem a testvérednek” - így búcsúzott Kaszás Nikolettől az eltűntkereső
Nagy László a közösségi oldalon búcsúzott, üzenetében az összefogást és a kitartást emelte ki. A 27 éves túrázó holttestét vasárnap találták meg a Pilisben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Vasárnap több százan indultak a Pilisbe, hogy segítsenek megtalálni Kaszás Nikolettet, aki szeptember 7-én, egy túra után tűnt el. A 27 éves fiatal nőt még délelőtt egy kutyás csapat találta meg.

A hír mélyen megrázta a családot, a barátokat és az ismerősöket. Nagy László eltűntkereső is mindent megtett a felkutatásért, és gondolatait a közösségi médiában osztotta meg, vette észre a Ripost.

„Egy eltűnt lány, akinek a mosolya örökre belém égett, egy eltűnt lány, akiért a legjobb tudásomat beleadva küzdöttem, hogy megtaláljuk. És végül megtaláltunk Niki, megtaláltunk, mert nem adtuk föl, megtaláltunk, mert összefogtunk érted” – írta az Eltűnt Személyek Keresése Facebook-csoportban.

„Megtaláltunk, mert megígértem a testvérednek, hogy együtt kezdtük ezt el, és együtt csináljuk ezt végig.”

„Te már fentről vigyázol a szeretteidre, mi itt lentről segítünk neked ebben. A mosolyodat megőrizve most elengedlek utadon. Hangos volt a keresésed legyen csendes a pihenésed. Ezt a virágot a megtalálásod előtti percekben fotóztam le a kutatási szektoromban. Én ezzel a virággal búcsúzom tőled, Niki. Nyugodj békében, szeretteidnek pedig őszinte részvétem!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Még nekünk kellene rosszul érezni magunkat, hogy túléltük” - Orosz Bernadett szerint mélyen sértő, hogy Szabó Tímeát megbüntették, amiért felmutatta a fotóját
A KDNP-s elnök házszabálysértésre hivatkozott; a testület 7 igen, 1 nem, 0 tartózkodással támogatta a szankciót, amelyről Kövér László döntött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Szabó Tímea országgyűlési képviselő 3,4 millió forintos büntetést kapott, miután az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának ülésén felmutatott egy papírlapot. A vita az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáról szólt, a képviselő ezzel a nők elleni erőszak problémájára akarta felhívni a figyelmet.

A lapon Orosz Bernadett fotói szerepeltek: egy kép a bántalmazás előtt, egy pedig utána. Orosz 2019-ben fordult a nyilvánossághoz, miután volt párja többször is brutálisan megverte.

A bizottság KDNP-s elnöke szerint a papírlap felmutatása sértette a házszabályt, tiltott szemléltetésnek minősült. Előbb figyelmeztette a képviselőt, majd közölte, hogy korábbi jelzése ellenére továbbra is fennáll a szabályszegés.

A képviselő javaslatát nem szavazták meg, a szankcióról szóló indítványt viszont elfogadták 7 igen, 1 nem és 0 tartózkodás mellett. Vejkey Imre úgy fogalmazott, a felmutatáshoz előzetes engedélyt kellett volna kérni. Kövér László házelnök döntése alapján egyhavi fizetését vonják le.

Orosz Bernadett azt mondta az RTL Híradónak:

„Ez mélyen sért minket az emberi méltóságunkban.”

Úgy fogalmazott, nemcsak a képviselőt, hanem minden, családon belüli erőszakot elszenvedett áldozatot érint a döntés. Hozzátette, a törvények nem nyújtanak elég védelmet: példaként említette, hogy bántalmazója büntetését a bíróság fél évvel enyhítette, így 1 év 4 hónap börtön után jövő tavasszal szabadulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A fideszes többségű győri közgyűlés elítélte a Tisza-adót, hiába jelezte az ellenzéki polgármester, hogy az önkormányzatnak semmi köze az szja-hoz
Pintér Bence meghívta a téma illetékeseit és Győr országgyűlési képviselőit, hogy beszéljenek az aktuális adóügyekről, de senki nem ment el az egyeztetésre.


A győri közgyűlés fideszes többsége kedden megszavazott egy állásfoglalást, amelyben elhatárolódik a Tisza Párt állítólagos adóemelési szándékától. Az ülésen Pintér Bence ellenzéki polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a személyi jövedelemadó szabályozása nem önkormányzati hatáskör, tudósított a Telex.

Pintér Bence és frakciója nem vett részt a szavazásban, mivel szerintük a városi közgyűlésnek nincs beleszólása az szja ügyébe.

Ennek ellenére a kormánypárti képviselők elfogadták az állásfoglalást, kihasználva többségüket a 22 tagú testületben.

A szeptember 25-i ülésen a Fidesz két képviselője szóbeli előterjesztéseket nyújtott be, amelyekben politikai állásfoglalásokat fogalmaztak meg. Emiatt a polgármester akkor elnapolta az ülést, de ez csak időhúzásra volt elég.

A Fidesz-frakció felszólította a győri városvezetést, hogy „határolódjanak el a Tisza Párt adóemelési szándékától”.

A kormánypárt hetek óta azt állítja, hogy a Tisza adóemelésre készül, ha kormányra kerülne, ezt azonban a párt vezetése többször is cáfolta. A témában nemzeti konzultáció is indul.

„Hogy hergelés helyett ténylegesen lehessen adóügyekről beszélni, hiszen azok tényleg fontosak, elhívtuk a téma illetékeseit már az elnapolt közgyűlés másnapján: Győr országgyűlési képviselőit – Simon Róbert Balázs és Kara Ákos urakat; a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselőit és a Költségvetési Tanács tagjainak képviselőit: a Jegybankot, az Állami Számvevőszéket és a tanács elnökét. A meghívottak közül senki nem jött el, maga helyett képviselőt nem küldött. Úgy látszik, hogy a parlamenti képviselőket, gazdaságpolitikusokot sem érdekelték nem létező adójavaslatok. A győri Fidesz-frakció is jobban tette volna, ha a saját dolgával foglalkozik, lenne tennivalójuk bőven” – írta a történtekről Pintér Bence a Facebook-oldalán.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: