HÍREK

Szeptember 1-én még nem lesznek ott a fertőtlenítőszerek a legtöbb iskolában a PDSZ szerint

A szakszervezet szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy nincs elég takarító: egy részüket a járvány elején elküldték, és senki nem toborzott helyettük újakat.

Link másolása

Mint arról korábban beszámoltunk, az EMMI szerint az alapos fertőtlenítő takarítás a tanévkezdés előtt, valamint a tanév közben történő rendszeres takarítás kulcsfontosságú a járvány kockázatainak csökkentése szempontjából.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete most közreadott egy EMMI-ből származó levelet, melyben egy helyettes államtitkár arról ír, mikor és hogyan juthatnak el a fertőtlenítőszerek az oktatási intézményekbe.

Ebből az derül ki, hogy a tanévkezdésre, szeptember 1-re nem mindenhol lesz ott a beígért szer. A PDSZ a Ne dolgozz ingyen nevű honlapján azt írja:

"úgy indul az iskolaév, hogy az intézmények nem hogy fertőtlenítve várják a diákokat, de a jóváhagyott fertőtlenítőszerek még csak el sem jutnak a rendeltetési helyükre a kezdésre".

Az, hogy a szerek nem érnek el időben az intézményekbe, az egy normál évben is botrányos lenne szerintük. Most azonban "amikor a kormány szeptember elsejével ismét lezárja az országot a járványhelyzetre hivatkozva, egyszerűen megmagyarázhatatlan".

A levélben Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár ugyanis arról tájékoztatja az intézményeket, hogy a

"A fertőtlenítőszereket a fenntartók fogják megyénként átvenni 2020. augusztus 29. és 2020. szeptember 4. között, és ők fognak gondoskodni az intézményeik közötti kiosztásról".

A levél alapján úgy vélik, hogy az "iskolakezdésre semmiféle fertőtlenítés nem történt még az iskolákban, sőt a szükséges szereket sok intézményfenntartó szeptember 4-én kapja csak meg – amikor véget ér az első iskolai hét. Ezután a fenntartóknak el kell juttatniuk a fertőtlenítőszereket az intézményekbe – azaz nyugodtan élhetünk a gyanúperrel, hogy az első fertőtlenítésre sok helyen legkorábban(!) csak a tanítás második hetétől kerülhet sor".

A honlapon azt írják, hogy szerintük "ez a fajta hanyagság nem csupán egy logisztikai hiba, hanem súlyos mulasztás. Éppen ezért a PDSZ tiltakozik az ellen, hogy a kormány hanyag eljárásával veszélyezteti a köznevelési intézményekbe járó gyerekeket, fiatalokat és ott dolgozó felnőtteket".

A szerek hiánya mellett arra is felhívják a figyelmet, hogy további súlyos gondot okoz a takarítók hiánya.

"Sok helyen azoknak a vállalkozásoknak is felmondtak, akik egyébként az intézmények takarításával foglalkoztak volna. Az amúgy is hiányos takarítói személyzet toborzásával senki sem foglalkozott, ahogy erre még a nyár folyamán többször is, több helyen rámutattunk"

- írják.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET: