HÍREK
A Rovatból

SZÉP-kártya: 15 százalékos büntetést vetnek ki a határidőig fel nem használt egyenlegekre

Jövő május 31-ig kell a munkavállalóknak elkölteni a számlán lévő összegeket, ha nem akarják a díjat kifizetni.


Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter csütörtöki közleménye alapján a SZÉP-kártyák alszámláin 2022. október 15-ig jóváírt összegeket

2023. május 31-ig lehet kedvező adózás mellett felhasználni, ezt követően a kártyatulajdonosnak a teljes adótartalmat meg kell fizetnie. A kormány döntése értelmében a jövőben a 15 százalékos kedvezmény egy évig használható fel.

A miniszter azt is közölte, hogy a SZÉP-kártya jelentős adókedvezményt biztosít a lakosság számára, hiszen ezáltal a kártyatulajdonosok 15 százalékkal több pénzt használhatnak fel a vásárlásaik során. A jelenlegi feltöltésekre kedvezőbb az adózás, mint a bérekre: 15 százalék szja-t és 13 százalék szochót kell fizetni, ami összesen 28 százaléknyi közteher.

A rendeletből viszont kiderül, hogy nem az adózásban lesz változás, hanem a feltöltött, de fel nem használt egyenlegekre felszámított díjaknál. Tehát

a kormány egy 15 százalékos büntető-ösztönzőt vet ki a fel nem használt egyenlegre, hogy az emberek minél előbb kimerítsék a keretet.

Fata László juttatási szakértő így foglalta össze a változást a 24.hu cikkében:

„A 2022. október 15-ig feltöltött egyenlegeket 2023. május 31-ig használhatják fel a kártyabirtokosok költségek levonása nélkül.

A kártyaszolgáltató egyszeri díjat számít fel a 2022. október 15-ig feltöltött, de 2023. május 31-ig fel nem használt egyenleg után.

A díj mértéke a fel nem használt egyenleg 15 százaléka, de legalább 100 forint. A 100 forintnál alacsonyabb maradványkeretnél a díj mértéke megegyezik a fel nem használt összeggel.”

Az október 15. utáni, 365 nap alatt fel nem használt feltöltésekre ugyanígy kivetik majd a 15 százalékos díjfelszámítást, ezt azonban legközelebb csak 2024. március 20-án érvényesítenék. A kormányrendelet alapján a 15 százalékos díjfelszámítás szabálya a veszélyhelyzet végéig lesz majd érvényben. A szolgáltatók 90 nappal a díj kiszabása előtt tájékoztatni fogják a kártyabirtokosokat, hogy mennyi a fel nem használt egyenlegük.

A juttatási szakértő szerint

a munkavállalóknak most arra kell figyelniük, hogy jövő év május 31-ig költsék el az idén október 15-ig feltöltött egyenlegeket, ha nem akarnak 15 százalékos díjat fizetni a fel nem használt keretre.

Nagy Márton közleménye alapján jelenleg 100 milliárd forint alvópénz van a SZÉP-kártyákon, emiatt úgy tűnik a cél most az, hogy forgalmat generáljanak a kártyát elfogadó cégeknél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Drónfotókon és drónvideón a Békemeneten vonuló tömeg, ennyien vannak a Fidesz rendezvényén
Az internetet máris elárasztották a Margit hídon átvonuló Békemenetről készült drónfelvételek. Magyar Péterék menetéről ilyesmire nem lehet számítani, ugyanis a Honvédelmi Minisztérium betiltotta a drónrepüléseket a Nemzeti Menet idejére.


Alig ért a tömeg a Margit hídra, a netet már el is árasztották a Békemenetről készített drónfotók és videók. A HírTV mellett a Fidesz is kitett ilyen felvételt. Azt írták hozzá: "Elképesztő, hogy mennyien vagyunk a Békemeneten!" Orbán Viktor pedig arról posztolt: "Soha nem voltunk még ilyen sokan."

Magyar Péterék két órakor induló vonulásáról hasonló felvételek valószínűleg nem készülnek majd, ugyanis biztonsági okokra hivatkozva a Honvédelmi Minisztérium a Nemzeti Menet idejére megtiltotta a drónrepüléseket a térségben. Az Állami Légügyi Főosztály 12:30 és 15:40 között zárra le a légteret, katonai művelet végrehajtására hivatkozva. Emiatt visszavonták a korábban Tisza Pártnak kiadott engedélyt is.

Amikor Magyar Péter ezt kifogásolta, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár így válaszolt egy posztban: "Tudjuk, hogy a kiskakas azt hiszi, a nap is miatta kel fel, de az elrendelt légtérzárnak biztonsági oka van, ami minden rendezvényen a legfontosabb szempont." Az államtitkár még rejtélyesen hozzátette: "október 23-án minden kiderül."

Képek a HírTv élő közvetítéséből:

A Fidesz drónvideót is közzétett

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kiküldték a sajtó munkatársait a Kossuth térről
Úgy tűnik, csak a Békemeneten résztvevőket engedik majd be a térre, bár erről még nem érkezett hivatalos információ.


Kiküldték az embereket a Kossuth térről a kordonok mögé, a sajtó munkatársai sem mehetnek be a térre, adta hírül a Telex. Úgy tűnik, csak a Békemeneten résztvevőket engedik majd be a térre, bár erről még nem érkezett hivatalos információ.

Sőt, a Nyugatinál a hídra sem engedik fel a sajtót. Egyedül az állami média mehetett fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Takács Péter szerint nem ugyanaz az Orbán grazi kezeléséről szóló suttogó propaganda, mint Magyar Pétert elmegyógyintézetben ábrázolni
Az egészségügyi államtitkárt a Partizán a Békemeneten arról az ai-videóról kérdezte, amit a Nemzeti Ellenállás Mozgalom tett közzé. Ebben Magyar Pétert egy elmegyógyintézetben ábrázolják, amint lekötözve összefüggéstelenül beszél.


A Nemzeti Ellenállás Mozgalom egy olyan mesterséges intelligenciával készített videót tett közzé, amiben Magyar Pétert egy elmegyógyintézetben lekötözve összefüggéstelenül beszél.

A Partizán kíváncsi volt, mit gondol erről a Békemeneten vonuló egészségügyi államtitkár. Takács Péter azt mondta, ő sincs azzal kibékülve, hogy néha ilyen brutalista stílust kell megütni, de a közösségi médiában sajnos az ingerküszöb olyan magasra emelkedett, amit nehéz áttörni.

Amikor Gulyás Márton arról kérdezte az államtitkárt, ezt a videót vagy az Orbán Viktor állítólagos grazi kezeléséről szóló álhíreket elítéli-e, Takács Péter azt mondta, nem lehet összehasonlítani a kettőt.

„Nem ugyanaz a kettő, hogy kiírja valaki, hogy ez egy ai videó, és nyilvánvaló, hogy Magyar Péter nem egy elmegyógyintézet zártosztályán van, míg a miniszterelnökről suttógó propagandával terjesztik, hogy grazi klinikán kezelik a mentális állapota miatt, ez azért nem ugyanaz a kettő.”

Takács Péter arról is beszélt, ezt a videót nem ő csinálta, és a kommunikációt sem ő irányítja. De a Magyar Pétert szerepeltető a videó szerinte egy mém, amiről mindenki tudja, hogy nem igaz.

„Mivel nem orvosok készítették, ezért gondolom, hogy ez nem egy orvosi diagnózis. Én pedig Magyar Péter mentális állapotát orvosként soha nem minősítettem, minekután a beteget ahhoz meg kell vizsgálni, hogy az ember orvosi diagnózist alkosson.”

„Szerintem egy mémet ne lihegjünk túl” - fogalmazott az egészségügyi államtitkár.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Mutatjuk a híres Fidesz-celebeket, akik részt vesznek a Békemeneten
A budai oldalról a Margit hídon át a Kossuth térre vonuló tömegben láthattuk többek között Szabó Zsófit, Tóth Gabit, Pataky Attilát, Bencsik Andrást és Bayer Zsoltot is.


Művészek, neves médiaszemélyiségek, sportolók és további hírességek is feltűntek a Békemeneten. A budai oldalról a Margit hídon át a Kossuth térre vonuló tömegben láthattuk többek között Szabó Zsófit, Tóth Gabit, Pataky Attilát, Bencsik Andrást és Bayer Zsoltot is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk