Szembement Trumppal a szenátus: megszavazta a katonai támaszpontok átnevezését
A héten Sunset Belinsky, a hadsereg szóvivője arról beszélt újságíróknak: Mark Esper védelmi miniszter és Ryan McCarthy, a szárazföldi hadseregért felelős államtitkár "készen áll" annak megvitatására, hogy felülvizsgálja a rabszolgatartó múlthoz kötődő elnevezéseket, köztük a katonai támaszpontok nevének megváltoztatását.
Donald Trump csütörtökön a Twitteren úgy fogalmazott: "a kormányzat még csak fontolóra sem veszi" a támaszpontok névváltoztatását. Mint írta: ezek az amerikai történelmi örökség részei.
A szenátusi bizottság voksolása után Roy Blunt missouri republikánus politikus azt nyilatkozta: ha már mindenáron katonákról akarják elnevezni a támaszpontokat, akkor tessék kiválóbb katonákat találni a polgárháborús időszakból. Megjegyezte, hogy Braxton Bragg, akiről az észak-karolinai támaszpontot nevezték el, "valószínűleg a konföderációs seregek legrosszabb tábornoka volt". Blunt olyan államot képvisel, Missourit, amely annak idején szintén a konföderáció tagja volt.
Csütörtökön este egyébként afroamerikai képviselők egy csoportja törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy a kongresszus díszcsarnokából mozdítsák el a konföderációs személységek - politikusok és tábornokok - szobrait. Erre közvetlen azután került sor, hogy Nancy Pelosi házelnök levélben kérte ezt az ilyen ügyekkel foglalkozó különleges képviselőházi bizottságtól.