Több százezer forinttal többe kerülhet ugyanaz a lakásfelújítás az eddigi lakástakarék hiányában a Bankmonitor szerint - számol be az RTL Híradó.
A felújításoknál ugyanis egyáltalán nincs alternatívája az állami támogatásnak. Alig néhány hónapja még a kormány is arról írt a Híradónak, a pénztárakon keresztül igyekeznek ösztönözni a válság óta tömegesen elmaradt otthonfelújításokat.
A parlament kedden kivételes eljárásban szavazta meg a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának eltörlését. A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket, a törvény hatályba lépését követően az újonnan megkötött, vagy a meghosszabbított szerződések esetében azonban már nem fog állami támogatás járni.
Az RTL Híradó riportja:
Több százezer forinttal többe kerülhet ugyanaz a lakásfelújítás az eddigi lakástakarék hiányában a Bankmonitor szerint - számol be az RTL Híradó.
A felújításoknál ugyanis egyáltalán nincs alternatívája az állami támogatásnak. Alig néhány hónapja még a kormány is arról írt a Híradónak, a pénztárakon keresztül igyekeznek ösztönözni a válság óta tömegesen elmaradt otthonfelújításokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Megszólított egy ismeretlen férfit, és megkérdezte, megölheti-e, majd hasba szúrta” – Életfogytiglant kaphat a 19 éves lány
A 19 éves lány apját és nagymamáját is megsebesítette, majd az utcán is rátámadt két emberre. A véres ámokfutás végén egy dohányboltban csípték el a kommandósok.
Egy 19 éves mosonmagyaróvári lány tavaly nyáron késsel támadt apjára és nagymamájára, miután összevesztek a drogok miatt. Az ügyészség szerint az apa felhívta a lány dílerét, hogy ne adjon több kábítószert a gyerekének. A lány ezen annyira feldühödött, hogy a konyhában elővett egy 12 centis pengéjű kést, és megszurkálta apját.
A férfi a földre zuhant, erre rohant be a nagymama, akit az unokája szintén megsebesített. A sérültekhez a szomszédok hívták a mentőket. Az apát életveszélyes, a nagymamát súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A lány eközben elhagyta a lakást, és az utcán több emberhez is odament. Egy férfitól megkérdezte, hogy megölheti-e, majd azt mormolta: „megtudjátok, kivel szórakoztok”, és hasba szúrta az ismeretlent.
Ezután bement egy dohányboltba, ahol rátámadt egy vásárlóra, mert az megpróbálta elvenni tőle a kést. Egy másik boltban elbarikádozta magát, és törni-zúzni kezdett. Másfél millió forintos kárt okozott, mire a Terrorelhárítók elfogták.
A vérében metamfetamin, amfetamin és marihuána nyomait találták. A lány letartóztatásban van. Most emeltek vádat ellene, akár életfogytiglant is kaphat.
Az ügyészség szerint az apa hosszú éveken át bántalmazta a lányt, aki emiatt lett drogfüggő. Egy szomszéd az RTL Híradónak korábban azt mondta: „ő kábítószerezett is és gyógyszerfüggősége volt, tehát pszichiátriai beteg volt... és ez miatt nyilván a gyógyszerek hatása alatt... látszódott rajta, hogy padlón van így lelkileg”. A szomszéd azt is elmondta, többször látta a lányt zavartan viselkedni.
Egy 19 éves mosonmagyaróvári lány tavaly nyáron késsel támadt apjára és nagymamájára, miután összevesztek a drogok miatt. Az ügyészség szerint az apa felhívta a lány dílerét, hogy ne adjon több kábítószert a gyerekének. A lány ezen annyira feldühödött, hogy a konyhában elővett egy 12 centis pengéjű kést, és megszurkálta apját.
A férfi a földre zuhant, erre rohant be a nagymama, akit az unokája szintén megsebesített. A sérültekhez a szomszédok hívták a mentőket. Az apát életveszélyes, a nagymamát súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.
„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.
„Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”
Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.
„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Borzalmas tragédia: repülőgép hajtóműve szippantott be egy embert Bergamóban
A harmincas éveiben járó férfi a kifutópályán futott pillanatokkal a tragédia előtt. A hatóságok szerint a férfi nem utas vagy repülőtéri dolgozó volt.
Tragikus baleset történt a bergamói Orio al Serio repülőtéren: egy férfi életét vesztette, miután egy guruló repülőgép hajtóműve beszippantotta, írja az AIRportal.hu.
A spanyol Volotea diszkont légitársaság Airbus A319-100-as gépe épp felszálláshoz készült, úticélja a spanyolországi Asturias repülőtér lett volna. A gép hajtóműve gurulás közben szippantotta be a repülőtér területére illetéktelenül bejutó, harmincas éveiben járó férfit, aki a hatóságok szerint sem utas, sem repülőtéri dolgozó nem volt.
A férfi a forgalmi előtéren és a gurulóúton rohant a repülő felé. A hatóságok megpróbálták megállítani, de nem tudták megakadályozni a tragédiát.
Az eset miatt a repülőtér 10:20 és 12:00 között nem fogadott járatokat. Ez idő alatt az olaszországi Bergamóba tartó gépeket más közeli repterekre – Milánóba, Veronába és Bolognába – irányították át.
A repülőtér üzemeltetője azt közölte, hogy „a repülőtér egyik gurulóútján történt probléma miatt kellett leállítani a forgalmat”. A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit.
Az esetről videót is posztoltak már az X-en:
#BREAKING: TRAGIC ACCIDENT AT MILAN BERGAMO AIRPORT ?
A ground worker in his 30s died after being sucked into the engine of a Volotea Airbus A319 (EC-MTF) at Milan Bergamo Airport on Tuesday morning. The incident occurred around 10:20 a.m. as flight V73511 to Asturias (BGY–OVD)… pic.twitter.com/o7oWLhY2Lj
— Turbine Traveller (@Turbinetraveler) July 8, 2025
Tragikus baleset történt a bergamói Orio al Serio repülőtéren: egy férfi életét vesztette, miután egy guruló repülőgép hajtóműve beszippantotta, írja az AIRportal.hu.
A spanyol Volotea diszkont légitársaság Airbus A319-100-as gépe épp felszálláshoz készült, úticélja a spanyolországi Asturias repülőtér lett volna. A gép hajtóműve gurulás közben szippantotta be a repülőtér területére illetéktelenül bejutó, harmincas éveiben járó férfit, aki a hatóságok szerint sem utas, sem repülőtéri dolgozó nem volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.
Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.
„A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.
Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.
A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.