HÍREK
A Rovatból

Szarka Gábor: támadás érte az SZFE honlapját

Az egyetem honlapja szerda óta nem elérhető.


Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy nem elérhető a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapja.

Az esettel kapcsolatban most az SZFE kancellárja is megszólalt.

"Támadás érte a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapját"

- közölte Szarka Gábor, az egyetem újonnan kinevezett kancellárja csütörtökön az MTI-vel.

Mint közleményében áll, ez nem az első alkalom; a rendszergazda tájékoztatása szerint az SZFE honlapjával ez már szeptember elején is megtörtént, de a támadást akkor sikerült elhárítani. Most ez egyelőre még nem sikerült, ezért a honlap átmenetileg nem érhető el.

"Kijavításán dolgozunk"

- olvasható a kancellár közleményében.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetemi autonómia védelmében több mint ötven napja tartják blokád alatt az SZFE épületeit, emellett október elején az egyetem munkavállalói sztrájkot is hirdettek. Mindezek miatt az SZFE új vezetése október 13-án kikapcsoltatta az internetet az egyetemen, október 16-án pedig a vezetőség bejelentette, hogy előre hozzák az őszi szünetet, valamint belső utasítást adtak ki, amely szerint este hat óráig az egyetem létesítményeit valamennyi egyetemi polgárnak el kell hagynia. A hallgatók a rendelkezést elutasították.

Az SZFE oktatói közössége közleményben tiltakozott az előrehozott őszi szünet ellen. Közölték, hogy a rendelkezést semmisnek tekintik, a hallgatókkal egyetértésben zavartalanul folytatják a munkát az egyetem létesítményeiben, a szokásos munkarend szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megrázó fotókon a kenyai repülőgép-baleset helyszíne - nyolc magyar van az áldozatok között
A kisrepülőgép az ukundai Diani repülőtérről indult egy nemzeti park felé, amikor kedd reggel lezuhant. A hírek szerint nincsenek túlélők.


Ahogy korábban lapunk is megírta, nyolc magyar turistával a fedélzetén lezuhant egy kisrepülőgép Kenyában. A magyarokon kívül két német turista is a repülőgépen tartózkodott, amikor kedd reggel a földbe csapódott.

A járatot üzemeltető Mombasa Air Safari elnöke szerint

senki nem élte túl a balesetet.

A Cessna Caravan az ukundai Diani repülőtérről indult a turisták körében népszerű Maasai Mara nemzeti park felé.

A felszállás után nem sokkal, a repülőtértől körülbelül 40 kilométerre, egy erdős területen lezuhant és kigyulladt.

A baleset helyszínéről több fotót is közöltek a hírügynökségek:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Holtan találták a 37 éves orvosigazgatót az ügyeleti szobájában a bodzavásári kórházban
Dr. Szabó Stefánia hétfő reggel állt szolgálatba, utoljára éjfél körül vett részt vizsgálaton. A megbecsült sebész rejtélyes halála megrázta a kórház csapatát.


A bodzavásári sürgősségi kórház ügyeleti szobájában kedden reggel holtan találták Szabó Stefánia orvosigazgatót. A munkatársai hat óra körül kezdték el keresni, miután senki nem érte el telefonon – írta a News.ro.

A doktornő hétfő reggel állt szolgálatba, éjszakai műszakot is vitt, amit reggel 8-kor zárt volna.

„Ma reggel, néhány perccel hat óra előtt, a kórház egyik orvosa telefonon értesített, hogy kolléganőnket, Ștefánia Szabó orvosigazgatót holtan találták az ügyeleti szobában. Nem tudjuk, miért, nem ismerjük az okokat”

– nyilatkozta Sorin Pătrașcu, a kórház igazgatója.

„A tegnapi konferencián is teljesen normálisan viselkedett, minden a kórházi munkánk megszokott rendjében zajlott. (…) Nem volt semmilyen jele, nem értem, miért történt ez, hiszen a tegnapi mindenki számára egy szokványos munkanap volt”

– fűzte hozzá.

Az intézményvezető szerint a doktornő azok közé tartozott, akik havonta legalább hét ügyeletet teljesítettek, emellett dolgozott az osztályán, és ellátta a kórházban az orvosi feladatait is. Mint mondta, minden nap nagyon megterhelő, a csapat mégsem érti, mi történhetett a fiatal orvossal, aki utoljára éjfél körül foglalkozott beteggel, és ezután ment át az ügyeleti szobába.

A kórházigazgató nyilatkozata kissé ködösen úgy folytatódik, hogy nem tudni, „meggondolatlan cselekedet történt-e, lehet, hogy természetes ok áll a háttérben, de a halál pontos oka nem ismert. (…) Nem hiszem, hogy átgondolatlan cselekedetről lenne szó.”

A tragédiáról szóló tudósítások szerint a rendőrség és a munkaügyi felügyelőség is vizsgálatot indított Szabó halála miatt.

„Az ügyben büntetőeljárás indult, a rendőrség a főügyészség irányítása alatt folytatja a nyomozást, a haláleset körülményeinek tisztázása érdekében orvosszakértői vizsgálatokat is elvégeznek” – közölte a Buzău megyei rendőrség.

A 37 éves sebész 2020. július 1-je óta dolgozott a bodzavásári kórházban, és 2021 decembere óta irányította a sürgősségi osztály munkáját.

(Maszol.ro)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nyolc magyar turistával a fedélzetén lezuhant egy kisrepülőgép Kenyában
A légitársaság elnöke szerint senki sem élte túl a balesetet. A repülőgép a turisták körében népszerű Maasai Mara nemzeti park felé tartott, amikor lezuhant.


Nyolc magyarralm a fedélzetén lezuhant egy kisrepülőgép Kenyában, tudta meg a hvg.hu.

A Cessna Caravan a ukundai Diani repülőtérről indult a turisták körében népszerű Maasai Mara nemzeti park felé.

A felszállás után nem sokkal, a repülőtértől körülbelül 40 kilométerre, egy erdős területen lezuhant és kigyulladt.

A járatot a Mombasa Air Safari üzemeltette. Közlésük szerint tíz ember utazott a fedélzeten: nyolc magyar állampolgár és két német.

A légitársaság elnöke, John Cleave az előzetes információkra hivatkozva azt mondta: „nincsenek túlélők.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a kenyai repülőgép-balesetről: Micsoda tragédia!
A miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki a kenyai repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt magyarok családjainak.


Mint azt mi is megírtuk: nyolc magyar turistával a fedélzetén lezuhant egy kisrepülőgép Kenyában. A magyarokon kívül két német turista is a repülőgépen tartózkodott, amikor kedd reggel a földbe csapódott.

A járatot üzemeltető Mombasa Air Safari elnöke szerint senki nem élte túl a balesetet.

A tragédiára hírére Orbán Viktor is reagált.

„Micsoda tragédia! Őszinte részvétünk a kenyai repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt magyarok családjainak. Szijjártó Péter felvette a kapcsolatot a kenyai hatóságokkal, a KKM munkatársai mindenben segítik az érintett családokat”

- fogalmazott Facebook-posztjában a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET: