Szabó Zsófi a Mandinernek: A fiatalok azt gondolják, menő ellenzékinek lenni, de fogalmuk sincs, miért
„Hiába mondják azt, hogy legyél rendszerváltó – ne legyél az, állj ki a jobboldali értékek, a béke, a szeretet mellett!” – ezt Szabó Zsófi mondta a Mandinernek adott interjújában.
A műsorvezető arról is beszélt, miért érezte szükségét, hogy nyíltan felvállalja politikai nézeteit. „37 éves vagyok, iskolás a gyermekem, látom, hallom, hogy mi történik itthon és a világban. A jövő évi választás után nem lenne tiszta a lelkiismeretem, ha csöndben maradnék csak azért, hogy ne bántsanak többen” – indokolta döntését.
Szabó Zsófi kifejtette, szerinte az ember politikai beállítottsága összefügg az élettel való elégedettségével is.
„Ha frusztrált és elégedetlen vagy, ha úgy érzed, hogy már az sem baj, hogyha neked nem lesz jobb, akkor könnyebben ülsz fel a digitális térben gerjesztett provokációnak” – tette hozzá.
Saját magát hozta fel példaként arra, hogy a konzervatív, keresztény értékrendet sokféleképpen lehet képviselni.
Ugyanaz az ember vagyok a jobboldali kiállásom után, mint előtte” – jelentette ki.
A mostani interjú a legújabb állomás a műsorvezető egyre nyíltabb politikai szerepvállalásában. Korábban a Demokratának azt nyilatkozta, az a cél vezérli, hogy Orbán Viktor maradjon a miniszterelnök. Emellett Rákay Philippel közösen vezette a Digitális Polgári Körök (DPK) első, arénás rendezvényét, és részt vett az október 23-i Békemeneten is.
via 24.hu