HÍREK
A Rovatból

Szabó Tímea Rónai Egonról és az ATV-ről: Ez a Megafon stílusa

A képviselő elmondta, hogy ő már jó ideje ki van tiltva az ATV műsoraiból, és szerinte kérdések merülnek fel a csatorna és Rogán Antal együttműködéséről. Ettől függetlenül nem ért egyet Magyar Péter kivonulásával sem.


Ahogy arról több cikkünkben beszámoltunk, Magyar Péter élő adásban otthagyta az ATV stúdióját, miután Rónai Egon az Egyenes beszédben egy dossziényi irattal szembesítette azzal, hogy korábbi állításaival ellentétben hívták a csatorna műsoraiba, a politikus ezzel kapcsolatos megnyilvánulásait pedig „kutyakomédiának” nevezte. Magyar egy ideig felszólította a műsorvezetőt, hogy tegyen fel neki kérdéseket, majd távozott a stúdióból, odaszólva Németh Sándornak, az ATV mögött álló Hit Gyülekezete lelkészének is.

Az eset nagyon megosztotta az embereket: még Magyar követői között is volt, aki szerint hiba volt kivonulni, de mások – például az újságírószövetség alelnöke vagy Pottyondy Edina – Rónai viselkedését tartották provokációnak.

Az ügyben Facebook-posztban írta meg véleményét Szabó Tímea. A Párbeszéd politikusa szerint „tegnap Magyar egyértelmű provokáció célpontja volt az ATV-ben.” Mint fogalmaz:

Egy ellenzéki vezető politikust a választás másnapján (meg semmikor sem), nem számonkérő dossziéval fogad egy magára valamit is adó televízió. Ez a Megafon stílusa.

Szabó szerint az egész nem is Rónai ötlete lehetett, hanem az ATV vezetőségéé. „Még akkor sem lehet így viselkedni, ha esetleg nekik van igazuk” – mondta a politikus. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem tartja jó ötletnek Magyar "listázását" a magyar médiumokkal kapcsolatban és a kivonulással sem ért egyet. Ugyanakkor „az a tény, hogy az adás után néhány perccel a propagandisták bekészített posztokkal reagáltak, minimum felvet néhány kérdést az ATV és Rogán Antal együttműködéséről.”

Szabó Tímea ezután hosszan kritizálja a csatornát: „Az ATV már jó ideje nem törekszik arra, hogy objektív legyen, visszaél azzal a pozíciójával, hogy ellenzéki politikusok csak oda mehetnek be. Megjegyzem, én több mint egy éve ki vagyok tiltva az ATV-ből, miután Böjte Csaba gyerekházaiban történt több tucat kisfiú és legalább egy tizenéves lány megerőszakolását a legsúlyosabb bűncselekménynek és elfogadhatatlannak tartottam (és most is tartom), Böjtét pedig maximálisan felelősnek és viselkedését gyomorforgatónak az ügyben. A műsorvezető akkor elmondta, hogy 10 év alatt ennyi gyerek megerőszakolása nem olyan magas szám, ennyi akár elő is fordulhat, ami nálam végképp kiverte a biztosítékot.”

Hozzáteszi: „Jámbor András frakciótársam szintén nem szerepel több mint egy éve, Hadházy Ákos jó ideje nem hajlandó bemenni, ahogy több tucat értelmiségi ismerősöm sem, akiknél a kaput az tette be végleg, amikor a kormány - széles társadalmi tiltakozás ellenére - elrabolta a Klubrádiótól a frekvenciáját, és átadta azt az ATV vezetőségének a Spirit FM létrahozására.”

Szerinte érezhető egy rossz tendencia, ami szerinte a rogáni propagandának köszönhető: „Sajnos a kormányzati, pontosabban a Rogán-befolyás egyre jobban érezhető az ATV-nél, úgy a menekültek elleni uszításnál, mint a vendégek szelektálásánál (vannak bizonyos "ellenzéki" képviselők, akik pl. a párttámogatásukhoz képest feltűnően sokat szerepelnek).

Úgy tűnik, hogy aki túlságosan kritizálja a kormányt, Rogánt vagy a kormány bármelyik potentátját, az persona non grata lesz náluk”

– fogalmazott.

Posztja végén arról is írt, hogy sajnálja az ATV-t, mert mert volt lehetőségük tisztességes működésre. Megjegyzi továbbá: „Én a saját ügyemről szándékosan nem kommunikáltam egy évig, mert nem én vagyok ebben az érdekes, de a tegnapi Magyar elleni provokáció után meg akartam szólalni, mert mára ezek az egyedi esetek sajnos rendszert teremtettek.”

A teljes bejegyzést ITT lehet elolvasni.

Szabó Tímea szavai egyébként nagyon hasonlítanak ahhoz, ahogy nem sokkal korábban Hadházy Ákos kritizálta az ATV hátterét és működését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Több mint 150 ezer háztartás maradt áram nélkül – drámai a helyzet a villamos hálózatban is a vihar után
Az E.on közleménye szerint több megyében is szolgáltatáskiesést tapasztaltak a felhasználók. Az MVM is komoly vezetékszakadásokról ír,


A vasúthálózaton és a légiközlekedésen kívül az elektromos hálózatokat is megtépázta a hétfői vihar. Az E.on közösségi média oldalán úgy fogalmazott:

„A vihar ma Nyugat-Magyarország felől erős, 90-100 km/h-t is meghaladó széllökésekkel és heves esőzéssel többek között Somogy, Baranya, Tolna, Zala, Vas, Fejér, Veszprém és Pest vármegyében is szolgáltatáskiesést okozott”.

„Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a meteorológiai szolgálattal, így a mai napon is megerősített készenléttel, megemelt szerelőszámmal készültünk. Az érintett területeken azonnal megkezdtük a hibák felderítését és javítását. A legtöbb probléma vezetékszakadás miatt történik, amelyet kidőlt fák, leszakadó ágak okoznak.”

„Azon dolgozunk, hogy a szolgáltatás a lehető leghamarabb helyreálljon”

– áll a közleményben.

Címlapképünkön egy alsónémedi felsővezeték vihar utáni állapota látható az Időkép fotóján.

Nem sokkal később az MVM is közleményt adott ki. Ők azt írták: az országban számos helyen 100 km/h-t meghaladó orkán erejű szél és a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és helyenként jégeső miatt a villamos hálózatra dőlő fák, leszakadt ágak számos helyen vezetékszakadást idéztek elő, amely az MVM Démász ellátási területén Baja és Kecskemét, illetve Szeged környékén okozott kiesést a szolgáltatásban, továbbá az MVM Émász ellátási területén Gyöngyös és Eger környékén is jelentős károk keletkeztek.

„A vihar miatt eddig 150 ezer ügyfelünk maradt áramszolgáltatás nélkül, a középfeszültségű hálózaton mintegy 80 üzemzavar keletkezett. Munkatársaink azonnal megkezdték a károk felmérését, és a bajai régióban már zajlik a szolgáltatás helyreállítása”

– tették hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Brutális károkat szenvedtek a balatoni vitorlások is – több Kékszalag-induló hajó is súlyosan megrongálódott
A Balatonra lecsapó óriási vihar nem kímélte a kikötőben horgonyzó hajókat. Többek indulása is veszélybe került a legendás versenyen.


[sz]Malinovszki András / Fotó:

Ahogy arról korábban írtunk, a Balatonnál különösen nagy károkat okozott a Nyugat-Magyarországot letaroló vihar. A helyenként 130 kilométer/órás szél nem kímélte a kikötőkben lévő hajókat sem.

A Principessa Sailing Team a Facebookon azt írta:

„Sajnos mi sem úsztuk meg... Fájó szívvel osztjuk meg veletek, hogy a Principessa ma súlyos sérüléseket szenvedett – a parton tomboló szél felborította a hajónkat. A Principessa most egy kis pihenőre kényszerül... de visszatérünk”

– szúrta ki az Index.

A helyzet azért is különösen súlyos, mert a megrongálódott hajók közül több indulna a csütörtökön rajtoló legendás Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon is.

A kamaszokból álló Raffica csapat hajója szintén nem úszta meg károk nélkül a vihart:

„Orkánerejű szél tombolt végig Balatonfüreden… Sajnos mindkét hajónkat felborította, a károk felmérése következik. Sajnos nem csak mi jártunk így…”

– írják.

Így járt a LISA501 is: „Sajnos a 150-170 km/h széllel érkező front minket sem kímélt. LISA-t állványostul döntötte fel, a parthoz való lekötések ellenére. Árbócunk 3 darabban. A károk felmérése következik. Szomorúak vagyunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a MÁV Budapest és a Balaton térségét
Felsővezeték-szakadások és ledőlt ágak is nehezítik a vonatközlekedést. A vasúttársaság azt is kéri az emberektől, hogy kedden inkább buszozzanak.


A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzet miatt vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága – tájékoztatta a Mávinform hétfőn szerkesztőségünket, hozzátéve, hogy a vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik; aki teheti, Volán-busszal tervezze utazását vagy halassza későbbre.

A közleményben kiemelték, hogy a hétfői brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.

Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.

Az országos haváriaközpont a teljes MÁV-buszflottát bevetette, jelen pillanatban több mint 150 MÁV-busz szállítja az utasokat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszokat nem vezényelték át a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.

„A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ”

– írták.

A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához e napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség; például felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni.

Ezért a MÁV-csoport nyomatékosan arra kérte az utasokat, hogy keddre Volán-busszal és ne vasúttal tervezzék utazásukat, illetve ha arra lehetőségük van, akkot az utazásukat halasszák a következő napok valamelyikére.

A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasok továbbutazását a haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei az esti órákban is szervezik.

Hétfő éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek – áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Döntött a rendőrség: nem büntetik meg a Pride-on résztvevőket
Megfogalmazásuk szerint az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok miatt az eseményen részt vevők azt gondolhatták, hogy nincs betiltva a rendezvény.


Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevőivel szemben – írja honlapján a rendőrség a Budapest Büszkeség – Budapest Pride felvonulásra utalva.

Úgy fogalmaznak: egy magánszemély 2025. június 16-án bejelentést tett 2025. június 28-án Budapesten tervezett vonulásos gyűlés megtartása érdekében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárása során megkereséssel élt a gyűléssel érintett közterület felett rendelkezésre jogosult Fővárosi Önkormányzat irányába, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a bejelentéssel érintett helyszínen és időben önkormányzati rendezvényt tartanak.

A Budapest Főváros Önkormányzata által szervezett „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride”-nak elnevezett rendezvényt a Budapesti Rendőr-főkapitányság – mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a gyülekezési törvényben tilalmazott gyűlés megtartására irányult – határozattal megtiltotta. A határozatot a törvényeknek megfelelően a rendőrség eljuttatta a szervezőkhöz, akik így tudomást szereztek arról, hogy a gyűlés megtartása jogellenes. Mivel a határozatot a szervezők a bíróságon nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett.

A rendőrség oldala szerint a szervezők a hatósággal nem kezdeményeztek egyeztetést, és – noha a tiltásról tudomásuk volt – ezzel ellentétes kommunikációt folytattak: az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes.

Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen.

A végkövetkeztetésük pedig az:

a fentiekre tekintettel, a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: