Svédország ismét külön úton – lazítottak a járványügyi korlátozásokon
Svédország volt az az állam, amelyik tavasszal azzal tűnt ki, hogy nem vezetett be olyan szigorú korlátozásokat, amivel egy hosszú távon fenntartható stratégiát akartak kialakítani, a gazdaság teljes leblokkolása nélkül. Az eredményekről nagyon megoszlanak a vélemények.
A skandináv ország most is külön útra lépett: míg Európa nagy részén fokozatosan és folyamatosan szigorítanak a korlátozásokon, ők éppen most enyhítenek.
Az eddigi ötven helyett háromszáz fős rendezvényeket is lehet tartani Svédországban november 1-től - írta a The Local svéd kiadása alapján a Telex.
Amanda Lind bejelentése szerint a kulturális és sportrendezvények szervezőinek azonban így is gondoskodniuk kell az egy méteres távolságtartásról, ami alól csak az egy háztartásban élő párok esetében lehet kivételt tenni.
A teljes lezárás helyett az önkéntes korlátozást támogató Svédországban egyébként az első hullámban jóval magasabb volt a halottak száma lakosságarányosan is, mint a szigorúbb lezárást választó Dániában és Norvégiában.