Sun: A brit titkosszolgálat szerint orosz kémek lopták el az AstraZeneca-vakcina tervezetét, és felhasználták a Szputnyik kifejlesztéséhez
Oroszország az elsőként tavaly megfogalmazott vádakra korábban úgy reagált, hogy mivel mindenkit megelőzve fejlesztették ki a vakcinájukat, ezért semmi okuk nem volt arra, hogy más gyógyszergyártóknál kémkedjenek.
A brit biztonsági szolgálatok állítólag közölték a kormánnyal, hogy most már szilárd bizonyítékuk van arra, hogy orosz kémek "ellopták az Oxford/AstraZeneca-vakcina tervezetét, és felhasználták a Szputnyik-vakcina kifejlesztéséhez", írja a Sun.
A lap szerint a brit biztonsági szolgálatok azt állítják, jelentős információkhoz jutottak így az oroszok. Damian Hinds belügyminiszter hétfőn nem ismerte el, de nem is cáfolta az értesülést.
Nem fogom kommentálni az Ön által említett konkrét esetet, mert nem lenne helyes, ha belemennék a részletekbe, de azt ki lehet jelenteni, hogy szembesülünk ilyen típusú fenyegetésekkel, amik sokkal kifinomultabbak és kiterjedtebbek, mint korábban
- mondta.
James Brokenshire korábbi biztonsági miniszter tavaly azt mondta, hogy Nagy-Britannia "több mint 95 százalékban biztos" abban, hogy az orosz állam által támogatott hackerek az Egyesült Királyságot, az Egyesült Államokat és Kanadát is célba vették a gyógyszergyártó cégek elleni támadások során.
Oroszország a tavaly megfogalmazott vádakra úgy reagált, hogy mivel mindenkit megelőzve fejlesztették ki a vakcinájukat, ezért semmi okuk nem volt arra, hogy más gyógyszergyártóknál kémkedjenek.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban úgy fogalmazott: "Miért nem 96 százalék[ban biztosak a britek]? Vagy 94 százalék[ban]? Úgy tűnik, hogy a biztonsági szolgálataiknak nagyon sajátos számítási módszereik vannak."
A brit biztonsági szolgálatok állítólag közölték a kormánnyal, hogy most már szilárd bizonyítékuk van arra, hogy orosz kémek "ellopták az Oxford/AstraZeneca-vakcina tervezetét, és felhasználták a Szputnyik-vakcina kifejlesztéséhez", írja a Sun.
A lap szerint a brit biztonsági szolgálatok azt állítják, jelentős információkhoz jutottak így az oroszok. Damian Hinds belügyminiszter hétfőn nem ismerte el, de nem is cáfolta az értesülést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem sokkal csütörtök este fél tíz után új poszttal jelentkezett Orbán Viktor. „Bréking” - kezdte rejtélyes bejegyzését a miniszterelnök, aki a továbbiakban sem volt ennél bőbeszédűbb:
„Holnap 07:30-kor fontos üzenet minden magyarnak. Kövessétek itt, a Facebook-oldalamon.”
Orbán egy órával előtte arról is közzétett egy bejegyzést, hogy szombaton este a budapesti Szentháromság téren zárja a kampányt Szijjártó Péterrel és Lázár Jánossal közösen. A három politikus vadnyugati öltözékben látható a mellékelt fotón, de hármójuk közül a miniszterelnök viseli a seriffcsillagot:

Kurvaanyad1, Password, 1234567: százszámra szivárogtak ki magyar kormányzati jelszavak
A Bellingcat oknyomozó portál tárt fel egy súlyos adatszivárgást, amely közel 800 magyar kormányzati e-mail címet és jelszót érint. A kompromittált adatok között a honvédelmi és a külügyi tárca mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium is szerepel.
Közel 800 magyar kormányzati e-mail-cím és a hozzá tartozó jelszó kering az interneten – írta a Bellingcat oknyomozó portál. A nyílt forrásokon végzett elemzés alapján a kormány 13 minisztériumából 12 érintett, bizonyos esetekben pedig külföldön dolgozó katonai személyzet és köztisztviselők bizalmas adatai is nyilvánosságra kerültek.
A legsúlyosabban az a négy kulcsfontosságú minisztérium volt érintett, amelyek az ország kormányzásáért, védelméért, külügyeiért és pénzügyeiért felelősek. A Pénzügyminisztériumtól 145, a Honvédelmi Minisztériumtól 120, a külügytől 107, a Nemzetgazdasági Minisztériumtól pedig 99 e-mail-cím és jelszó kombinációja került ki.
A kínos jelszavak között szerepelt a „Password”, az „1234567” és az „embassy13hungary” is. A Belügyminisztérium alá tartozó büntetés-végrehajtásnál egy magas rangú tisztviselő az „adolf” jelszót használta.
A versenyt a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik munkatársa nyerte, aki a „Kurvaanyad1” jelszót használta.
Az érintettek között volt egy információbiztonságért felelős magas rangú katonatiszt, a külügyi minisztérium terrorizmusellenes koordinátora, valamint egy olyan alkalmazott, akinek a feladata az ország elleni hibrid fenyegetések azonosítása volt.
Az adatok zöme nem célzott, csúcstechnológiás behatolás, hanem a gyenge digitális higiénia következménye: a munkavállalók a munkahelyi e-mail-címüket használták civil weboldalakon való regisztrációhoz, amelyeket később feltörtek. Ugyanakkor 97 kormányzati gépen jelszólopó kártevő nyomait is azonosították.
„Világos a most napvilágra került adatszivárgásokból, hogy a kormányzati szervek nem vették elég komolyan az adatbiztonságot” – mondta Dull Szabolcs politikai elemző a Bellingcatnek.
A szakértők szerint a rendszerszintű védelem hiányosságaira utalhat a probléma. „Többtényezős hitelesítés nélkül a rendszerek lényegesen sérülékenyebbek a megszokott támadási módszerekkel szemben, mint a phishing vagy a hitelesítési adatok tömeges próbálgatása” – fejtette ki Bárdos Kata Kincső kiberbiztonsági szakértő.
A Bellingcat megkereste a kormányzati szóvivőt és a Miniszterelnöki Kabinetirodát, de a cikk megjelenéséig nem kapott választ. A mostani eset nem előzmény nélküli: 2022-ben a Direkt36 írta meg, hogy az orosz titkosszolgálatok hozzáfértek a külügy számítógépes hálózatához. A minisztérium akkor „kampányhazugságnak” nevezte az értesülést. Később a 444 nyilvánosságra hozott egy, az Alkotmányvédelmi Hivataltól a külügynek küldött levelet, amely több ezer munkaállomást és 930 szervert „megbízhatatlannak” minősített.
Közel 800 magyar kormányzati e-mail-cím és a hozzá tartozó jelszó kering az interneten – írta a Bellingcat oknyomozó portál. A nyílt forrásokon végzett elemzés alapján a kormány 13 minisztériumából 12 érintett, bizonyos esetekben pedig külföldön dolgozó katonai személyzet és köztisztviselők bizalmas adatai is nyilvánosságra kerültek.
A legsúlyosabban az a négy kulcsfontosságú minisztérium volt érintett, amelyek az ország kormányzásáért, védelméért, külügyeiért és pénzügyeiért felelősek. A Pénzügyminisztériumtól 145, a Honvédelmi Minisztériumtól 120, a külügytől 107, a Nemzetgazdasági Minisztériumtól pedig 99 e-mail-cím és jelszó kombinációja került ki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A magyar külpolitika pragmatikus és transzparens – írta egy X-bejegyzésben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter az Európai Unió tagállamai közötti szolidaritás elárulásával vádolta meg Magyarországot. A magyar diplomácia vezetője szerint a magyar–orosz kapcsolatokat is ez jellemzi, és hozzátette,
Magyarország mindig ugyanazt mondja a nyilvánosság előtt, mint a tárgyalóasztalnál, ellentétben a francia diplomáciával, amely szerinte folyamatosan zárt ajtók mögött egyeztet az oroszokkal.
A két külügyminiszter üzengetésének hátterében egy nemrég nyilvánosságra hozott hangfelvétel áll. Ezen Szijjártó Péter felajánlotta orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak, hogy a moszkvai magyar nagykövetségen keresztül juttat el hozzá európai uniós dokumentumokat.
A magyar külügyminiszter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre is kiakadt egy másik posztban, aki kárpátaljai látogatása után arról számolt be, hogy a magyar közösség képviselőivel és katonákkal is találkozott. Az ukrán elnöki hivatal közlése szerint a megbeszélésen a télre való felkészülés, a vállalkozások áttelepítése és a veteránok rehabilitációja is téma volt.
Szijjártó szerint azonban Zelenszkijnek „nem három nappal a parlamenti választás előtt kellene Kárpátaljára látogatnia és színházat játszania, hanem sürgősen be kellene fejeznie a kényszersorozásokat, a nyílt utcai embervadászatokat”.
A magyar külpolitika pragmatikus és transzparens – írta egy X-bejegyzésben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter az Európai Unió tagállamai közötti szolidaritás elárulásával vádolta meg Magyarországot. A magyar diplomácia vezetője szerint a magyar–orosz kapcsolatokat is ez jellemzi, és hozzátette,
Magyarország mindig ugyanazt mondja a nyilvánosság előtt, mint a tárgyalóasztalnál, ellentétben a francia diplomáciával, amely szerinte folyamatosan zárt ajtók mögött egyeztet az oroszokkal.
A két külügyminiszter üzengetésének hátterében egy nemrég nyilvánosságra hozott hangfelvétel áll. Ezen Szijjártó Péter felajánlotta orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak, hogy a moszkvai magyar nagykövetségen keresztül juttat el hozzá európai uniós dokumentumokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor azt üzente a fiataloknak, az idősebbeknek köszönjék meg, amit a kormánytól kaptak
A miniszterelnök szerint az adókedvezmények és támogatások forrását az idősebb generációk teremtették elő, ezért a köszönet nekik jár. Erről a debreceni fórumán beszélt, ahol legalább 3 millió szavazót kért a választásra.
A választás előtti országjárása utolsó előtti állomásán, Debrecenben Orbán Viktor nemcsak a választás tétjét határozta meg, de egy új üzenettel is fordult a fiatalokhoz. A miniszterelnök a kampányhajrában 3 millió szavazatot kért a Fidesz-KDNP-nek, és a „magyarok pénzének” megvédését nevezte a vasárnapi voksolás legfontosabb kérdésének.
A 24.hu tudósítása szerint Dósa nádor téren tartott csütörtöki nagygyűlésen ellentüntetők is megjelentek, akiket Orbán Viktor a beszéde elején külön köszöntött, és arra kérte őket, hallgassák végig a mondandóját.
A beszéde során üzent a fiataloknak, köztük a Tisza Párt szimpatizánsainak is. A kormányfő felsorolta a 25 év alattiak szja-mentességét és más kedvezményeket, majd egy tanáccsal fordult a fiatalokhoz.
„Kedves fiatalok, az idősebbeknek, ne a kormánynak, ne felejtsétek el mindezt megköszönni, mert az ő munkájuk adja meg az alapját, azért, hogy nektek könnyebb legyen, mint nekik volt.”
A választás tétjét Orbán Viktor a magyarok pénzének megvédésében összegezte. Elutasította az Ukrajnának szánt uniós finanszírozási csomagokat és az orosz energiáról való leválást, ami szerinte komoly terhet róna a magyar családokra.
A kampány nagy tanulságaként említette, hogy a külföldi titkosszolgálatok aktívak Magyarországon, és ezzel a Tisza Pártot vádolta.
A miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy a tiszások „behívták ide a külföldi titkosszolgálatokat, hogy az ő segítségükkel nyerjék meg a választásokat”.
Debrecen ipari fejlesztéseit a miniszterelnök sikertörténetként mutatta be, ami szerinte a helyi fiatalok jövőjét biztosítja, és amiért „fél Európa irigykedve néz”. Orbán Viktor szerint ha a Tisza Párt nyer, és kormányra jutnak a „Shellből delegált energiapolitikusok, meg az Erste-s bankárok”, akkor megkezdik a magyar családok „kizsebelését”.
Orbán Viktor a beszédét azzal a kéréssel zárta, hogy vasárnap legalább 3 millióan szavazzanak a Fidesz-KDNP-re, mert a béke és a biztonság megőrzéséhez erre van szükség.
Az utolsó napok a kampányzárókról és a mozgósításról szólnak, a választás kimenetele pedig több billegő körzetben, köztük Debrecenben dőlhet el.