HÍREK
A Rovatból

Súlyosan megégtek a friss házasok, akik nászúton voltak Új-Zélandon, amikor kitört a vulkán

A férj testének 80 százalékán vannak égési sérülések, még telefonálni sem tud, annyira megégett a keze.


Ahogy arról mi is beszámoltunk, hétfő délután kitört a fehér-szigeti vulkán Új-Zélandon, amikor sok turista tartózkodott a szigeten. Eddig öt halálos áldozatot erősítettek meg, nyolcat eltűntként kezelnek.

Összesen 43 embert mentettek ki a szigetről, közülük 31-en még kórházban vannak, legtöbbjük súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Köztük van egy amerikai házaspár is, akik éppen nászúton voltak, amikor a tragédia történt.

Lauren Urey és Matthew Urey Virginia államból érkeztek a Fehér-szigetre. Az újdonsült feleség édesanyja, Barbara elmondta, hogy a pár a Royal Caribbean hajótársaság turistahajóján utazott. A személyzet értesítette őt először arról, hogy Lauren és Matthew nem tértek vissza a fedélzetre a vulkánlátogatás után.

Lauren Urey

Lauren Urey added a new photo - with Matt Urey.

Az anya később megtudta, hogy

a lánya és a veje is kórházba került. Előbbit műteni is kellett, és legalább a teste 20 százaléka megégett. Vele azóta sem tudott még beszélni. A férj is súlyos égési sérüléseket szenvedett a teste 80 százalékán, így ő is kezelésre szorul.

Matthew egy rövid hangüzenetben értesítette anyósát arról, hogy mindketten komolyan megsérültek.

"Azt mondta, amint tud, felhív, de még a beszéd és a telefonálás is nehezére esik. A kezei annyira megégtek, hogy a telefont is alig tudja tartani"

- mondta az ifjú feleség aggódó anyja a Washington Postnak.

Barbarát sokkolta a hír, nem is tudja, hogy reagáljon erre.

"Persze pánikba estem. Úgy érzem, sírnom kellene, de még sírni sem tudok"

- mondta.

A Royal Caribbean hajótársaság a lapnak eljuttatott közleményében azt írja: lesújtották őket az események és együttéreznek az ádozatok hozzátartozóival. Azt is kiemelik, hogy ahogyan csak lehet igyekeznek segíteni.

"Együttműködünk a helyi hatóságokkal, és minden tőlünk telhetőt megteszünk a vendégeinkért és családtagjaikért, ami csak módunkban áll, így felajánlottuk az egészségügyi forrásainkat és tanácsadást is. A hajóról és a sydney-i, valamint az aucklandi irodáinkból is a helyszínre küldtünk munkatársakat, hogy segítség a családtagokat. Az Ovation of the Seas mindaddig a kikötőben marad, amíg segítséget tud nyújtani a kialakult helyzetben" - áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter beelőzte Orbán Viktort – köszönetet is mondott a követőinek
Igaz, a Tisza elnöke ügyesen és jó érzékkel választotta ki azt a számot, amiben vezet. De tény: the MAN-t többen követik, mint Viktort a TikTokon.


A politika folyamatos verseny, a XXI. században pedig már nemcsak a szavazatokért, de a közösségi médiás megjelenésért is.

Ez a tény is vezethette Magyar Pétert, amikor kedd este megköszönte követőinek, hogy a TikTokon elérte a 233 ezret követőinek száma.

„Hálásan köszönöm, hogy alig egy év után, a Youtube után már a TikTok-on is többen követtek, mint Orbán Viktort”

– írta bejegyzésében az ellenzéki politikus. Hozzátette: „Mindezt úgy, hogy a miniszterelnök több százmillió forint közpénzt ver el hirdetésre, lájkok és követők vásárlására. Én pedig pontosan nulla forintot költöttem erre”.

Igaz az is, hogy Magyar Péter ügyesen választotta ki, hogy melyik számokat érdemes kiemelnie. Facebookon és Instagramon ugyanis egyelőre még Orbán Viktor vezet. Instán 244 ezer-187 ezerre, míg Facebookon behozhatatlannak tűnő előnnyel, 1,3 millióval az 535 ezerrel szemben. Igaz, ez utóbbit a Tisza elnöke mindössze 14 hónap alatt hozta össze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Fellöktek a rendőrök egy bottal közlekedő tüntetőt – a napszemüvegét is odébb rúgták
A Momentum a Szabadság hidat zárta le, miután Hadházy Ákos nem kapott engedélyt az Erzsébet hídra. A blokád feloldása után azonban nem bántak kesztyűs kézzel a tüntetőkkel.


A Magyar Hangnak nyilatkozó Bedő Dávid, a Momentum képviselője úgy fogalmazott: „egészen elképesztő, amit a Készenléti Rendőrség művelt”. A momentumos politikus a Szabadság hídi blokád elején vezette a demonstráló tömeget, miután a hatóságok nem adtak engedélyt Hadházy Ákosnak az Erzsébet híd lezárására. Emiatt a Ferenciek terén összegyűlt emberek a Momentum vezetésével inkább a Szabadság hidat zárták le.

A hídra érve eleinte fesztiválhangulat uralkodott. Később azonban a pesti és a budai oldalon is megjelent sok rendőr, akik mindenkit felküldtek vagy felvittek a járdára.

A Momentum elnökségi tagja szerint az egyenruhások lökdösődtek, és ennek következtében többen elestek.

A politikus azt állítja, hogy egyik párttársát, aki bottal jár, fellökték.

Közben kiesett a zsebéből a szemüvege, amit egy rendőr rátaposva elrúgott. Bedő Dávid szerint erről videó is készült, amit később megosztott a Facebook-oldalán. Ezen valóban látszik, ahogy a fiatalember elesik, majd a rendőrök erővel próbálják meg felhúzni a földről. Szintén látszik az is, hogy egy napszemüveget odébb rúgnak. Bedő úgy fogalmazott, hogy „fogyatékosnak nevezték őket” és hozzátette: „egészen elképesztő, amit a Készenléti Rendőrség leművelt”.

Bedő Dávid videója az esetről:

(Cikkünk címképén a rendőrség akciója látható, amelynek keretében eltávolították a tüntetőket Szabadság híd úttestéről. A címben említett eset nem ekkor történt.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Három átszállás, négy óra menetidő Budapest és Szombathely között – dübörög a különleges menetrend a MÁV-nál
Pályát tartanak karban a GYSEV vonalán, rettenetes nehézkes a közlekedés a vonalon. Ezen nem segít az sem, amikor az átlagosnál többen utaznának.


Volt, aki két órát várt Szombathelyen, mire felfért egy vonatpótló buszra, más arra panaszkodott, hogy 3 átszállással, 4 óra alatt ért Budapestre – számolt be az RTL Híradója.

Az ok, hogy pályakarbantartó munkákat kezdetek meg a GYSEV vonalán. Aki Szombathelyről akar Budapestre jutni, az pótlóbusszal utazhat Győrig, vagy vonattal, de kerülővel juthat el Budapestre.

Szombathely és Győr között most pótlóbuszok közlekednek – a különleges menetrend a MÁV ígérete szerint jövő hét keddig tart.

Az RTL megkérdezte a vasúttársaságot, hogy mi volt az oka a fennakadásnak. Válaszukban azt írták: „a korábban tapasztaltnál jóval több utas kívánta igénybe venni ezeket a járatokat, ezért tartalékbuszt is be kellett állítani Szombathelyen, ami időbe került”. Egyben elnézést is kértek az érintett utasoktól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Képeken a délutáni rövid tüntetés, amit végül a rendőrség oszlatott fel
Hadházy Ákos demonstrációját nem engedélyezték, az őt támogatók végül az Erzsébet helyett a Szabadság hidat foglalták el. A jelentős számú rendőri készültséggel szemben viszont nem volt sok esélyük.


Ahogy arról korábban írtunk, egy-kétszáz ember állt Hadházy Ákos mellé, aki annak ellenére megjelent a Ferenciek terénél, hogy a rendőrség nem engedélyezte újabb, hídfoglalással egybekötött tüntetését.

A tüntetők először a zebra elfoglalásával megpróbálták elállni a Kossuth Lajos utcát. Amikor ezt a kivezényelt száznál is több rendőr megakadályozta, átvonultak a Szabadság hídra, amit nagyjából egy órára sikerült is blokkolniuk.

Azonban miután kezdett több készenlétis rendőr összegyűlni, mint tüntető, nem volt kérdés, hogy előbb utóbb leszorítják őket a híd úttestéről. Ez végül este fél 8-re sikerült teljesen, igaz, valakit csak erővel tudtak elvinni. Bedő Dávid momentumos politikus ugyanakkor egy videót is közzétett, amin az látszik, hogy a rendőrök időnként komolyabb erőt kifejtve, erőszakkal tolták a tüntetőket a híd járdáján is, miközben a politikus állítása szerint időnként sértő megjegyzéseket tettek.

A Szeretlek Magyarország képei az esti eseményekről (a képre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: