Megkérdezték Sulyok Tamást, hogy feladata-e a gyermekvédelemmel foglalkozni, válaszában az Alaptörvényre hivatkozott az államfő
Néhány nappal azután, hogy ezrek tüntettek a Sándor-palotánál a gyermekvédelemért, Sulyok Tamás köztársasági elnök a sajtó kizárásával látogatott el az óbudai Csalogány óvodába és iskolába, hogy ajándékokat adjon át. A TEK által biztosított szolgálati autóval érkező államfőt nem lehetett megközelíteni; hivatala közlése szerint az esemény zárt körű volt, de a sajtó kérdéseire később írásban reagáltak – írta a 444.hu.
A december 13-i demonstrációval kapcsolatban Sulyok Tamás úgy fogalmazott: „A politikai véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezés jogának gyakorlása a működő demokrácia és a jogállam része, amíg alkotmányos kereteken belül történik.” A felelősséget firtató kérdésre a köztársasági elnök a december 11-i közleményét idézte, amely szerint
Válaszában kiemelte azt is, hogy
A tüntetés szónokai és a civil szervezetek ezzel szemben rendszerszintű mulasztásokra hívták fel a figyelmet. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerint a kormányzat tisztában volt a súlyos bántalmazásokkal, mégsem lépett fel hatékonyan a gyermekek védelmében. A Magyar Helsinki Bizottság az alapvető jogok biztosának jelentéseit vizsgálva arra jutott, hogy a súlyos bántalmazások gyanúja ellenére az ombudsman egyetlen esetben sem tett feljelentést, ami alapvető kérdéseket vet fel a kontroll hatékonyságáról. A vita középpontjában a Szőlő utcai javítóintézethez köthető botrány áll, ahol az ügyészség többek között szexuális erőszak, gyermekprostitúció kihasználása és emberkereskedelem gyanúja miatt nyomoz.