SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Süllyedj el szégyenedben, álszent jótét lélek” - sokan csalódtak Pataki Zitában a Nyerő Párosban mutatott viselkedése miatt

A nézők közül sokan meglepődtek, hogy az időjós mennyire más arcát mutatta a műsorban, mint ahogy eddig ismerték. Nem is kímélték a kommentekben őt és férjét a kiesésük után.


A Nyerő Páros című műsor csütörtöki adásában ismét szimpátiaszavazáson dőlt el, hogy kiknek kell elhagyni a villát. A játékok során Pataki Zita és férje gyűjtötte a legkevesebb pénzt, a közös játékban pedig Kárpáti Rebeka és párja teljesítettek a legrosszabbul, ezért ez a két páros került a veszélyzónába. A többi pár szavazatai alapján végül Pataki Zitáék estek ki, hiszen őket csak Molnár Gusztáv és felesége támogatta, míg Kárpáti Rebekáékat három páros akarta játékban tartani.

Az időjós láthatóan csalódott volt, amiért nekik kellett távozniuk a műsorból, még oda is szúrt egyet a kameraszobában a versenyben maradt játékosoknak.

Azonban úgy tűnik, a nézők nagyon is elégedettek azzal, hogy Zitáék estek ki, ugyanis a kommentek alapján sokaknak nem volt szimpatikus a tévés viselkedése.

Íme néhány hozzászólás a Nyerő Páros Facebook- és Instagram-oldaláról.

"Sajnos nagy csalódás voltak nekem, pedig annyira örültem, mert rendkívül szimpatikusak voltak, mielőtt itt megmutatták magukat!"

"Nagyon nagy csalodások voltak. Zita utolsó kijelentése: csatározzanak csak, majdnem mindenkinek válságban a házassaga. Értem, náluk minden rendben és csodás az élet, DE undorító, ahogy lenéz másokat, egészen meghökkentő és gyomorforgató. Nem fognak innen hiányozni."

"Bravo Zita! Eljátszotta az okos, művelt úriasszonyt, közben a legnagyobb öröme, hogy a többiek házassága válságban van??? Szerintem az övé sokkal nagyobb válságban van, mert csak papíron létezik. Az övék anya-fia kapcsolat, ahol úgy viselkedik Atival, mintha kb 5 éves lenne. Rohan anyucihoz, hogy nem tud koszolódni, ő pedig nyugtatja, nincs semmi baj, majd megtanítom. Pffff."

"Volt pár unszimpatikus nő már ebben a műsorban... és ott van Zita."

"Pataki Zita kedves búcsúmondata széles mosollyal: 'A jelenlévőknél gyakorlatilag majdnem mindnek válságban van a házassága!' Bravo. Süllyedj el szégyenedben álszent jótétlélek... Bemutatkoztál elég szépen!"

"Megkeseredett, rosszindulatú vénasszony vagy! Csalódás sokak számára."

"Nagyon nagy csalódás volt számomra Pataki Zita. Az elején pozitív értelemben, és értem is sokszor, mit hogy lát, de a végére előjött az énje, és a kiköltözés előtti beszólása nagyon gusztustalan volt. Arról nem beszélve, hogy bementek nyalni Edináéknak a szavazás előtt. Bár Harmóniát mutatnak kifelé, valójában meg van ám keseredve rendesen."

"Zita borzasztó nyomulós voltál, nem ők mentek hozzád tanácsért, hanem te osztogattad az észt. Az utolsó mondatod undoritó volt, 'mindegyik pár házassága válságban van'. Szerintem a tiéd is, mert ezt a gyerekes dédelgetést nem sok pasi bírja."

"Hihetetlen milyen az élet! Pataki Zita, kedves, sikeresen fogyókúrán túl, jóságos, pozitív, empatikus személynek tűnt, akit szívesen lát az ember. Mivé vált? Ki ő valójában? Önelégült, rosszindulatú, gonosz, egoista, a nárcisztikus személy minden jellemzőjével! Én és én, nekem, velem, csak Zituska számít! Ha valaki fő RTL klubbos olvassa a nézők véleményét, azonnal el kellene küldeni! Minden megnyilvánulása visszataszító, a társadalom igazi szégyene!"

"Nem is Te lettél volna Zita, ha nem nyögöd be így a végére, hogy a jelenlévőknek majdnem mindnek válságban van a házassága... Pfff, kárörvendő, gusztustalan egy nőszemély vagy! Nektek azért nincs válságban a kapcsolatotok/házasságotok mert Ati'KA' egy papucs! Csak kussol melletted! Szegény pára csoda, hogy levegőt mer venni. Erre aztán büszkék lehettek... Alpári tróger voltál végig, sok is volt belőled, nemhogy elég..."

"Én szimpatizáltam velük, követtem is őket YouTube-on, itt idáig! Rosszindulatú, okoskodó, gonosz emberek! Gratulálok nekik, szerintem jó pár követőt és szimpatizánst elveszítettek azzal, hogy megmutatták kik is valójában. "


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta” – ezért marad távol Szikora, Dolly és Novai Fenyő Miklós megemlékezésétől
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.

A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.

A zenekar tagjai közül elsőként Szikora Róbert jelezte, hogy nem megy el. Közösségi oldalán azt írta,

egyrészt a médiából értesült a gyertyagyújtásról, másrészt a zenekar tagjai senkitől nem kaptak meghívást.

Később Novai Gábor is tudatta, hogy Dollyval egyetértésben ő is távol marad – írta a Blikk.

Novai Gábor a következőket írta: „A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson egyetértésben Dollyval és Robival nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta.” Hozzátette, hogy ők másképp gyászolnak:

„A mi gyertyáink már szombat óta égnek a szívünkben, azt hirdetve, hogy ‘sosem felejtünk el, mindig velünk maradsz’.”

Szikora Róbert korábban ehhez hasonlóan fogalmazott: „A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve, sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalmáért!”

A zenészek felvetésére a szervezők úgy reagáltak, hogy egy spontán szerveződésről van szó, nem pedig hivatalos rendezvényről.

„Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – hangsúlyozták.

Fenyő Miklós január 31-én, szombat hajnalban hunyt el 78 éves korában.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Nagy Ő: Forró jelenetek a fürdőben – elcsattant az első csók Stohl András és Kiara Lord között!
Stohl András már korábban bevallotta, hogy könnyen beleszerethetne Kiarába, aki rámenősen küzd a szívéért. A wellnessrandin elcsattant csók után vajon a többi lánynak maradt még esélye a színésznél?
M.M. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 05.



Úgy tűnik, megvan az idei évad abszolút befutója? Kiara Lord nem bízza a véletlenre a dolgokat: céltudatos fellépésével teljesen levette a lábáról Stohl Andrást. A színész-műsorvezető sem titkolja vonzalmát, sőt kijelentette: Kiarába bizony nagyon könnyű belehabodni.

A csütörtöki adásban Stohl „szabad jelzést” ad a fizikai közeledésnek, Kiara pedig azonnal él is a lehetőséggel. Kiara Lord Lékai-Kiss Ramóna segítségével egy forró wellnessrandit szervez, ahol végre elcsattan a várva várt első csók is.

A kémia már a kezdetektől működik köztük, még a volt felnőttfilmes Stohl kancsalításra tett, kissé nyers megjegyzése sem tudta elrontani az összhangot.

A kapcsolatuk komolyságát jelzi, hogy a volt felnőttfilmes sztár – aki civilben a Sapkin Katalin nevet viseli – kész lenne feladni karrierjét a féltékeny típusú Stohl kedvéért. Sőt a színész már a kollégáinak is bemutatta a hölgyet, akinek elmondása szerint nemcsak a külseje, hanem az esze is lenyűgözte. Bár Kiara ezzel a „pole pozícióba” került, kérdés, hogyan reagálnak a vetélytársak a látványos előnyre.

A csütörtöki adás előzetesét itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 06.



Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.

A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.

A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.

„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.

Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.

„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”

- mondta az egykori felnőttfilmes a Blikknek.

A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szikora Róbert nem búcsúzik Fenyő Miklóstól a Hősök terén – szerinte őt és a zenekart sem hívta senki
A Budapesti Showszínház által szervezett pénteki eseménytől az énekes a hivatalos meghívás hiánya miatt marad távol. A szervezők hangsúlyozzák: a nyilvános búcsúztatóra mindenkit szeretettel várnak.


Péntek este a Hősök terén gyújtanak gyertyát Fenyő Miklós emlékére, a megemlékezést azonban máris vita árnyékolja be: Szikora Róbert, a zenész egykori társa bejelentette, nem megy el, mert meg sem hívták. A rock and roll királya január 31-én, 78 éves korában hunyt el.

A legendától a rajongók február 6-án, pénteken 18 és 21 óra között búcsúzhatnak a budapesti Hősök terén. Bár zenei aláfestés is lesz, a szervezők halk, méltóságteljes és csendes eseményre készülnek.

Az eredeti helyszín a Szent István park lett volna, de a terület csupán pár száz ember befogadására alkalmas, így a nagy érdeklődésre való tekintettel esett a választás egy tágasabb helyszínre.

„Az eredeti elképzelés szerint egy nagy méretű Fenyő Miklós-fotó előtt bárki leróhatja a tiszteletét. Ez mára kicsivel nagyobbra nőtt, mint gondoltuk, köszönhetően a két lemezlovasnak is, akik zenével is készülnek” – mondta a Storynak Tóth Ádám, a Budapesti Show-színház igazgatója.

Azonban lesz, aki nem megy el a megemlékezésre:

„A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta. A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve ,,sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalma ért!” – írta közösségi oldalán csütörtökön Szikora Róbert, az R-Go frontembere.

A szervezők azonban úgy vélték: „Ez egy spontán szerveződés volt, nem hivatalos rendezvény. Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – közölte a Budapesti Showszínház.

Az eseményen Fenyő Miklós élettársa, Erika sem vesz részt, de köszönetét fejezte ki a szervezőknek a lehetőségért. A szervezők ígérete szerint a Hősök terén a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek.

A megemlékezés Facebook-oldalán arra kérik a gyászolókat, hogy egy mécsessel vagy egy szál virággal érkezzenek. A zenei aláfestésről két lemezlovas, DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk