Sportfilm az egész családnak? Nem tudtak mit kezdeni a remek témával az alkotók A gyönyörű játékban
Thea Sharrock rendező nevével főleg kisebb projektek stáblistáján találkozhattunk, de sok sorozatot is rendezett, így a Netflix részéről teljesen érthető volt, hogy rábízzanak egy nagyobb streaming filmet. Nem túl drága szakember, tisztességes filmográfiával. A rendezőnő eddigi legnagyobb sikere a Mielőtt megismertelek történetének az íve nagyon hasonló cikkünk tárgyához.
Sajnos a korábbi film esetében ez jobban sikerült. Bár nem fogok kertelni, azért egy-egy könnycseppet még nekem is el kellett morzsolnom. Tudom, ezek után nem ér kritizálni a szomorkás részeket, pedig úgy érzem, hogy a keserédes jelenetek túldramatizáltak, és túl direkten befolyásolták a nézői szíveket. Nem azt mondom, hogy nem működik a drámai vonal, de rájátszanak a sírós részekre, mondjuk, ezek szerint sikeresen, vagy nekem alacsony az ingerküszöböm.
A téma alapból közel áll a szívemhez, a foci egész életemben a szerelmem volt, tudom, hogy működik a világon a nemzetközi profi futballrendszer, a szegényebb réteg mennyire függ tőle, sokaknak ez az egyetlen esélyük, hogy kitörjenek a rossz körülményeikből. Ez azért adott némi plusz információt az egyik komolyabb drámai csavar hátterébe.
Felesége elhagyta, kislányát ritkán látja, és a kocsijában kényszerült lakni. A munkájában nem tud előre haladni, bármennyire is próbálkozik, nem tud dolgozni.
Mivel tényleg ügyes sportoló, felfigyel rá egy visszavonult edzőlegenda, Mal (Bill Nighy), aki már csak szenvedélyből edz csapatokat a hajléktalan foci világbajnokságra, hogy ezzel is pozitívan befolyásolhassa néhányuk életét.
Kicsit in medias res kezdődik minden, Vinny rögtön bekerül a válogatottba, és már utaznak is Rómába a tornára. Nem igazán reális az egész, mintha a Jég veled! jamaikai bobosokat az 10. percben már vinnék a téli olimpiára. Nincs igazán kohézió a szereplők között, Vinny úgy viselkedik, mint egy sértődött tini, hiába ő a legjobb játékos, teljesen antipatikus és lekezelő az amúgy botrányosan bénán játszó válogatott társai mellett.
Félreértés ne essék, nem a színészek játszanak botrányosan, hanem mint focisták gyengék. Az ilyen tornákon azért ennél jobb játékosok szoktak szerepelni. Kicsit olyan érzés, mintha kihagyták volna a kötelező edzés részt a sportfilmben, nincs meg a montázs sem, és rögtön a csúcspontra ugrana a történet.
Az edzőt Malt Bill Nighy kisujjból hozza. Teljesen természetes a mindig szerethető mentorfigura szerepében, majd, amikor elindul egy meccs, teljesen kifordul önmagából, és többször van kiállítva, mint a játékosai. Mindemellett még több történetszál is megjelenik, a dél-afrikai, a japán és az amerikai válogatottból is megismerünk több szereplőt.
Színészek terén tehát nincsen gond, Bill Nighy mindig jó, Vinnyvel csak forgatókönyvi problémák vannak, de a karakterének az íve és a tanulsága tökéletes. A legutóbb az Árnyék és Csont legemlékezetesebb figurájaként, a Jespert alakító, itt is remeklő Kit Young is ügyes az amerikai csodacsatár, Rosita szerepében az amúgy béna Halo-sorozatból frissen „szabaduló” gyönyörű Cristina Rodlo viszi a prímet. A japán válogatottnak pedig minden tagja csiszolatlan gyémánt.
Kicsit gyors a tempója, annyira nem vicces, mint gondolja magáról, és a focit erőteljesen hanyagolják, szinte csak atmoszférateremtésnek használják. Róma nagyon szép, tökéletes helyszín egy keserédes családi drámához. A történet íve, mint mondtam nem rossz, sőt a főszereplőnké szinte hibátlan, még akkor is, ha a sok mellékszál miatt néha nagyon töredezett a történetszövés. Bár valószínűleg egy ilyen „rinyagép” főszereplő mellett nem is gond, hogy sokszor váltottak a hangnemen, és követtünk kicsit másokat. A japán válogatott például szinte pöccre pontosan eljátssza a Waititi féle A győztes gólt, csak kb. 15 perces játékidővel.
A problémám, hogy ugyan a dráma működik, és a történet kellően szívfacsaró, valahogy semmitmondó az egész film. Mintha egy algoritmus írta volna: minden tökéletesen koreografált, megfelelő pillanatban történnek a „csavarok”, a drámai hangnem ügyesen váltogat a vígjátékkal, csak sajnos egyik zsánerben sem kiemelkedő. Túlzottan szomorkás, hogy vígjáték legyen, és tele van gyengébbnél gyengébb viccekkel. Sok komoly témával foglalkozik, de csak megemlíti őket felületesen, nem fejti ki a problémákat. Az alaptémával nem igazán kezd semmit, ez akár egy tánc- vagy énekverseny is lehetett volna.
Az igazság az, hogy egy délutáni családi filmnek elmegy a Netflix legújabb dramedyje, de másra szerintem alkalmatlan. Hiába volt a készítők kezében jó szereplőgárda, Frank Cottrell Boyce forgatókönyve erőtlenre sikerült. Csoportelső is lehetett volna A gyönyörű játék, de csak egy meglepetés harmadik hely maradt neki, számomra közepes streaming-tartalomnak érződik inkább, mint egy szórakoztató filmnek.
