HÍREK
A Rovatból

Spanyolország négy fázisban enyhít a járványügyi óvintézkedéseken

Ismertették az egymás utáni lépéseket. A profi sportolók az elsők között kezdhetik meg az edzést, az éttermek fokozatosan nyithatnak, a távmunka és távoktatás megmarad még egy ideig.
MTI - szmo.hu
2020. április 28.



Spanyolország négy fázisban enyhít a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket, amelyek várható időtartama összesen hat-nyolc hétig tart majd - jelentette be a spanyol miniszterelnök kedden a kormány ülését követő online sajtótájékoztatóján Madridban.

"Minden fázis legkevesebb két hétig fog tartani, mert ennyi a vírus lappangási ideje"

- mondta Pedro Sánchez, hozzátéve, hogy a járvány alakulásától függően, területenként eltérő lesz az óvintézkedések fokozatos feloldásának sebessége.

A területi egységeket a megyék, illetve a szigetek jelentik, amelyek között - néhány kivétellel - továbbra sem lesz átjárás, amíg le nem telik a várhatóan június végéig tartó átmeneti időszak.

A kormány által kedden elfogadott menetrend szerint hivatalosan

május 4-én veszi kezdetét a nulladik, úgynevezett felkészülési fázis,

amelyben például megkezdődhetnek a profi sportolók egyéni edzései, az éttermek kinyithatnak, de csak elvitelre készíthetnek ételt, és újraindulhat néhány vállalkozás is, ha előzetes időpont-egyeztetés után, egyenként tudja fogadni az ügyfeleket.

Ezt átugorva jövő hétfőn rögtön az egyes fázisba lép a járvány által legkevésbé érintett Kanári-szigetek három szigete, La Gomera, El Hierro, La Graciosa, továbbá a Baleár-szigeteken Formentera.

Ebben a szakaszban szigorú biztonsági előírások mellett kinyithatnak például azok a kiskereskedelmi egységek, amelyek nem bevásárlóközpontokban vannak, a 65 év felettiek számára külön idősávot biztosítva. Az éttermek teraszain, 30 százalékos kihasználtsággal megindulhat a vendégfogadás, ugyanilyen arányban lehet újból látogatni a vallási helyszíneket. Újranyithatnak a szállodák, azzal a feltétellel, hogy zárva tartják a közös helyiségeket.

Az enyhítések második fázisában az éttermek már zárt térben is fogadhatnak vendégeket, a befogadóképesség egyharmadáig, és biztosítani kell az asztalok elválasztását. Kinyithatnak a kulturális intézmények, például mozik, színházak, ahol a közönség a maximális létszám harmada lehet.

A templomok látogathatóságát 50 százaléka növelik ebben a periódusban, és ismét engedélyezik a vadászatot és a sporthorgászatot is. Kinyithatnak továbbá az oktatási intézmények, hogy előkészítsék az érettségi vizsgákat, és fogadják azokat a gyerekeket, akiknek elhelyezését dolgozó szüleik nem tudják megoldani.

A tanév távoktatásban fejeződik be, az iskolák csak szeptemberben térhetnek vissza a hagyományos működéshez.

A kormány a távmunka fenntartását egészen a harmadik, egyben utolsó fázisig javasolja a munkáltatóknak. Ebben a szakaszban már minden kereskedelmi egység kinyithat, de 50 százalékos létszámkorlátozással és az előírt két méteres távolságtartás biztosításával. Ez kötelező lesz a vendéglátóhelyeken is, azonban már létszámkorlátozás nélkül. Az utcákon és a tömegközlekedésben még ebben a fázisban is "nagyon ajánlott" lesz a szájmaszk viselése.

Pedro Sánchez hangsúlyozta: azt, hogy egy terület átléphet-e egyik fázisból a másikba, olyan objektív feltételekhez kötik, mint hogy milyen a térség egészségügyi leterheltsége, járványügyi helyzete, kapacitása az új fertőzöttek kiszűrésére és elkülönítésére, továbbá mennyire hatékonyak a nyilvános helyeken bevezetett kollektív védelmi intézkedések. A tervezet rugalmas és a helyzetnek megfelelően változtatható - tette hozzá.

"A vírus nem tűnt el, továbbra is itt van, és itt is lesz, amíg nem lesz védőoltás"

- hívta fel a figyelmet a miniszterelnök hangsúlyozva, hogy a neheze még hátra van, mert az eredmény azon múlik, hogy az emberek továbbra is betartják-e a szabályokat.

"A magatartásunkkal életeket menthetünk" - fogalmazott Pedro Sánchez.

A miniszterelnök közölte azt is, hogy a kormány kezdeményezni fogja a parlamentnél a március 15-e óta tartó szükségállapot újabb, immár negyedszeri meghosszabbítását, ezúttal május 24-ig.

A dél-európai országban eddig 23.822-en haltak meg a koronavírus-fertőzés következtében. A legmegbízhatóbbnak tartott, úgynevezett PCR-teszttel összesen 210.773 fertőzöttet szűrtek ki. Közülük 102.548-an már meggyógyultak.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megfigyelők ülnek be a jogi záróvizsgákra az ELTE-n, mert sok panasz érkezett két vizsgáztatóra
Az ELTE jogi kara úgy döntött, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői megfigyelőként vehetnek részt a polgári jogi záróvizsgákon. Egy hallgatói felmérés szerint ugyanis a végzősök közel 73 százaléka tapasztalt problémát a vizsgán.


A Hallgatói Önkormányzat képviselői megfigyelőként vehetnek részt a további polgári jogi záróvizsgákon az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán.

A kar vezetése azután jutott erre a döntésre, hogy egyeztetett a diákokkal és a hallgatói képviselettel a kiugróan sok panasz miatt, amelyek két vizsgáztató tanárral és a vizsgák légkörével kapcsolatban érkeztek.

Egy végzős hallgatók által készített felmérés szerint a joghallgatók közel 73 százaléka tapasztalt valamilyen problémát az elmúlt években a polgári jogi záróvizsgán. A 85 kitöltő 40 százaléka aránytalanul magas bukási arányt és nem megfelelő vizsgáztatói hozzáállást jelzett, több mint harmaduk pedig a méltányosság hiányát és az átláthatatlan követelményeket kifogásolta – írja a HVG.

A portálhoz eljutott személyes történetek között

volt olyan diák, akit három mondat után buktattak meg, és olyan is, akinek a három tétel helyett csak másfelet engedtek elmondani.

Az egyetem közleményében jelezte, hogy nyitottak a vizsgák légkörét érintő konkrét észrevételekre, és ehhez intézményes fórumot is biztosítanak. A kar dékánja, Somssich Réka azt mondta, hogy a magas bukási arány egyébként önmagában nem számít rendkívülinek.

„A sikertelen eredmények mögött rendszerint indokolt és dokumentált okok állnak”.

A jelenlegi záróvizsga-időszakban a hallgatói jólléti tanácsadótól érkezett is jelzés a vezetés felé.

A szerveződő hallgatók nemrég levelet írtak panaszaikról Lannert Judit oktatási miniszternek és Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkárnak, de egyelőre nem kaptak választ.

A Hallgatói Önkormányzat kérdőívet hozott létre a panasszal élő végzősöknek.

Közülük sokaknak komoly kellemetlenséget okoz a helyzet, mivel jó tanulmányi eredményük miatt már felvették őket egy munkahelyre, de az előző évek tapasztalatai alapján nem biztosak benne, hogy sikeres vizsgát tesznek

– jegyzi meg a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor Győrfi Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.


Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést

„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.

„Ne felejtsük el, hogy például amikor kikértem közérdekű adatigényléssel a mentők kiérkezési idejét – amelyek egy részét a mai napig ki sem adták, például a 90 százalékon belüli kiérkezési arányt –, akkor, amit kiadtak adatot, azt először kinyomtatták az Excel-táblázatból, majd onnan beszkennelték – valószínűleg azért, hogy megnehezítsék az adatok feldolgozását –, végül nagyon rossz minőségű másolatként adták tovább.”

Kunetz hozzátette, hogy Győrfi ez alatt az idő alatt is kommunikációs igazgató volt.

A szakértő úgy látja, a mentőszolgálat jelenlegi állapotáért a „szőnyeg alá söprő mentalitás legalább annyira felelős, mint az egészen elképesztően ostoba és alkalmatlan menedzsment szemlélet”.

„Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!”

– jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rendkívüli ülést kezdeményezett Ruff Bálint: öt fontos javaslatról dönthet a parlament a nyári szünet előtt
A miniszter szerint több indítvány megtárgyalásának elhalasztása fontos jogalkotói célokat veszélyeztetne, és problémákat okozna a jogalkalmazásban. Ezért kezdeményezte, hogy június 16-án tárgyaljon a parlament többek közt az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést biztosító jogszabályokról is.


Rendkívüli ülést hívna össze jövő keddre, június 16-ra Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a parlament még a nyári szünet előtt tárgyaljon több sürgős törvényjavaslatról. A Forsthoffer Ágnes házelnöknek címzett indítvány szerint a képviselőknek öt témáról kellene dönteniük.

A napirenden szerepelne a házszabályi rendelkezések módosítása, a pedagógusok teljesítményértékelésének megújítása, valamint a Szlovákiával közös, határon átnyúló szénhidrogén-szállító vezetékekről szóló megállapodás módosítása. Emellett a pénzügyi szektort érintő törvények jogharmonizációs célú átalakításáról és az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést biztosító jogszabályokról is tárgyalnának.

A miniszter az indoklásban kifejtette, miért nem várhatnak a döntések az őszi ülésszakig. „A rendkívüli ülés megtartása a felsorolt önálló indítványok tárgyalása miatt szükséges. Az önálló indítványok megtárgyalásának az őszi ülésszakra történő halasztása fontos jogalkotói célkitűzések késedelmes megvalósítását eredményezné, illetve a döntések végrehajtásának kitolódása számos problémát okozhat a jogalkalmazásban” – fogalmazott Ruff Bálint.

A sietség oka, hogy a javaslatok egy része szorosan kapcsolódik a befagyasztott uniós pénzek felszabadításához, amelyről a kormány nemrég kötött politikai megállapodást Brüsszelben.

Magyar Péter miniszterelnök a tárgyalások után történelmi eredménynek nevezte az egyezséget, és azt ígérte, minden centet hazahoznak.

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter korábban már jelezte, hogy a kormány a nyáron erőltetett menetben tervezi elfogadni a szükséges jogszabályokat, és felkészítette az ellenzéket arra, hogy intenzív nyárra készüljenek.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk