„Soros György és Orbán Viktor békét kötnek” – drMáriás kiállítása az Esernyős Galériában
Utálatos közhely, hogy a történelem ismétli önmagát, először tragédiaként, majd komédiaként jelenik meg. Így aztán az emberiség nevetve búcsúzik tőle. Egy Karl Marx nevű, sokat idézett, de kevésbé értett 19. századi gondolkodó mondta, és aligha hitte volna, hogy a 20. században ez hányszor és hányféle alakban fog bekövetkezni. Különösen Kelet- és Közép-Európában. Nem véletlen, hogy az abszurd, a groteszk műfajának legjobb képviselői Franz Kafkától Parti Nagy Lajosig ebben a régióban születtek és alkottak, mint ahogyan drMáriás is, akinek az óbudai Esernyős Galériában megnyílt kiállítása is tökéletes lenyomata ennek a világnak, amely józan ésszel nehezen felfogható.
Soros György és Orbán Viktor békét kötnek – ez a tárlat címe, és egyik központi alkotásának is, amely van tovább is: „hogy közös erővel virágoztassák fel Magyarországot, amiért jutalmul a Paradicsomba jutnak a Nemzeti konzultáció műtermében”. E tengerikígyónyi cím a klasszikus szürrealistákat idézi, maga a festmény pedig azokat a népies falvédőket, amelyek nagyanyáink konyháját díszítették „nem adlak másnak, nekem rendelt az Isten” és hasonló feliratokkal. A két glóriás alak, akik bő harminc éve tényleg az ország felvirágoztatása érdekében találtak egymásra (legalábbis azt hittük), a szívet reptető madárkák, a színes virágok pompásan illusztrálják azt a „nemzeti szellemet”, amit le akarnak nyomni a torkunkon, holott sem a nemzetihez, sem a szellemhez semmi közük. De láthatjuk Szűz Schmidt Máriát a kisded Ungár Péterrel – csoda, hogy még nem indítottak vallásgyalázó pert a művész ellen. Aztán Szijjártó Pétert, aki űrhajón indul Jézus keresésére, no és újra a miniszterelnököt, aki az Európai Parlamentben üdvözült mosollyal megmenti Baby Yodát – mindegy, hogy kitől, a lényeg a megmentés, ellenség van rogyásig Strasbourgban és Brüsszelben, Baby Yoda pedig tetszés szerint behelyettesíthető a nyugdíjasoktól a munkanélkülieken át a migránsfélő magyarokig.
A harsány színek közül előbukkanó, képregény-szerű figurákon hatalmasakat röhöghetünk – ha már a hajdan legendás pesti politikai viccek kihaltak – csak az a röhej, hogy mindez nem vicc, mert mi megyünk házhoz azért a bizonyosért. Az Engels, a hajléktalan című képen egy hajdan szépnek hitt eszme (és a benne hívők) sanyarú sorsát látjuk. Az utolsó vacsora a járvány megállítása előtt Leonardo műtermében, amelyre talán nem mindenki figyel fel, mert viszonylag kisméretű, a középpontban természetesen újra csak Orbán Viktort mutatja, és körülötte „barátai, tisztelői” Donald Trumptól Vlagyimir Putyinig, Lévai Anikótól Mága Zoltánig. Ellentétben azonban az itáliai Mester remekművével, itt nem történik utalás arra, hogy ki fogja elárulni a „Megváltót”.
A profán tiszteletlenség mellett drMáriás a maga szellemes módján kalapot emel az elmúlt évszázad ikonikus festői és más személyiségei előtt olyan asszociációs rendszerrel, amelyek időnként már átlagon felüli műveltséget kívánnak: központi helyet kap Marilyn Monroe alakja, aki az Álmoskönyv olvasása után szeret bele Krúdy Gyulába. Matisse műhelyében Freud Picasso lelkét elemzi, Woody Allen pedig Schiele rettegő alakjaként szembesül önálló életre kelt klarinétjával. Feltűnik Ady Endre, és a „kommunizmus gyilkosainak” fura allegóriájában John Lennon, Elton John és Michael Jackson. Ezekkel a játékokkal a művész arra is ösztönöz bennünket, hogy ne felejtsük el mindazt az örökséget, amelytől a legmodernebb korban is emberek tudtunk maradnak, és bízzunk abban, hogy azok, akik most csak utalás-szerűen jelennek meg, akkor is velünk lesznek, amikor a mostani főszereplőknek tán már a nevükre sem fognak emlékezni.
drMáriás kiállítása október 9-ig látható az Esernyős Galériában.
