SZEMPONT
A Rovatból

„Sok tanár zokogva köszönte meg” – beszélgetés a diáktüntetés egyik szervezőjével

A középiskolások nemcsak független diákszervezetet hoztak létre, de szinte rögtön olyan professzionális tüntetést szerveztek, amit a sok pénzzel támogatott pártok sem tudtak felmutatni.
Fischer Gábor - szmo.hu
2022. szeptember 17.



Középiskolás diákok Magyarországon ilyet még nem nagyon vittek véghez. Szeptember 2-án végig magas hőfokon tartották a hangulatot, feszes, jól kézben tartott rendezvényt láthatott az ország. És ha mindez nem elég: amiért létrejött a Diákok a Tanárokért csoport, és amiért tüntettek, az nem az ő közvetlen ügyük, hanem a tanáraik, a hazai pedagógustársadalom ügye volt, az alulfizetett, apadó létszámú tanáraik melletti szolidaritásról szólt minden azon a napon.

Kíváncsi lettem, kik azok a diákok, akik ezt véghezvitték? Csibrán Barna 16 éves, jelenleg tizedikes diák, tehát még bőven van ideje a közoktatásban. Vele beszélgettem.

– Az egész január 31-én kezdődött, amikor az első polgári engedetlenség volt a tanárok részéről. Egyik elnöktársam (öt elnöke van a csoportnak) kitalálta, hogy nekünk is ki kellene mutatnunk a szolidaritásunkat a tanáraink iránt. Így jött létre az első demonstrációnk, március 15-én. Ott már 3-4000 embert értünk el, ami nekünk hatalmas szám volt.

Óriási boldogságroham tört ránk, hiszen jó cél érdekében ennyi embert sikerült megszólítanunk.

Ezért úgy döntöttünk, hogy tovább folytatjuk a küzdelmet. Most, szeptember elején már közel tízezer embert tudtunk megmozdítani, és mind abból a célból jöttek, hogy a tanáraik jobb fizetést kapjanak. Szerintem ez csodálatos.

– Ami nekem feltűnt, az a tervezettség volt. Készültetek jelszavakkal, tudtátok, hogyan kell fenntartani a hangulatot, hogyan lehet olyan pillanatokat teremteni, amelyek emlékezetesek maradhatnak. Például a Szabadság-hídhoz való érkezéskor olyan zenék szóltak, melyeket spontán énekelni kezdtek a diákok. Van valaki közületek, akinek vannak ilyen tapasztalatai, esetleg valami mozgalmi háttere?

– Senki ilyen nincs köztünk. Kemény munka van benne, amit nyáron végeztünk el, amikor elkezdtük a szervezést. Mindenre volt alternatívánk. Mit csinálunk, ha csak százan jönnek el, és mit, ha több ezren. Szerencsére jól be tudtuk osztani a feladatainkat, így semmi probléma nem volt a tüntetésen.

– Van-e a mozgalomnak a szolidaritás kifejezésén kívül egyéb célja, terve? Vagy tekintsük úgy ezt, mint egy akciókra épülő szervezetet?

– A mi célunk nem az ország megváltoztatása. Mi a tanáraink helyzetére akarjuk felhívni a társadalom figyelmét. De ugyanúgy a tanáraink figyelmét is szeretnénk felkelteni, hogy álljanak ők is ki magukért, mert amit most tanárként el kell viselni, az élhetetlen.

Az első kis tüntetésekkel azt akartuk megmutatni, hogy a diákoknak ugyanúgy van hangjuk, és fel is emelik azt, amikor jelezni kell, hogy valami nem működik jól ebben az országban.

Ezt sikerült elérnünk. Most pedig már megfogalmaztunk néhány pontot diák és tanár szempontból, hogy mi kell ahhoz, hogy egy élhetőbb oktatási rendszer legyen Magyarországon.

– Mennyire bővültetek az utóbbi időben?

– Szerintem március tizenötödike után kezdtünk kibontakozni. Akkortól kezdtük érezni a dolog súlyát. Most ott tartunk, hogy a tagjainkon kívül egy óriási támogatói körünk van, és már nemcsak Budapesten, de a nagyvárosokban is el tudtunk érni néhány embert, például Miskolcon vagy Szegeden, és velük együtt tudunk dolgozni, és egymás munkáját segíteni.

– Mennyi tagotok van?

– Nagyon nehéz ezt megmondani. A nagyon aktív tagok, akik az üléseken részt vesznek, talán negyven ember. És van az öt elnökségi tag, akiket nem úgy kell elképzelni, hogy mi dirigálunk. Ha valamire gyorsan kell reagálni, elintézni, például akár interjút adni, akkor vagyunk mi.

– Ezek szerint ez inkább ügyvivői munka...

– Igen, inkább az. Egy demokratikus szavazással választottak ki minket. Bár most már halljuk, hogy Magyarország már nem teljesen demokratikus...

Csibrán Barna

– Akikért csináljátok, a tanárok hogyan reagáltak a munkátokra?

– Általánosságban, ha valaki tanár, és nem támogatja a munkánkat, én azt nem értem. Hiszen a közoktatásban minden tanár hasonló fizetést kap és hasonló terheket kell cipelnie. A személyes tapasztalatom pedig az, hogy rengeteg tanár állt ki mellettünk, sok üzenetet, köszönőlevelet kapunk, amiben támogatnak minket. Az én iskolámban, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnáziumban szerencsére nekem nagyon jó viszonyom van a tanáraimmal.

Az összes tanárom megköszönve a munkánkat jött hozzám, sokan voltak, akik zokogva.

Nagyon megmelengette a szívemet, mert személyesen is átérezhettem, mennyire fontos ez a dolog.

– A többi iskolában is hasonló az atmoszféra?

– A diákok és tanárok között nagyjából hasonló a viszony máshol is. Hogy a tankerületek és a tanárok között, vagy tanárok és tanárok között mi történik, azt én nem tudhatom.

– Mi az, amire azt tudnád mondani, hogy „na ez sikerült, ezért küzdöttünk”?

– Ez nem olyan dolog, ami egyik napról a másikra meg tud változni. De azért azt szeretném, hogy mikor megkapom az érettségi bizonyítványomat két és fél év múlva, azt érezhessem, hogy ha nem is az én munkám miatt, de az oktatási rendszer javult.

Hiszen 2010 óta csak lefelé ment, és egyre-egyre zúg lefelé. Ha most nem találunk kiutat, mi lesz akkor, ha én felnövök, és úgy döntök, hogy Magyarországon folytatom az életemet? A gyerekeimet ki fogja tanítani, ha már most 16 ezres tanárhiány van?

A maradék tanárok meg ilyen körülmények között dolgozhatnak? Azok után, hogy sok éven át képezték magukat az egyetemeken, hogy munkába állhassanak?

– Konkrét lépések közül mire gondolsz?

– Talán kezdetnek a fizetésemelés. És az iskolák állaga. Jó nevű budapesti iskolából hallottam, hogy leszakadt a plafon.

Vagy elképesztő körülmények vannak a vécékben. Azon már túljutottunk, hogy nincs papír. De az, hogy élhetetlen körülmények legyenek, olyanok, amelyek akadályozzák mind a tanítást, mind a tanulást, az nincs rendben. Azt szeretném látni, hogy több figyelmet kap a közoktatás. Hogy fontos legyen az, hogy jól képzett, intelligens emberek hagyják el tanulmányaik befejeztével a közoktatást.

– Miközben a társadalom egy része ellenséges a tanárokkal, a diákokkal szemben is. Gyakran elhangzik, hogy mit akarnak a tanárok, amikor ott a három hónap nyári szünet, például. Találkoztál-e ilyenekkel?

– Személyes rossz tapasztalataim nem voltak, de a közösségi médiában azért olvastam ilyet. Például olyat, hogy ez nem téma, minek a tanároknak még megbecsülés, így is nagyon kellemes helyzetben vannak.

Erre én annyit tudok mondani, hogy őket is tanította valaki. Talán emlékeznek, mi mindent dolgozott. Hiszen egy tanár munkája nem abból áll, hogy leadja a 45 perces óráit, aztán hazamegy és pihen egész nap, egész nyáron.

A tanári munka sokkal több ennél. A tanár adott esetben otthon sem pihen, hanem például dolgozatot javít, készül a következő órára. Tanárnak lenni életfeladat.

– Neked személyesen milyen terveid vannak érettségi után?

– Még tizedik osztályos vagyok, pontos terveim nincsenek. Mindenképpen továbbtanulok. Nincs más jövő. És a nyelvekbe nagy energiákat kell fektetni. Ha bármit hoz az élet, akkor el lehessen helyezkedni. Szerintem Magyarország egyelőre még megfelelő körülményeket tud adni, de csak akkor, ha változás történik. Viszont, ha így megyünk lefelé, a mostani diákok számára élhetetlen lesz Magyarország, és akkor a külföld az út.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk