HÍREK
A Rovatból

Simonka visszaszólt Lázárnak: „Soha nem fogja tudni überelni az ezernyi fejlesztést”

Lázár János előzőleg azt közölte, hogy szerinte párttársa a bíróságon fejezi be a politikai pályafutását.


Mint arról korábban mi is hírt adtunk, egy büntetőperben Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt és 32 társát bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolták.

Többek között erről az ügyről is beszélt Lázár János a Telex kérdésére.

"Simonka Györggyel az én problémám nem az, hogy itt van, hanem hogy ide került, mármint hogy közénk került" - mondta. Szerinte Simonka a bíróságon fejezi be a politikai pályafutását.

A politikus Mezőhegyesen fogadta a portál stábját, a település pedig éppen Simonka György választókerületében van.

Lázár arról is beszélt, hogy szerint "sokat segítenének a Fidesznek, ha ezek az ügyek nem lennének... Természetes, hogy ahol ennyi forrás van, ott megjelennek azok is, akik ebből részesedni akarnak. Az a lényeg, hogy melyik van többségben. Tehát először is azt kell vizsgálni, hogy mi a Fidesz szándéka" - vélekedett.

Úgy gondolja, hogy ezek miatt a jövőben körültekintőbb humánpolitikára lenne szükség a pártjában, és "a kockázatokat nem kell sokáig magunkkal vinni".

A Fideszes Simonka az ATV-ben reagált párttársára.

"Lázár soha nem fogja tudni überelni azt az ezernyi fejlesztést, amit mi az elmúlt években közös erővel sikeresen megvalósítottunk. Ha ebben a körzetben ezt a mandátumot nem nyerem el, akkor nincs kétharmad és ő sem kerülhetett volna ilyen megtisztelő pozíciókba"

- mondta.

Úgy vélekedett, nem Lázár dönti el, hogy ki meddig politizál. Ugyanakkor érthetetlen számára, honnan van ilyen információja mindenki más előtt a párttársának. Bírósági tárgyalásának említése szerinte övön aluli, és egy még folyamatban lévő ügy ítéletét előre vetíteni törvénytelen, mert az ártatlanság vélelme őt is megilleti - közölte.

"Én mindenkinek csak segítettem, senkit sem tudnak mutatni, akit én megkárosítottam volna. Ezt be is fogjuk bizonyítani, szemben a hamisított dokumentumokkal és a bűnözők szájába adott hamis vallomásokkal" - közölte a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter nyilvánosságra hozta „Rogán Antal egyik szűkkörű megbeszélésének jegyzőkönyvét”
„Sok minden kiderül belőle” - fogalmazott Magyar Péter, majd részletezte is, mire gondol pontosan. Sőt, még folytatást is ígért.


„Íme Rogán Antal egyik szűkkörű megbeszélésének a jegyzőkönyve” - írja kedd reggeli posztjában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke fotókat is közölt a jegyzőkönyvből, amelyet ő is kielemezett.

„Sok minden kiderül belőle”

- fogalmazott Magyar, majd részletezte is, mire gondol pontosan.

„Ahogy eddig is sejtettük, a köztársasági elnök csak egy báb. Nem ő határozza meg, hogy mikor lesz az országgyűlési választás, hanem a Fidesz kampányfőnöke”

- írja a Tisza Párt vezetője, aki szerint a jegyzőkönyvből az is kiderül, hogy „Orbánék nem kormányzati teljesítménnyel, hanem kizárólag digitális »harcosokkal«, fizetett zsoldosokkal akarnak választást nyerni”.

„Ízlelgessük ezeket a szavakat egy 15 éve kétharmaddal kormányzó párttól: digitális holdudvar, digitális gerilla hadviselés, hibrid hadszíntér, digitális tér napi mérése, mennyi like, mennyi megosztás, digitális közhangulat befolyásolása”

- sorolja az általa megosztott papíron látható szövegből kiemelve.

De Magyar szerint „az is kiderül, hogy elirigyelték a több ezer aktív TISZA Szigetet és a polgári körök 15 éve történt leselejtezése után most polgári csoportokat hoznának létre központilag”.

„És persze az is látszik, hogy a Karmelitában is sokan várják a rendszerváltást és csak valamilyen kényszerből tagjai a maffiának, hiszen az ilyen összefoglalók és információk is rögtön nálunk kötnek ki”

- zárta a politikus, aki azt ígérte „folytatás következik”.

A Tisza Párt vezetője azt ugyanakkor nem részletezte, és az általa megosztott papírokon sem látható, hogy pontosan mikor, hol készült a jegyzet, és, hogy ki készítette azt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó: Szinte szétkapta a vihar a mályi madármentő állomást
A szél még egy röpdét is felkapott a mentőhelyen, és szinte mindent vitt, amit csak ért.


Döbbenetes felvételt osztottak meg a mályi madármentő állomás Facebook-oldalán arról, mekkora pusztítást végzett náluk a hétfői vihar.

Egy korábbi posztjukban úgy fogalmaztak:

„a mentőhelyet széttépte a vihar”.

A közzétett felvételeken látni, ahogy a szél felkap egy röpdét, a hátsó udvarukon pedig kalitkákat, dobozokat, párnákat, kerti kiülőt és szinte minden mást is elvitt a brutális szélvihar.

„Minden állat életben van, senki nem sérült meg. a röpde üres volt szerencsére, a többinek a tetejét szedte le”

- írták a videóhoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Tisza Párt Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati villájának felújításáról: Nem látott árakat
Reagált a Tisza Párt a KEHI-jelentésre. Szerintünk nem igaz, hogy Ruszin-Szendi egyedi készítésű és prémium kategóriás luxuscikkeket kért a szolgálati házba a felújításkor.


Ruszin-Szendi Romulusz nem tudta, hogy pontosan mennyi volt az általa kért beruházások és beszerzések ára, amikor felújították az egykori vezérkari főnök rendelkezésére bocsátott szolgálati ingatlant – közölte a Tisza Párt sajtóosztálya a Telex megkeresésére.

Mint arról mi is írtunk: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) hétfőn közzétett jelentésében arról írtak, hogy több mint egymilliárd forintba került Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati villája. A részletes jelentés szerint többek között 18 milliós magaságyást, 2 milliós franciaágyakat, 4 milliós biliárdasztalt és 7,8 milliós jakuzzit is rendelt a Honvédelmi Minisztérium cége a volt vezérkari főnök házába.

A Tisza Párt a Telexnek azt írta: Ruszin-Szendi nem látta a jelentést, de annak állításai közül több sem igaz. Szerintük ugyanis

nem Ruszin-Szendi határozta meg, hogy Dunakeszin legyen a vezérkari főnöki rezidencia. A villa megrendelője maga a Honvédelmi minisztérium volt, és a minisztérium alá tartozó beszerző cég – a HM EI Zrt. – intézte az ingatlan beszerzését is.

A lap azt is megkérdezte, hogy valóban meghaladta-e az egymilliárd forintot a ház körüli munkálatok költsége.

„Nem látott árakat. Nem közölték vele, hogyan történt az árképzés és a beszerzés”

– válaszolták.

A Tisza Párt válaszában tagadta, hogy Ruszin-Szendi egyedi készítésű és prémium kategóriás luxuscikkeket kért a házba. Szerintük az ezekkel kapcsolatos költségeket sem a volt vezérkari főnök hagyta jóvá, hisz nem a honvédség parancsnoka a jóváhagyó egy ilyen esetben. Emellett nem jelezte sem a honvédelmi miniszter, sem a minisztérium beszerző cége, a HM EI Zrt. részéről hivatalos személy Ruszin-Szendinek, hogy a kiadások túl vannak egy költséghatáron – tették hozzá.

Azt is megjegyezték, hogy

„az ingatlan nem Ruszin-Szendi Romulusznak, hanem a mindenkori vezérkari főnöknek épült. Azt érdekes módon a Kehi nem vizsgálta, hogy a tábornok úr jogellenes lemondatása óta miért áll kihasználatlanul az ingatlan, amivel évi több tízmillió forint kárt okoz az Orbán-kormány a magyar adófizetőknek”.

A Tisza Párt válaszában azt is kiemelte, hogy a KEHI-jelentés lejáratási céllal jelent meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Hatalmas pusztítást végzett a hétfői vihar a Debreceni Egyetemen
Személyi sérülés szerencsére nem történt, de az egyetem közlése szerint akár két hétig is eltarthat a teljes helyreállítás.


Jelentős anyagi és természeti károkat okozott a hétfő délutáni vihar a Debreceni Egyetem campusain. Személyi sérülés nem történt, de akár két hétig is eltarthat a teljes helyreállítás - közölte az intézmény sajtóközpontja.

A Debreceni Egyetem Egyetem téri campusán két, a Kenézy Gyula campuson egy személygépkocsira dőlt fa, személyi sérülés egyik helyen sem történt.

A Nagyerdei campuson a Központi Gyógyszertár bádogfedésének egy része bomlott fel és a szomszédos Nukleáris medicina épület tetőszerkezetének csapódva okozott károkat, míg a Böszörményi úti campuson a marhapavilon tetőszerkezete szakadt le és a kerítést, valamint a labdafogó hálót és oszlopait tarolta le.

Az első becslések szerint az egyetem campusain a viharos erejű szél mintegy százötven-kétszáz fát rongált meg és csavart ki, melyek több helyen utakra és kerítésekre dőltek.

A Debrecen Egyetem szakemberei folyamatosan dolgoznak az utak és járdák járhatóságának biztosításán, valamint az épületekben a további károk megelőzése érdekében - írták.

A teljes helyreállítás akár két hétig is eltarthat, ezért kérik az egyetem campusaira érkezőket, hogy figyelmesen közlekedjenek

- fogalmaztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk