Shawn Mendes óriásit énekelt a Szigeten, és közben még egy évvel idősebb is lett
Az augusztus 7-i nap két hatalmas világsztárral is szolgált, ugyanis a hajógyári sziget kellős közepén énekelt és táncolt Nelly Furtado, valamint a tinilányok egyik nagy kedvence, Shawn Mendes. Azt kell mondanunk, megértjük a rajongást, ugyanis a fiatal srác még a középkorú férfiakat is lenyűgözte. Sőt, mindenkit.
Negyed nyolckor el is kezdődött az igazi buli, Furtado korát meghazudtolva robbant be a színpadra és a koncert végéig egy cseppet sem veszített az energiájából. Fekete napszemüveg, buggyos fehér felső és fekete, combközépig érő csizma. Öltözéke alapján egy jó csárdást is eljárhatott volna, de helyette divatos, profi és rendkívül emlékezetes műsort adott.
Nelly Furtado a 2000-es évek elején robbant be a köztudatba, amikor is kiadta Whoa, Nelly! című lemezét. A kanadai énekesnő I’m Like a Bird című dala rögtön hatalmas sláger lett és ahogy kell, be is zsebelte vele a Grammy-díjat. A 46 éves, portugál felmenőkkel rendelkező szupersztár angolul, spanyolul és portugálul is énekel, így elképesztően nagy réteget tud megszólítani.
Egészen egyedi hangját élmény volt hallgatni, ráadásul hiba nélkül énekelte végig a kicsit több mint egyórás bulit. A slágerek úgy váltották egymást, mint ellenőr az ellenőrt a 2-es villamos vonalán. Bekezdett a Say It Right-tal, majd a továbbiakban hallhattuk az I’m Like a Bird, az All Good Things (Come to an End), a Promiscuous és záróakkordként a Maneater című szerzeményeket is. Az utolsó dallal az egész nézőteret megmozgatta, ugyanis belecsempészték Benny Benassi Satisfaction-jének dropját.
Az énekesnőn látszott, hogy nagyon élvezi a fellépést, nem is csoda, hiszen hatalmas energia áramlott vissza hozzá a közönségből. Bár hallgattuk volna még, a műsoridő sajnos lejárt, de nem kellett sokat várni arra, hogy még jobban leessen az állunk.
Ami jó, az jó.
Mendes a 2010-es évek közepén vált ismertté, amikor romantikus popdalaival letarolta először az internetet, majd az egész világot. Néhány másodperces, éneklős videói hatalmasat mentek a Vine nevű videómegosztón, onnantól pedig egyenes út vezetett a zeneipari sikerig.

Végre érezhető volt egy headliner előadón, hogy mindent megtesz azért, hogy a közönség a legmagasabb színvonalú produkciót kapja. A tízévestől az 50-ig, mindenki torkaszakadtából énekelt, ugyanis dalait csak az nem ismeri, aki az esőerdő közepén él és csimpánzok nevelik.
Mendes egy rendkívül szimpatikus, mosolygós, energikus előadó, akin látszik, hogy teljesen otthon érzi magát a színpadon. Sallangmentes, őszinte előadásmódja maximalizálta az élményt, nem a show-n, hanem a zenén volt a hangsúly. Természetesen azért akadt egy kis tűzijáték, de teljesen arányos volt a vizuális és a zenei élmény.
A másfél órás koncert alatt olyan slágereket hallhattunk lemezminőségben, mint a Senorita, a Mercy, a There’s Nothing Holdin’ Me Back, a Treat You Better, a Stitches, vagy az If I Can’t Have You.
Szép pillanat volt, olyan, amilyet egy ilyen volumenű előadó megérdemel.

A gőzerővel dübörgő Szigeten egymásnak adják a kilincset a nagyobbnál nagyobb nevek, Nelly Furtado és Shawn Mendes azonban eddig kiemelkedő produkciót nyújtott és nagyon jót tett nekik, hogy egy napra kerültek. A nagyszínpadon és a kisebb helyszíneken is változatos a program, így minden pillanatra jut valami, amit érdemes megnézni. És mi azon leszünk, hogy ezeket meg is nézzük!
