Sétálsz vagy meghalsz! A Stephen King könyve alapján készült A hosszú menetelés véres, izgalmas és megható
Francis Lawrence rendező, úgy tűnik, nem tud kilépni a komfortzónájából. Miután megrendezett Az éhezők viadala-filmek közül négyet (2013: Futótűz, 2014: A kiválasztott 1. rész, 2015: A kiválasztott Befejező rész, 2023: Énekesmadarak és kígyók balladája, jelenleg pedig az ötödiken – Az éhezők viadala: Az aratás hajnala – dolgozik), fogta magát, és készített egy filmet, amelynek sztorija szerint egy disztópikus USA-beli társadalomban egy nagy háború után évente megrendezik a Hosszú Menetelést, amelynek során minden államból kisorsolnak egy önként jelentkező fiatal férfit, akik versenyt sétálnak egymással. Ez azt jelenti, hogy addig kell gyalogolniuk, amíg csupán egy marad közülük talpon, aki ezzel megnyer egy hatalmas pénznyereményt, illetve teljesítik egy kívánságát.
Vagyis A hosszú menetelés tekinthető Katnissék ősének, elődjének, ihletadójának is, ami ugyanakkor a sztorijából fakadóan (fiatalok sétálnak az úttesten több száz mérföldön keresztül) egy kevésbé eseménydús cselekmény ígéretét hordozza magában.
Persze szabályok itt is vannak. A film szerintiekben (mivel vannak bizonyos eltérések a regényhez képest) például séta közben nem szabad megállni, vagy 3 mérföld/óránál lassabban gyalogolni, különben intést kap a versenyző. Három intés után pedig a hivatalos közlés szerint „leléptetik” az illetőt, azaz kiesik a versenyből, ami jelen esetben azt jelenti, hogy agyonlövik a sétakonvojt autókon és tankon kísérő katonák. Bizonyos, szabályszerűen megtett mérföldmennyiség után az intéseket törlik.
Ezeket szem előtt tartva jelentkezik a versenybe főhősünk, Ray Garraty (Philip Seymour Hoffman nem kevésbé tehetséges fiacskája, Cooper Hoffman például a Licorice Pizzából vagy a Saturday Night: A kezdetekből lehet ismerős), aki rejtélyes okokból jelentkezett ide (látszólag nem a pénznyeremény érdekli). Itt ismerkedik össze Peter McVriesszel (David Jonsson), akivel gyorsan barátságot köt, s persze a többi srác közt is akadnak még szimpatikusak és antipatikusak egyaránt. Az egész sétáló cirkuszt a rendszer hű katonája, a térségben hírhedt és kíméletlen Őrnagy (Mark Hamill végig napszemüvegben) vezeti.
Az első és legfőbb kérdés, ami felmerül az emberben a sztori hallatán: mi lehet izgalmas abban, hogy emberek sétálnak végeláthatatlanul? Nos, King megoldotta ezt is, amit szerencsére a rutinos Francis Lawrence-nek és forgatókönyvírójának, JT Mollnernek (Angyalok és banditák) is sikerült kifogástalanul átemelnie a filmbe. A társaság természetesen eléggé színes: van köztük kigyúrt és nyeszlett, nagydumás és szótlan, jófej és seggfej, ifjabb és idősebb, alacsony és magas, fehér, fekete, ázsiai és amerikai őslakos, szóval a fiatal férfiak/tinik közt mindenféle típus. Ez pedig kapásból remek dinamikákat gerjeszt a karakterek között (beszélgetni természetesen nem tilos).
Közben pedig megismerjük a főbb szereplőket, a motivációikat, a múltjukat, a céljaikat, megszeretjük őket, s így a „csak egy maradhat”-elvű finálé közeledése egyre elkeserítőbbé válik számunkra is.
Viszonylagos eseménytelensége ellenére is kimondottan izgalmas képsorok peregnek épp ezért a szemeink előtt, a végig a szabadban játszódó terep ellenére is fojtogató és kézzelfogható atmoszféra kialakításában pedig mindemellett fontos szerepet játszottak Jo Willems operatőr szemcsés és fakó színekben tobzódó képei, valamint Jeremiah Fraites hangulatos zenei aláfestései.
Na meg persze a csodálatos színészek! E tekintetben egyértelműen a két főszereplő, Cooper Hoffman és David Jonsson (őt többek között az Ipar című sorozatból, vagy a Rye Lane című kiváló romkomból ismerhetjük, a legtöbben azonban a tavalyi Alien: Romulus Andy nevű szintetikusaként jegyezték meg maguknak) viszik a pálmát, mindketten csodálatos alakítást nyújtanak, minden bizonnyal sokat hallunk még majd róluk a jövő filmes és sorozatos díjkiosztó gáláin.
A hosszú menetelés pedig egy remek kis bejegyzés lesz a filmográfiájukban: nem derít majd jókedvre (nem is célja), de izgalmas, végig leköti a néző figyelmét, és amit vállal, azt hozza tokkal, vonóval, izzadsággal, nem kevés vérrel (egészen brutális képsorokra is lehet számítani), könnyekkel, bajtársiassággal, önfeláldozással, bosszúval, reménnyel, kitartással. Az emberi tűrőképesség határait feszegető sztorit biztosan nem feledjük jó ideig.
