SZEMPONT
A Rovatból

Senki nem számított ilyen súlyos orosz összeomlásra – mondja Rácz András védelempolitikai szakértő

Az ukrán ellentámadások, ha teljes fordulatot nem is hoztak, de papíron Ukrajnát egy szalmaszálnyival közelebb hozták a győzelemhez. A szakértő szerint az ukránok lendülete még egy jó darabig kitarthat, de azért az oroszokat sem szabad temetni.


Hónapokig tartó információs előkészületet követően augusztus 29-én kezdetét vette Herszon megyében az ukrán ellentámadás. A műveletet megelőző három-négy hétben a kijevi vezetőség precíziós csapásokkal támadta a Dnyeper nyugati partján állomásozó orosz erők vezetési pontjait, beleértve a lőszerraktárakat, a légvédelmi eszközöket, miközben fokozatosan megsemmisítették a folyón átvezető hidakat és az ideiglenes átkelőhelyeket.

Bár egy darabig azt lehetett hinni, hogy az ukrán előrenyomulás megtorpanni látszik, az elmúlt egy hét tagadhatatlan ukrán hadisikereket hozott. Herszon térségében Zelenszkij bejelentése szerint ezer négyzetkilométert foglaltak vissza az oroszoktól, ezzel 50 kilométerrel helyeződött előrébb a frontvonal. De Donbasszban is megakadt az orosz offenzíva, Bakhmutban jelenleg is harcok dúlnak, míg Siverskből sikerült teljesen kiszorítani az oroszokat.

Miközben mindenki a déli támadásra koncentrált, az északkeleti harkivi régióban is megindult egy ukrán csapás, amivel sikerült megosztani az orosz erőket. A legnagyobb sikereket az elmúlt hetekben kétségtelenül itt érték el, ahol mélyen benyomultak a Donyec folyótól keletre eső részekre, majd a megszállás alatt álló Izjumot és Kupjanszkot is visszahódították.

Fordulat állt be a háborúban?

Rácz András védelempolitikai szakértő szerint ez attól függ, hogy a háború mely szintjét vizsgáljuk. Ha alulról indulunk, akkor harcászati és hadműveleti szinten mindenképpen fordulatról beszélhetünk.

Ugyanakkor a nagy stratégiai helyzet egyelőre nem fog változni: továbbra is Oroszország az agresszor, aki Ukrajna jelentős területeit megszállás alatt tartja, miközben az eszkalációs dominanciát birtokolja. A szakértő lapunknak azt mondta, elsősorban továbbra is Oroszországon múlik, hogy fokozódik, vagy abbamarad-e a háború.

Azt azonban még nem látni, hogy a sikeres ukrán ellentámadások hadászati vagy stratégiai változást hoznának, ahogyan az is kérdőjel, hogy Moszkvában komolyabb politikai változást hozna. Az egyetlen, már most egyértelmű sikere az ellentámadásoknak, hogy Oroszország a rendelkezésre álló információk szerint feladta azt a próbálkozását, hogy szeparatista "népszavazásokkal" próbálja legitimálni az uralmát Herszon, Zaporizzsja és Harkiv megyék felett.

Meddig tarthat ki az ukrán lendület?

Az ukrán haderő az elmúlt néhány napban 40, egyes szakaszokban 60 kilométert haladt előre olyan területeken, amik korábban megszállás alatt álltak – emlékeztetett Rácz András, aki úgy véli ilyen sebességű előrenyomulás jelentős terhet ró az ukrán logisztikára, hiszen a csapatok ellátása bonyolultabbá válik. A nyilvános forrásokból arra lehet következtetni, hogy egyelőre még lendületben van az offenzíva, különösen a donbasszi szakaszon. Ugyanakkor Harkiv megye északkeleti szakaszán már elérték a határt, míg az oroszok visszahúzódtak a komoly vízi akadályt jelentő Oszkil folyó mögé. Itt nem valószínű, hogy az ukrán erők menetből megpróbálkoznak az átkeléssel. Helyette a donbasszi front északi részén próbálhatják kihasználni az elért sikereket - valószínűsítette a szakértő mi várható az elkövetkezendő hetekben.

Bár Rácz szerint az előrenyomulás lehetőségei korlátozottak, az már most kijelenthető, hogy az ukrán hadsereg ezt a korlátot még nem érte el.

Még nem érdemes temetni az oroszokat

A szakértő döbbenetesnek és meglepőnek nevezte az oroszok reakcióját az ellentámadás során. Rácz eddig nem találkozott olyan nyilvános elemzéssel, ami az ukrán offenzíva megindulása előtt ilyen súlyos orosz összeomlásra számított volna. Azt lehetett tudni, hogy ezen a frontszakaszon az orosz védelem gyengébb, de hogy egyáltalán nem voltak gyorsan mozgósítható tartalékuk, megerősített állásaik és légierő-támogatásuk, azt még csak sejteni sem lehetett.

"Döbbenetes, hogy a szó legszorosabb értelmében a nehézfegyverzet jelentős részét hátrahagyva, fegyvert eldobva menekültek az orosz katonák. Ez sok mindent elárul a csapataik fegyelméről, az ottani vezetők irányítási képességeiről, a hasonló helyzetekre való rugalmatlanságukról, valamint az orosz felderítés gyengeségeiről."

Ráczot éppen ezért is képesztette el, hogy egy ilyen nagy léptékű ukrán ellentámadás előkészületeit Oroszország nem volt képes érzékelni. Azonban a szakértő mindenkit óva int attól, hogy túlzott következtetéseket vonjon le az elmúlt hetek történéseiből az orosz hadsereg egészére vonatkozóan.

Hozzá kell tenni szerinte, hogy az ellentámadás során „kudarcot vallott” orosz alakulatok nem a haderő legjobb egységei voltak. Az ukrán siker is komoly és látványos, de közel sem biztos, hogy az ellenfél haderejének egésze ilyen állapotban van.

Rövidülhetett a háború ideje?

Még az sem látszik, hogy a sikeres ellentámadások elnyújtják vagy lerövidítik a háborút - szögezte le gyorsan a szakértő, aki felelevenítette, hogy az ellentámadások nélkül is Ukrajna helyzete nyár közepe óta stagnál. Az oroszok Donbasszban napi néhány száz métert tudtak előre haladni, míg máshol stabil volt a frontvonal. Már nyár közepén látszott, hogy Oroszország kezd kifogyni a bevethető élő erőből.

Papíron az esélye mégis megvannak annak, hogy mielőbb befejeződjön a háború abban az esetben, ha Oroszország beszüntetné az agressziót, vagy Ukrajna előrejelezhetetlen okból hirtelen összeomlana.

"Pillanatnyilag egyik sem tűnik valószínűnek. Az extrém forgatókönyveket nem számítva, nem látszik, hogy 2023 közepe előtt véget tudna érni a háború. Mivel egyelőre az ellentámadás hatásait sem látjuk, csak annyi jelenthető ki, hogy Ukrajna veresége biztosan távolabb, míg győzelme egy picit közelebb került"

- fejtegette Rácz András, aki a felmérésekre hivatkozva azt látja, hogy az orosz társadalom többsége továbbra is támogatja a háborút. Ebben a többségben azonban van egy erős generációs megoszlás. Ha korcsoportokra tagolva nézzük, akkor minél idősebb valaki és minél kisebb településen lakik, annál nagyobb eséllyel támogatja a háborút.

A fiatalok körében, akik besorozhatóak lennének - és éppen emiatt az orosz haderő nagyban számítana rájuk - sokkal kisebb a háború támogatottsága.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk