RTL: Már engedélyezték is Rogán-Gaál Cecília nyaraló-építésének folytatását
Az RTL Híradó megkeresésére a Veszprém Megyei Kormányhivatal azt közölte: a kivitelezési dokumentáció hiányossága, valamint az e-építési napló vezetésének hiánya miatt állíttatták le a beruházást, de az építtető pótolta a hiányosságokat, ezért engedélyezték a folytatást.
Rogán-Gaál Cecília két éve vásárolt Tihanyban egy csaknem kétezer négyzetméteres telket, rajta úszómedencés házzal. Idén februárban a 444.hu írt arról, hogy a nyaralót elbontották, és a paraván mögött új építésébe kezdtek. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint a bontás még legális lehetett, de az új építkezés már nem az.
"Amikor legutóbb ott jártam, nagyon szépen zajlott az építkezés. Ott azt mondták, hogy felújítás történik, nyilvánvalóan azért próbálta eltakarni Rogán Cecília ezt az épületet, mert nem felújításról van szó, hanem leástak a föld alá, földig lerombolták, sőt a föld alá is lerombolták az eredeti villát, és egy új épület épül ott. Semmilyen módon nem engedélyezhették"
- mondta az RTL Híradónak Hadházy, aki még a választások előtt érdeklődött a Kormányhivatalnál, de csak most kapott választ.
Eszerint örökségvédelmi bírságot szabtak ki, megtiltották a további munkákat, és hiánypótlásra szólították fel az építtetőt.
A bírság összege ugyanakkor nem derül ki a Veszprém Megyei Kormányhivatal tájékoztatásából. Az RTL Híradók ugyan rákérdezett, de erre nem kaptak választ.
Megkeresésükre a Veszprém Megyei Kormányhivatal azt írta:
a kivitelezési dokumentáció hiányossága, valamint az e-építési napló vezetésének hiánya miatt állíttatták le a beruházást, de az építtető pótolta a hiányosságokat, ezért engedélyezték a folytatást.
Az RTL Híradó riportja:
Rogán-Gaál Cecília két éve vásárolt Tihanyban egy csaknem kétezer négyzetméteres telket, rajta úszómedencés házzal. Idén februárban a 444.hu írt arról, hogy a nyaralót elbontották, és a paraván mögött új építésébe kezdtek. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint a bontás még legális lehetett, de az új építkezés már nem az.
"Amikor legutóbb ott jártam, nagyon szépen zajlott az építkezés. Ott azt mondták, hogy felújítás történik, nyilvánvalóan azért próbálta eltakarni Rogán Cecília ezt az épületet, mert nem felújításról van szó, hanem leástak a föld alá, földig lerombolták, sőt a föld alá is lerombolták az eredeti villát, és egy új épület épül ott. Semmilyen módon nem engedélyezhették"
- mondta az RTL Híradónak Hadházy, aki még a választások előtt érdeklődött a Kormányhivatalnál, de csak most kapott választ.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Legmagasabb szintű riadót rendelt el a NATO, felszálltak Kecskemétről a Gripenek egy izraeli utasszállító miatt
Azért riasztott a NATO, mert a Tel-Aviv–Prága járat nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással. A magyar vadászgépek az osztrák határig kísérték az utasszállítót, amely folytatta útját.
Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.
„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.
A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.
„A Gripenek a felszállás után röviddel vizuális kapcsolatot létesítettek az utasszállító gép pilótáival, akik ezt követően felvették a rádiókapcsolatot a magyar földi irányítással” – tette hozzá.
A vadászgépek – az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően – a légtérhatárig kísérték az utasszállítót, amely a repülési tervének megfelelő útvonalon 20:10-kor Ausztria irányába kilépett a magyar légtérből.
A riasztást követően a vadászgépek rendben visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.
A bejegyzés azzal zárul, hogy az eset során a Magyar Honvédség légirendészeti készenléti szolgálata és a NATO-integrált légvédelmi rendszere hatékonyan működött.
Hétfőn az iráni–izraeli feszültség miatt a Wizz Air és az Austrian Airlines is ideiglenesen felfüggesztette több Tel-Aviv-járatát.
Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.
„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.
A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.
"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"

Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.
A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.
Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.
A találkozó az 50. percben vett éles fordulatot, amikor Sphephelo Sithole utolsó emberként buktatta a ziccerben kitörő mexikói támadót, amiért azonnali piros lapot kapott.
Az emberelőnyt a hazai csapat a 67. percben váltotta újabb gólra: Roberto Alvarado jobb oldali beadását a negyedik világbajnokságán szereplő Raúl Jiménez fejelte közelről a hálóba, aki elsírta magát gólöröme közben.
A meccs hajrája végképp elszabadult, amikor a 84. percben a videóbíró jelzésére Themba Zwanét is kiállította a játékvezető egy ütésért, így Dél-Afrika kilenc emberrel maradt. A ráadásban, a 93. percben Mexikó is megfogyatkozott, miután César Montes rántotta le a kapura törő Khuliso Mudaut.
A brazil Wilton Pereira Sampaio játékvezető tevékenysége végig a figyelem középpontjában állt, a három kiállítás mellett egy mexikói tizenegyesgyanús esetet is továbbengedett, a rendes játékidő végén pedig hét perc hosszabbítást jelzett a sok megszakítás miatt – írta az Index.
Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.
A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.
Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Piros lap! - Megvan a vb első kiállítása, és majdnem az első tizenegyese is
Rögtön a nyitómérkőzésen kiállították az egyik dél-afrikai védőt, akinek nagyon más választása a szabálytalanságon kívül nem is volt. Csak bottal üthette volna a kapura törő mexikói csatár nyomát.
Yaya Sithole (Dél-Afrika) egyértelmű gólhelyzetet hiúsított meg a Mexikó-Dél-Afrika mérkőzés 48. percében, ezért a mutatványáért pedig a játékvezető piros lappal szankcionálta. Ez a 2026-os világbajnokság első kiállítása.
Centiken múlt, hogy a faltból büntető legyen, a bíró végül csak egy tizenhatoson éppen kívül eső szabadrúgást ítélt meg, amiből Mexikó nem tudott eredményes lenni.
Dél-Afrika így emberhátrányban kénytelen befejezni a meccset, amelyen egyelőre Mexikó érezhetően jobban játszik, és csak a szerencse, egy kapufa és Sithole taktikai kiállítása akadályozza meg, hogy durva kiütés legyen a mérkőzésből. Az eredmény a játék képét nem tükrözi, Mexikó vezet 1-0-ra.