News here
hirdetés

Rogán Antal új feleségével vett részt Novák Katalin beiktatási ünnepségén

Eddig nyilvános eseményen nem lehetett látni a miniszter harmadik házastársát.

Link másolása

hirdetés

Mint arról korábban több cikkben is beszámoltunk, beiktatták Magyarország új köztársasági elnökét, Novák Katalint. Az ünnepségen számos közéleti szereplő részt vett.

Az eseményen részt vett Rogán Antal is, akiről pénteken hivatalosan is kiderült: marad a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, sőt hozzá kerülnek a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok is.

A miniszter 2020-ban harmadszor is megnősült, a hírportálok folyamatosan cikkeztek 20 évvel fiatalabb feleségéről, akinek családja több mint 1000 hektár földet próbált megvenni az esküvő előtt 1,6 milliárd forintért.

Rogán eddig még nem mutatkozott nyilvánosan a párjával, most azonban megtört a jég: a 444 fotósának sikerült lefotóznia, hogy

hirdetés
a miniszterelnök kabinetfőnöke a feleségével együtt nézte végig Novák Katalin beiktatását.

A miniszter házastársának képét EBBEN a cikkben lehet megnézni.

A lap azt is kiszúrta, hogy a pár pont Pintér Sándor fölött kapott helyen a dísztribünön, aki helyett Rogán kapta meg a polgári titkosszolgálatok és a korrupció elleni harc ellenőrzését, amivel az új kormány egyik legerősebb miniszterévé vált.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Megrázó felvétel látott napvilágot egy találatot kapott orosz vadászrepülő utolsó perceiről
A hangfelvételen azt hallhatjuk, ahogy a pilóta nyugtatni próbálja magát, miközben katapultáláshoz készül.

Link másolása

hirdetés

Rövid, de nagyon felkavaró hangfelvétel terjed az interneten, melyet állítólag egy találatot kapott, orosz Szu-34-es vadászbombázó utolsó percéről rögzítettek – számol be a Portfolio.hu.

Az orosz gép rádióadását állítólag az ukrán hírszerzés fogta el és publikálta, hitelességét nem lehet megerősíteni független forrásból. A képen egy balesetet szenvedett MiG-29-es látható egy repülőgép-bemutatóról, nem pedig egy lelőtt Szu-34-es, vélhetően ezt a képet csupán illusztrációs célzattal használták az ukránok.

A hangfelvételeken ugyanakkor a találatot kapott gépről származik. Azon egy női géphang közli, hogy a repülő találatot kapott, és mindkét hajtóműve ég.

A pilóta közben próbál nem pánikba esni és nyugtatni magát, miközben a megfelelő pillanatra vár, hogy katapultálni tudjon.

A végén ordítás hallható, de becsapódásnak nincs jele, a pilóta valószínűleg katapultált és élve megúszta a felkavaró incidenst.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Lázár János bemutatta új minisztériumának csapatát
Vannak ismerős arcok is azok között, akik közreműködnek abban, hogy tervei szerint 2030-ra utolérjük Ausztriát.

Link másolása

hirdetés

Korábban többször hírt adtunk arról, hogy visszatér a kormányzati politikába Lázár János. Ma délután pedig beszámoltunk arról is, mi hangzott el parlamenti bizottsági meghallgatásán.

A Portfolio.hu most azt is bemutatta, kik szerepelnek a régi-új miniszter új minisztériumi csapatában.

  • Csepreghy Nándor miniszterhelyettes és politikai államtitkár,
  • Juhász Tünde, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője lesz a minisztérium közigazgatási államtitkára,
  • Nagy Bálint a beruházásokért felel,
  • Lánszki Regő pedig az építésügyért felel.
„Látjuk már Ausztria hátát, de nem tudjuk beérni őket”

– mondta Lázár, ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte a következő nyolc évben utolérhetjük nyugati szomszédunkat.

A Portfolo idézi Lázár János rövidtávú terveit is a minisztréiumban:

hirdetés

A következő néhány hét feladatait is felsorolta:

  • 10 ezer milliárd forint beruházás van folyamatban. Ezeket számba kell venni. Ez átlátható legyen - ez a cél. Párhuzamos struktúrák vannak szerinte. Erre javaslatot fog tenni. Minisztériumok, állami ügynökségek és állami társaságok vezetik ezeket a beruházásokat egyszerre. Számba kell venni, mire van szerződés, de még nem haladt, mire van szerződés és forrás is, és mi az, ami már elkezdődött, de valamilyen akadály van előtte. Adott esetben felül kell vizsgálni bizonyos beruházásokat - vetítette előre.
  • Egyeztetéseket kezd kamarákkal (építész, mérnöki), szakszervezetekkel, a VOSZ-szal, MKIK-val, és a gyáriparosok szövetségével is. A Fővárosi Önkormányzattal, a Megyei Jogú Városok Szövetségével, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével és az építőiparban foglalkoztatottak szakszervezeteivel.
  • Ha megtörtént a helyzet felmérése, akkor javaslatot kell tenni a jövő évi beruházásokra és javaslatot szeretnék tenni a szeptemberi időszakra egy új állami beruházási kerettörvény létrehozására. Amit ezek után fogunk elkezdeni beruházások, újra kell gondolni, hogyan valósítjuk meg. Indokoltság, okság és fenntarthatóság - említette meg a szempontokat. Itt nemcsak a zöld szempontokra gondol a miniszterjelölt. Például mennyibe kerül fenntartani egy iskolát.
  • Tervezés és előkészítés megváltoztatása. Törvény tiltsa meg, hogy a tervezést elvigye a kivitelezés - jelezte határozottan. Szerinte most sok esetben a kivitelező végzi a tervezési munkákat, ami szerinte nem helyes. Kimunkált kiviteli tervekre van szükség minden munka megkezdése előtt.
  • Új struktúrára tesz javaslatot Lázár János a beruházások lebonyolítása tekintetében. Minisztériumi beruházási modellt hoz létre a jelölt, erre felhatalmazást kapott Orbán Viktor miniszterelnöktől. Itt megjegyezte, hogy a mélyépítéseket jelenleg a NIF zrt-n keresztül vezényli le az állam (ide sorolható az útépítés és vasútépítés), a magas építéseket a beruházási ügynökség, BMSK valósítja meg, míg a vízes beruházásokat önálló és kiszervezett cégeken és cégbirodalmakon keresztül valósítja meg az állam. A cél itt, hogy a minisztérium alá rendeljük ezeket a beruházásokat. A képviselők ellenőrzési jogköre is helyreáll ezáltal szerinte.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Orbán Viktor: Megsemmisítettük az LMBTQ-propagandát, lelepleztük az ellenfeleink szándékát
A miniszterelnök egy nemzetközi konzervatív konferencia keretein belül elemezte saját és pártja sikereinek titkát.

Link másolása

hirdetés

Orbán Viktor elárulta a siker receptjét: szerinte Magyarország azért is válhatott a konzervatív és keresztény értékek bástyájává Európában,

mert felismerte az ellenfelei szándékát, és még időben megsemmisítette az LMBTQ-propagandát.

Valamint túljárt a baloldal eszén is.

A miniszterelnök a Konzervatív Politikai Akció Konferencia budapesti rendezvényén mondott beszédet, ahová sajtóhírek szerint Donald Trumpot is hívták, de ő nem jött el.

A miniszterelnök ezen kívül beszélt a 80-as évek sikereiről, amikor le tudták győzni az akkori kommunista rendszert, bár azt elismerte, hogy a baloldal a liberálisokkal összefogva két vállra fektette őket a 90-es években. Ugyanakkor 1998-tól 2002-ig tartó sikereik után ellenfeleik bebizonyították alkalmatlanságukat: etnikai alapú gyilkosságok történtek hazánkban, a gazdaságot lenullázták, az ország a csőd szélére került.

Orbán Viktor a 2010 utáni időszakról és ötödik kormányáról azt mondta:

hirdetés
„kiválóan kormányoztunk, ennyi év után ennyi szerénytelenséget talán megengedhetek magamnak”.

A Telex tudósítása szerint a kormányfő megosztotta a sikerének receptjét a közönséggel, amit tizenkét pontban határozott meg:

  • Csak a saját szabályok alapján lehet játszani, és nem lehet elfogadni a mások által kiszabott utat, és nem szabad, hogy eltántorítson, ha „kígyót, békát kiáltanak ránk”.
  • A második fontos pont Orbán szerint a nemzeti konzervativizmus elve a politikában, köztük a családok és egyházak támogatása. A miniszterelnök szerint a családokra, emberekre kell hallgatni, ők pedig azt mondták, „Viktor, építsd fel azt a kerítést”, így három hónap múlva állt a határzár, mondta.
  • A harmadik pont a „nemzeti érdek a külpolitikában”, de ez Orbán szerint nem mindig könnyű, mert a külpolitika nehéz világ, például épp egy háború zajlik a szomszédban. Orbán az orosz agresszort elítéli, Ukrajnát segíti, „miközben tudjuk, hogy Magyarországot nem Ukrajna védi meg, micsoda csacsiság ez. Magyarországot a NATO védi meg”, mondta.
  • „Legyen médiánk”, ez a negyedik pont. „A progresszív baloldal őrültségeit csak így lehet bemutatni” Orbán szerint, sőt, azt mondta, akik ezeket a riportereket az egyetemeken tanították, már azok is progresszív baloldaliak. A miniszterelnök szerint a pártpolitikának és a médiának el kellene válnia egymástól.
  • „Leplezd le az ellenfeleid szándékát", ötödik pont. Orbán szerint tabudöntögetőnek kell lenni – amilyen például szerinte Donald Trump –, itt Magyarországon Orbánék pedig már azelőtt leleplezik a baloldalt, mielőtt ők egyáltalán cselekednének. Így tettek például az „LMBTQ-propagandával, ami nálunk még új dolog, de már most megsemmisítettük". Orbán szerint a baloldal támadta a Fidesz-kormány propaganda elleni terveit, például a népszavazásukat, de ők leleplezték a baloldalt, akik így védekezésre kényszerültek.
  • Hatodik pont a „gazdasági racionalitás”, hogy munka alapú társadalmat hoztak létre, mert az emberek dolgozni akarnak.
  • „Ne szorulj ki a szélére”, hetedik pont. Orbán szerint semmi különbség sincs a szélsőjobbról induló tudománytagadás és az LMBTQ-csoportok biológia tagadása között, és ha valaki rájuk hallgat, kiszorulhat a szélére, és így szavazatokat veszíthet.
  • „Minden nap olvassunk” a nyolcadik pont, vagyis „a book a day, keeps the defeat away”, mondta Orbán, ami szabad fordításban azt jelenti, hogy a napi egy könyvvel el lehet kerülni a vereséget.
  • „Legyen hited, mert a hit hiánya veszélyes”, ez a kilencedik pont. Orbán szerint ha valaki nem hiszi, hogy egyszer majd végelszámolás lesz Isten előtt, akkor úgy érzi, bármit megtehet. „Én hallgattam Ézsaiás prófétára”, mondta.
  • „Keress barátokat”, tizedik pont. „Ha a politikában boldogulni akarunk, soha ne azt nézzük, miben nem értünk egyet a másikkal, hanem keressük a közös pontokat”, mondta Orbánt, majd példaként a Vatikánt hozta fel, aki szerinte az egyik legerősebb szövetségese Magyarországnak: ugyanazt gondolják például arról, hogy az apa férfi, anya nő, közben meg nem értenek egyet az illegális migráció kérdésében, mégis tudnak együtt dolgozni.
  • „Építs közösségeket”, tizenegyedik pont. Nincs konzervatív siker működő közösség nélkül, és “minél több a közösség, annál több voksot kapunk”, mondta Orbán az utolsó pontként.
Az RTL Híradó beszámolója a konzervatív konferenciáról

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Lázár János szerint 2030-ra utolérjük Ausztriát
Négy éve még kampányvideójában a bécsi utcai állapotokkal riogatott a most ismét miniszterré kinevezett politikus.

Link másolása

hirdetés

Csütörtökön az Országgyűlés gazdasági bizottsága meghallgatta Lázár Jánost, aki az építési és beruházási tárca miniszterjelöltje – írja a Telex.

A politikus magáról azt mondta, húsz éve parlamenti képviselő, ez alatt az idő alatt rengeteg ország- és városépítő munkát végzett,

a következő időszakra pedig a célja az, hogy létrejöjjön egy olyan országépítő struktúra, amelynek segítségével Magyarország Európa egyik legjobb országa lesz 2030-ra.

Az elmúlt évtizedben az állami beruházások (összértékben 23,5 ezer milliárd forint) 80 százaléka infrastrukturális volt, az EU-ban Magyarország költi a legtöbb pénzt GDP-arányosan ilyen célokra, mondta a miniszter, aki hozzátette:

most van itt a lehetőség, hogy végre felzárkózzunk, utolérjük Ausztriát.

Elmondta azt is, célja, hogy tíz év múlva már ne lehessen észrevenni, ha Hegyeshalomnál átkelünk a határon, és például ne egy romos épület fogadja az arra utazókat.

„Azon fogok dolgozni, hogy az országban mindent magyar építészek tervezzenek, és mindent magyar építőipari cégek építsenek, mert engem Orbán Viktor egy magyar világ építésére kért fel”

– tette hozzá Lázár János, kiemelve, hogy ez azonban nem fog a verseny rovására menni.

hirdetés

Szerinte a sajtó képviselői korábban mindent elkövettek, hogy őt patás ördögként tüntessék fel a budapestiek szemében, azt a látszatot keltették, hogy ő jönni fog egy kamionnal, felszedi a köveket az Andrássy úton, és elviszi egy csongrádi faluba. Közölte, hogy ezzel szemben ő Budapestnek nagy híve, „nem a főváros fog kevesebbet kapni, hanem a vidék az eddigieknél többet” a működése alatt. Ugyanakkor – mint fogalmazott – ő azért a vidékben látja az ország aranytartalékát.

Lázár János célja, hogy növelje a hatékonyságot, a kiszámíthatóságot, átalakítaná az állami beruházások rendszerét, és mindenben az átláthatóságot hirdeti. Számba kell venni például szerinte, hány állami beruházás van folyamatban. Ezek keretösszege 10 ezer milliárd forint, és gondoskodni arról, hogy rendben lezáruljanak.

Állítása szerint jelenleg cégekbe (mint pl. a NIF Zrt.) van szétszórva minden, Lázár ehelyett azt szeretné, ha a minisztériumában képeződne le ez a struktúra, mert csak erre van ráhatásuk a választott képviselőknek.

Konkrét kérdésekre válaszolva Lázár elmondta, hogy nem volt az előző ciklusban önálló építészeti államtitkárság, most azonban lesz. Ez azért nagyon fontos szerinte, mert így az örökségvédelem, az építészet, építésgazdaság kiemelt szerepet kaphat, javulni fog a minőség, jobban érvényesülnek majd a lokális szempontok. Ugyanakkor nem szeretné, ha egyes építkezések politikai kérdésekké válnának, mint ahogy például szerinte a főpolgármester bizonyos beruházási kérdéseket politikai síkra akar terelni.

Példaként a Városligetet említette, aminél a tiltakozók szerinte elfelejtik, hogy nem pusztán a ligetről van szó, hanem a teljes területről, a Nyugati pályaudvar mögötti rozsdaövezet, az állatkert és a liget összekötése lehetne egy jó cél továbbra is. A fővárosiak tiltakozását ugyanakkor nem teljesen érti, a Városliget szerinte „nem egy Hyde park minőségű valami volt, hanem egy olyan hely, ahová az ember nem engedi el a gyerekét este, egy gaztenger, nem olyasvalami, amit védeni kell”.

A Biodóm jó döntés volt, érdemes fejleszteni az állatkertet, amelynek évi félmillió látogatója van. Ha rajta múlik, ez a projekt be lesz fejezve, mondta Lázár.

A Fertő tó és a Városliget példájára felhúzva közölte, hogy ha a helyiek valamit szeretnének, akkor kompromisszumot kell kötni velük, ráerőszakolni semmit nem szabad a lokális közösségre.

A felkért miniszter szerint már most túl van építve az ország, a következő időszakban nagyon fel fog értékelődni annak a szerepe, hogy megtartsuk az ökológiai egyensúlyt az országépítés mellett. A jobbikos Z. Kárpát Dániellel egyetértve fontos, végiggondolandó területnek nevezte az üres lakások témáját, Mellár Tamásnak (Párbeszéd) a szuperkórház kapcsán pedig azt mondta, arról nem ő dönt, hogy lesz-e ilyen, de ha megszületik a döntés, akkor arról gondoskodik, hogy jó minőségben készüljön el.

„Nem áll távol tőlem az a gondolat, hogy ahol csak egy pályázó van, az nem érvényes pályázat, legalábbis első körben biztosan nem” – mondta Lázár az állam és az építési piac viszonyáról. „Jusson az építési vállalkozónak, de maradjon az államkasszának is” – tette hozzá.

Négy éve a 2018-as választási kampányban (egyik utolsó, országos politikában tett gesztusaként) Lázár János nagy port kavart felvételt tett közzé, amin a bécsi utcán néhány, muszlim viseletet hordó embert videózva az osztrák főváros borzalmas közbiztonságáról értekezett.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: