Ridley Scott utópiája, terhes tini és a Stranger Things sztárjának új munkája - szeptemberi streaming-ajánló

David Jon Gilmour 1946. március 6-án született az angliai Cambridge-ben. Édesapja, Douglas Gilmour a Cambridge-i Egyetem állattani tanszékének vezető oktatója volt, édesanyja, Sylvia Wilson pedig előbb tanárnőként, majd később a BBC tévécsatorna filmvágójaként dolgozott. Davidnek három testvére van: Peter, Mark és Catharine, a születésekor pedig a család Trumpingtonban élt, s több költözés után kerültek Grantchesterbe.

A szülők korán felfigyeltek a fiuk zenei érdeklődésére, és arra ösztönözték, hogy fejlessze azt. Így 1954-ben megvehette első kislemezét, Bill Haley Rock Around the Clock című dalát. Lelkesedését a következő évben Elvis Presley Heartbreak Hotel című dala keltette fel, az Everly Brothers Bye Bye Love című dala pedig a gitározás iránti szenvedélyét indította be. Gilmour kölcsönkért egy gitárt a szomszédjától, hogy gyakorolhasson rajta, de soha nem adta vissza. Nem sokkal később Pete Seeger (akit Edward Norton alakított a Sehol se otthon című filmben) könyvével és lemezével kezdett el önállóan gitározni tanulni.

1962-ben Gilmour elkezdte tanulmányozni a modern nyelveket a Cambridgeshire College of Arts and Technologyn, és bár nem fejezte be a tanfolyamot, végül megtanult folyékonyan franciául. Barrett egyébként szintén e főiskola hallgatója volt, a két fiú pedig az ebédszüneteket gitározással töltötte.

Éhkoppon Párizsban

Ugyanebben az évben Gilmour csatlakozott egy blueszenekarhoz, a Jokers Wildhoz, 19 évesen pedig stoppal eljutott a franciaországi Saint-Tropez-ba. Itt csatlakozott hozzá Barrett is, ám nem sokkal később letartóztatták őket utcai zenélés miatt. Gilmour és Barrett később Párizsba utaztak, ahol egy hétig a városon kívül táboroztak, és meglátogatták a Louvre-t is, ebben az időszakban Gilmour a divattervező Ossie Clark sofőrjeként és asszisztensként dolgozott. Ez a bohém életmód azonban kevésbé romantikusnak bizonyult, mint várták, Gilmour például egyszer kórházba is került alultápláltság miatt.

1967 közepén aztán ismét Franciaországba utazott Rick Willsszel és Willie Wilsonnal, a Jokers Wild egykori tagjaival. Flowers, majd Bullitt néven léptek fel, bár a klubtulajdonosok nem voltak hajlandók fizetni nekik, ráadásul nem sokkal a párizsi érkezésük után tolvajok ellopták a felszerelésüket. A franciaországi tartózkodása alatt azonban Gilmour két dalban is énekelt a Tele szívvel – Két hét szeptemberben (1967) című film zenéjében, amelynek főszereplője Brigitte Bardot volt. Amikor még abban az évben a Bullitt-tal visszatért Angliába, nem volt pénzük benzinre sem, ezért egy szakaszon nekik kellett tolniuk a furgonjukat (egy építkezésről loptak benzint korábban, azzal jutottak el idáig).

A rózsaszín legenda

1967-ben a Pink Floyd zenekar, amelyet Gilmour cambridge-i iskolatársai, Syd Barrett és Roger Waters, valamint Nick Mason és Richard Wright alkottak, kiadta a debütáló stúdióalbumát, a The Piper at the Gates of Dawnt. Amikor David újra Londonba került, megnézte a banda egyik dalának felvételét, és megdöbbent, amikor Barrett, aki akkor már mentális problémákkal küzdött, úgy tűnt, nem ismeri fel őt.

1967 decemberében meghívták Gilmourt is a Pink Floydba zenélni, hogy helyettesítse az egyre kiszámíthatatlanabb Barrettet, ekkor egy rövid ideig öttagú lett a zenekar. Kezdetben az volt a terv, hogy Barrett továbbra is dalszerző marad, de nem lép fel a színpadon. 1968 márciusára azonban a Barrett-tel való együttműködés túlságosan nehézkessé vált, ezért ő beleegyezett, hogy elhagyja a bandát. Így Gilmour lett a gitáros és az egyik énekes (Waters és Wright mellett). A The Dark Side of the Moon és a Wish You Were Here albumok megjelenése után aztán Waters vette át az irányítást a zenekar felett, és a legtöbb dalt ő szerezte.

Főként jogi hercehurcák a rockbanda nevének használatáról. Gilmour és Mason akkor fontolóra vették, hogy Wrightot is bevonják a

Pink Floyd visszatérésébe, ami segítene a név használatáért folyó küzdelemben. Persze, mint az köztudott, ez a trió nyerte a jogi csatát, így megtarthatták a Pink Floyd nevet, Waters azonban fix díjat kapott minden koncertjük után, amelyen az ő ötleteit használták, mint például a felfújható disznókat, a helikoptert, az égő repülőgépet stb.

Gilmour azonban így szinte teljes ellenőrzést szerzett a zenekar felett, és rögvest meg is írta az A Momentary Lapse of Reason (1987) című albumot, amelyhez Mason és Wright is hozzájárultak, bár az album első bemutató koncertjein egyikük sem lépett fel, mivel hosszú ideje nem játszottak, ezért nem voltak olyan állapotban, hogy a színpadra lépjenek.

A következő albumukat csak hét évvel később, 1994-ben adták ki, ez volt a The Division Bell, ami szintén óriási siker lett, a lemez és a hozzá kapcsolódó turné egyaránt olyan dalokkal, mint a What Do You Want From Me, a Take It Back, a Coming Back To Life vagy a High Hopes.

Két feleség, nyolc gyerek

Talán az eddigiekből az sem meglepő, hogy Gilmour nem éppen a tipikus rockzenészek léha életét élte, mindössze kétszer nősült élete során, a második feleségével pedig már több mint 30 éve együtt vannak. Először 1975. július 7-én, tehát 29 évesen állt az oltár elé, akkor az amerikai modell és művésszel, Virginia „Ginger” Hasenbeinnel. 15 évig tartó házasságuk alatt négy gyermekük született: Alice (1976), Clare (1979), Sara (1983) és Matthew (1986). Gingerrel végül 1990-ben váltak el.

Gilmournak és Samsonnak négy gyermekük van: Charles (1991, aki az írónő előző kapcsolatából született, David pedig örökbe fogadta őt), Joe (1995), Gabriel (1997), valamint Romany (2002), akinek a születésekor az apja már 56 éves volt.

Gilmour egyébként tapasztalt pilóta és repülésrajongó. Cége, az Intrepid Aviation égisze alatt történelmi repülőgépek gyűjteményét állította össze. Később eladta a céget, amelyet hobbiszinten indított, mert úgy érezte, hogy túlságosan kereskedelmi jellegűvé vált ahhoz, hogy élvezhesse.

A Sunday Times Rich List szerint a nettó vagyona nagyjából 115 millió font.

Szinte biztos, hogy nem tudtad…

Lazának és szerénynek tűnő megjelenése ellenére David Gilmour zenei karrierjén kívüli élete tele van meglepő furcsaságokkal. Mielőtt a Pink Floyd gitárosaként befutott, a ’60-as évek végén rövid ideig modellként dolgozott, a rockrajongók azonban talán örülnek, hogy nem a Vogue borítóján kötött ki, hanem koncertek színpadán és a stúdiók mikrofonjai előtt.

További érdekesség vele kapcsolatban, amit sokan nem tudnak, hogy az ismert és többszörös Oscar-jelölt színésznő, Naomi Watts (Mulholland Drive: A sötétség útja, A kör, King Kong, A lehetetlen, Birdman, Twin Peaks, A megfigyelő) Gilmour keresztlánya. Naomi apja, Peter Watts a 70-es években a Pink Floyd roadie-ja volt, ami később váratlan, de tartós köteléket teremtett a hollywoodi sztár és a legendás zenész között.

Ismert állatjogi aktivista, számos, a vadon élő és háziállatok védelmével foglalkozó szervezetet támogat. 2003-ban például 3,6 millió fontért eladta a londoni kastélyát, a bevételt pedig a Crisis nevű, a hajléktalanság problémájával foglalkozó brit jótékonysági szervezetnek adományozta.

Ma, március 8-án tölti be 50. életévét Freddie Prinze Jr., a ’90-es évek egyik legmeghatározóbb arca, akinek neve egybeforrt a tinédzser-romkomok és a slasher-horrorok aranykorával. A kerek évforduló azonban nem csupán a nosztalgiáról szól. A színész tavaly nyáron tért vissza a mozivászonra, és egy sor őszinte interjúban beszélt arról a belső vívódásról, amely a karrierjét végigkísérte. Kevesen tudják, de az a film, amely világsztárrá tette, majdnem a pályája végét is jelentette.

– vallotta be a Men’s Health magazinnak adott interjújában az 1997-es Tudom, mit tettél tavaly nyáron forgatásának kezdeti időszakáról.

Freddie Prinze Jr. tavaly nyáron ismét Ray Bronson bőrébe bújt a Tudom, mit tettél tavaly nyáron hivatalos folytatásában, amely július 14-én debütált Los Angelesben, és végül világszerte 64,8 millió dolláros bevételt termelt. A vörös szőnyegen már jóval magabiztosabban beszélt a műfaj változásairól. Amikor arról kérdezték, mit szóltak a gyerekei az eredeti, 1997-es filmhez, őszinte nevetéssel válaszolt. „Nevettek rajta, mert olyanok, mint James Wan, megcsinálták a Fűrészt, és az megváltoztatta a műfajt” – mondta a Good Morning America riportjában.

A Men’s Health számára azt is elárulta, hogy sosem élvezte igazán a rivaldafényt. „Nem élvezem, ha magamat nézem a vásznon… Régebben elmentem a premierekre a vörös szőnyegig, aztán elmentem bowlingozni, amíg a film ment.”

Ez a távolságtartás jellemezte akkor is, amikor az 1997-es, 126 millió dolláros bevételt hozó horrorral, majd az 1999-es, 103,2 millió dollárt termelő A csaj nem jár egyedül című romkommal a csúcsra ért. Karrierjét a 2002-es Scooby-Doo, a maga 275,7 millió dolláros globális bevételével koronázta meg, amelyben Fred Jones szerepében egy újabb generáció számára vált ismertté.

2016-ban Back to the Kitchen címmel adott ki szakácskönyvet, amely a családi főzés iránti szenvedélyéről tanúskodik. A kötet előszavát felesége, Sarah Michelle Gellar írta, aki egy bensőséges mondattal foglalta össze férje lényegét: „Ha elfelejtené elmondani: az igazi titkos hozzávalója a szeretet.” Emellett Prinze Jr. a podcastok világában is otthonra lelt. A That Was Pretty Scary című műsorában a horror műfaját elemzi, míg a Wrestling with Freddie a pankráció kulisszatitkaiba avatja be a hallgatókat. A WWE-nél szerzett tapasztalatairól markáns véleménye van. „Régi vágású cég. Ki kell érdemelned a tiszteletet.”

1997-ben, a Tudom, mit tettél tavaly nyáron forgatásán ismerkedett meg Sarah Michelle Gellarral, akivel 2002 szeptembere óta házasok, és két gyermeket nevelnek. Gellar tavaly, Prinze Jr. 49. születésnapján egy egyszerű, de sokatmondó üzenettel köszöntötte férjét az Instagramon: „Olyan hálás vagyok, hogy együtt öregedhetünk.”

Ritkán fordul elő, hogy egy elsőfilmes rendező úgy rúgja be az ajtót az animációs nagyágyúk közé, hogy közben észre sem vesszük, hogy egy kedves családi meséből őrült sci-fi paródia lesz. Daniel Chong és csapata pontosan ezt tette az Agyugrásszal:

A Pixar legújabb alkotása első pillantásra klasszikus, szívmelengető családi filmnek tűnik. Az érzelmes felütés, a kissé szerencsétlen, de jószándékú főhős, Mabel és a természetközeli idill mind azt sugallják: itt bizony könnyes tanulságra számíthatunk. Aztán jönnek az első komolyabb csavarok. Nem túlzás azt állítani, hogy Mabel gyerekkorától kezdve bármihez nyúl, az félremegy. Mintha élő bizonyítéka lenne annak a mondásnak, hogy a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. Márpedig senkiben sincs annyi jószándék mint a tinédzser lányban.

Főhősünk mindössze 19 éves korára elszánt természetvédő aktivistává válik, aki az emberiségben csalódva egy csendes tisztáson talál lelkimenedéket. Ez a kis természeti csoda jelenti számára a lelki békét, kapcsolódást múltjához és a boldogságot. Egészen addig, amíg a helyi elképesztően népszerű polgármester ki nem szemeli a területet az autópálya-körgyűrűjének befejezéséhez. A konfliktus alapja tehát ismerős: haladás kontra természetvédelem. A film azonban nem ragad le a „védd a fákat” szintjén. Ami ezután következik, az egyszerre abszurd és meglepően mély.

Innentől az Agyugrász olyan éles kanyart vesz, hogy a nézőnek is kapaszkodnia kell. A kedves bevezető után hirtelen egy szinte parodisztikus, elrugaszkodott sci-fiben találjuk magunkat, amely nyíltan kikacsint a tavalyi év legnagyobb látványfilmére. Bátran merem állítani, hogy ez a „legjobb Avatar-film”, amit valaha láttunk, még ha csak átvitt értelemben is.

A párhuzam természetesen a James Cameron „Hupikék Pocahontasaival” adja magát, de az Agyugrász nem technológiai forradalommal akar lenyűgözni. Inkább tartalommal, szívvel és ötletességgel múlja felül a blockbustert. Míg Cameron Pandora-világa egy agyatlan látványorgia immár háromszor leforgatva, addig a Pixar kreativitással töltötte fel a vásznat. Képes teljesen elborult alapötletből is koherens, érzelmileg működő történetet faragni.

A vizuális poénok elképesztően hatásosak, nem a szokásos, kötelező animációs geggyűjteményt kapjuk. Többször nevettem fel, percekig kuncogtam a poénokon, ami nálam nagy szó. Itt működik a valódi, ritmusra épített, térdcsapkodós humor, amely néha a háttérben, egy-egy fél másodperces képi villanásban teljesedik ki. Ritka az ilyen precíz komikus időzítés, pláne egy elsőfilmes rendezőtől.

Jó, modern Disneyhez méltó módon az Agyugrásznak nincs klasszikus értelemben vett főgonosza. Felbukkan ugyan egy ellenszenves mellékalak, akit a fináléban nagy ellenfélként pozícionálnak, de ő inkább a körülmények terméke, semmint valódi, árnyalt antagonista. Az igazi „rossz” itt Mabel makacs, elvakult döntéssorozata. A kétségbeesésből fakadó, minden racionalitást félresöprő lépései sodorják egyre mélyebbre a konfliktusba.

Még tanmeseként is több rétegben működik az Agyugrász. A természetvédelem csak az egyik szál. Ugyanilyen hangsúlyos az együttélés fontossága, a közös érdek felismerése, a csapatmunka ereje és a múlt elengedése, miközben az igazán jó dolgokat magunkkal visszük. A család és a barátság szerepe sem marad háttérben, de mindezt nem didaktikus módon, hanem a cselekménybe szervesen ágyazva kapjuk, sokszor szöveg nélkül csal könnyeket a néző szemébe. Pixar filmként nem csak a humor nyert teret, több alkalommal is párás lesz a szemünk. A film nem prédikál, inkább helyzetekbe kényszeríti a szereplőit és velük együtt a nézőt is.

A magyar szinkron korrekt, a poénok többsége működik, ám az ember óhatatlanul eljátszik a gondolattal, milyen lehetett volna eredetiben hallani például Meryl Streep vagy Bobby Moynihan játékát. Ettől függetlenül a humor vizuális ereje annyira domináns, hogy a nyelvi különbségek kevésbé fájnak. Az utóbbi években a Pixar termése meglehetősen hullámzó volt. A Lightyear vagy az Elemi megosztó fogadtatása után sokan hiányolták a stúdió régi formáját. Az Elio-t inkább meg sem említeném. Bár akadtak jól sikerült folytatások, mint az Agymanók 2, az igazán átütő, új kreatív Pixar történet régóta váratott magára. Az Agyugrász ilyen szempontból friss levegő: mer kockáztatni, mer furcsa lenni, és közben nem felejti el, hogyan kell szívhez szóló mesét mondani, egy eszeveszettül vicces sci-fibe oltva.

Agyament alapötletből épít érzelmileg hiteles történetet, miközben harsányan szórakoztat. Ritka kombináció. Régen láthattunk igazán jó vígjátékot a mozikban és azt kell, hogy mondjam az Agyugrász közel van ehhez a titulushoz. Nem csupán egy jól sikerült animációs film. Inkább annak bizonyítéka, hogy a Pixarban még mindig ott pislákol az a bizonyos kreatív szikra. Ha ilyen alkotások születnek belőle, akkor talán nem is kell annyira aggódnunk a stúdió jövője miatt.

„Egyszerűen nem halhatok meg, és ezt nagyon komolyan mondom.”

Ezt a szívszorító vallomást adta Bajor Imre a Best magazinnak nem sokkal a halála előtt.

„Volt idő, amikor gyakran változott a hangulatom, és nemegyszer szinte vágytam a halálra. Az igazság azonban, hogy rettegek tőle.

Vagy néha abba a hiú ábrándba ringatom magam, és bízom abban, hogy heteken belül a tudósok feltalálnak egy kapszulát, amit ha beveszek, meggyógyulok.”

Ma, március 9-én lenne 69 éves a nemzet komikusa, akinek pályája egy pesti lokálból indult, és a legnagyobbak közé emelte.

Minden a Balettcipőben kezdődött, ahol Verebes István felfigyelt a közönséget szórakoztató tehetséges fiatalemberre.

– emlékezett vissza később Bajor Imre.

A színész 1976-ban, 19 évesen az Állami Déryné Színházban kezdte pályáját. Majd Verebes István ajánlására szerepet kapott a Játékszínben. Innen egyenes út vezetett az országos ismertségig:

Később a Heti Hetes oszlopos tagja lett, és olyan filmekben szerepelt, mint a Pasik, a Meseautó remake-je, vagy a 2005-ben bemutatott Le a fejjel! című vígjáték.

A közönség a mindig vidám, viccelődő sztárt látta, de a felszín alatt egészen más zajlott.

– vallotta be őszintén.

Már a negyvenes évei végén megdöbbentő jóslatot tett saját életéről.

A figyelmeztető jelek ellenére sem vett vissza a tempóból, játszott, fellépett, kisebb falvakba is elment, ha ott várták. A megállás nélkül végzett munka azonban lassan felőrölte a szervezetét.

„Nem tudom, ezt az óriási pofont miért kaptam, mert egész életemben igyekeztem jó lenni, senkit nem bántani. Mi, színészek, más tésztából vagyunk gyúrva, mint a hétköznapi emberek. Az örökös túlhajszoltság és a megfelelési kényszer felemészti az összes idegszálunkat.”

A gödörből felesége, Ildikó segítette ki, akivel egy Szulák Andrea-féle házibuliban ismerkedett meg. Mellette álltak gyermekei, Lili lánya és Marci fia, valamint közeli barátai, köztük Hernádi Judit, Gálvölgyi János és Koós János is. „Magam előtt is be kellett ismernem, hogy a feleségem nélkül semmire nem mennék, mivel még egy olyan alapvető dolgot, mint egy sms-küldés, sem tudok önállóan megoldani” – mondta róla önironikusan. Önmagával és a szakmával szemben is kíméletlenül őszinte volt, még a legkényesebb témákban is. „A régi nagy színészkollégák is állandóan ittak, csak letagadták. Azt válaszoltam: a büfé és a pénztár. Én voltam az első Magyarországon, aki ezt be merte vállalni! Kaptam is érte egy fegyelmit.”

Kínába utazott egy különleges kezelés reményében, de már nem kaphatta meg. Utolsó televíziós interjúját Rónai Egonnak adta az ATV-ben.

2014. augusztus 6-án, 57 évesen hunyt el. A Karinthy-gyűrűvel és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntetett színészt a Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra.