HÍREK

Rezsi: már jövő hónaptól fizetniük kell a többletet az átlag felett fogyasztóknak

Szinte azonnal életbe lép a megszorítás, már augusztus 1-től nagyobb összegű számlát kaphatunk.

Link másolása

Az új szabály augusztus elsejétől lép életbe, ezt követően is az előzőleg megállapított éves átlagfogyasztásra lesznek kiállítva a számlák – olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében a rezsicsökkentés részleges megszüntetéséről.

A közleményben szereplő mondat alapján a Portfolio szerint az érintettek esetében a 2021 augusztusa és 2022 július vége közötti éves fogyasztást veszi alapul a kormány visszamenőlegesen, de az sem kizárt, hogy a 2021 január és 2021 decembere közötti időszakot nézi majd. Akkor lép életbe a magasabb piaci ár, ha ez az éves fogyasztási összeg az áram esetében 2523 kWh felett van, a gáz esetében pedig 1729 köbméter felett.

Ez pedig azt jelentheti, hogy

az idei áremelést és plusz rezsidíjakat azok sehogyan sem tudják megúszni, akik az elmúlt egy évben az átlag felett fogyasztottak, ők készülhetnek az azonnali tehernövekedésre

- írja a gazdasági portál, hozzátéve, hogy jelenlegi értelmezésük szerint.

A közleményben azt írták, a számlázási rendszer technikai átállása előkészítés alatt áll. Azt ígérik, a technikai részletekről a fogyasztók időben tájékoztatást kapnak.

Egy átlagfogyasztó – mint ismertették – ma havonta 7750 forintot fizet az áramért, ez a rezsicsökkentés nélkül 50 833 forint lenne. Az átlagos gázfogyasztás havi díja most 15 833 forint, ez a rezsicsökkentés nélkül 131 444 forint lenne – írták.

A kormány szerint áramellátásban 5,6 millió fogyasztóból 4,2 millió átlagfogyasztású vagy az alatti. Gázellátásban 3,5 millió fogyasztóból 2,6 millió átlagfogyasztású vagy az alatti – írták, megjegyezve: azoknak a nagy része is, akik túl vannak a sávhatáron, „igen közel” vannak az átlaghoz, „tehát kis odafigyeléssel” a sávhatár alatt maradhatnak.

A kormány szerint a módosításra azért volt szükség, mert az „elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók miatt egész Európában drasztikusan emelkednek az energiaárak és energiaválság alakult ki”. Hozzátették, egy év alatt az áram ára több mint ötszörösére, a gáz ára több mint hatszorosára emelkedett, és az áremelkedés tovább folytatódik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas meglepetés: Magyar Péterék az összegyűjtött aláírások ellenére sem indulnak el a megyei közgyűlési helyekért
A rövid idő alatt nem tudtak minden jelöltet ellenőrizni, és a politikus szerint sok a Fidesz és az ellenzéki pártok „trójai falova” a Tisza Párt jelöltjei között.

Link másolása

A Tisza Párt mind a 19 megyében összegyűjtötte a megyei közgyűlési helyekért történő induláshoz szükséges sok ezer aláírást – jelentette be Facebook-oldalán Magyar Péter.

Ezután azonban váratlan bejelentést tett:

„A közösségünk vezetése vállalva azt, hogy ezzel sok segítőnknek és támogatónknak is csalódást okozunk, úgy döntött, hogy a TISZA Párt tiszta jövője és a magyarok bizalmának megőrzése érdekében nem indul a megyei közgyűlési listákért, nem ad le a Választási Irodákhoz megyei listákat.”

Az okokról szólva elmondta: „Az utolsó napon nagyon sok olyan jelzést kaptunk, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, olyanok, akiket szándékosan azért küldtek, hogy ártsanak a TISZA Párt hitelességének, ezzel ellehetetlenítve, hogy minél gyorsabban le tudjuk győzni a NER-t és az azt kiszolgáló ellenzéki pártokat.”

„Sajnos a rendelkezésünkre álló rendkívül rövid idő nem volt elegendő ahhoz, hogy minden jelölt múltját és motivációját tökéletesen fel tudjuk deríteni” – tette hozzá.

A szimpatizánsoknak Magyar Péter az üzente: „Sajnáljuk, hogy ezzel sokaknak csalódást okozunk, de bízunk benne, hogy a nagyobb cél, hazánk mielőbbi visszavétele érdekében mindenki el tudja fogadni a döntésünket. Köszönjük a rengeteg, hazaszerető, becsületes jelölt jelentkezését! A közös munkát mindenképpen folytatjuk”.

Azt is megígérte, hogy a két év múlva tartandó országgyűlési választásokra „a hazájukért dolgozni kívánó szakembereket találjunk és egy ütőképes és ütésálló csapatot” hoznak létre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Udvaros Dorottya a Nemzetiből való távozásáról: Nem is tudom felfogni, hogy lesz egy pillanat, amikor össze kell majd csomagolni
A színésznő 22 év után távozik a teátrumból, mert nem hosszabbították meg a szerződését. Azt mondta, hogy nincs benne harag, vagy kétségbeesés emiatt.

Link másolása

Udvaros Dorottya is részt vett hétfőn a magyar sportolók olimpiai formaruhájának bemutatóján. Itt kérdezte meg a színésznőt a Femcafé arról, hogyan érintette a Nemzeti Színházból való távozása.

„Nehéz erről összeszedetten beszélni, mert valahányszor belépek az öltözőmbe, és ott látom, mondjuk így, idézőjelben, az elmúlt 22 év hordalékát. Az embernek a színház a második otthona. A régi próbacipőim, a régi példányaim, a próbaruhák, a régi plakátok, szóval annyi minden kötődés van. Szerintem még nem is tudom felfogni pontosan, hogy lesz egy pillanat, amikor össze kell majd csomagolni.”

Udvaros Dorottya azt is hozzátette, hogy nincs benne harag, vagy kétségbeesés.

A színésznő múlt héten a Magyar Hangnak adott interjújában beszélt arról, hogy már nem tagja a Nemzeti Színháznak, mert Vidnyánszky Attila igazgató nem hosszabbította meg a szerződését. Udvaros távozása nagy vihart kavart a társulatban, később pedig kiderült, hogy többen is távoznak a teátrumból.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Sodrófadiagram, koordinátageometria és egyenletek – Ilyen volt a matematika érettségi második fele középszinten
Új témák és új kompetenciák felmérése is bekerült a 2024-es vizsgába.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, kedden sor került a közép- és emel szintű matamatika érettségikre az ország középiskoláiban. Előbbiben 69 047 vettek részt részt, míg 6616-an választották a magasabb szintet. A vizsga első feléről itt írtunk:

Az Oktatási Hivatal leírása szerint a matematika érettségi II. feladatlapja két részre oszlik: az "A" rész három (egy vagy több kérdésből álló) feladatot, a "B" rész három, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz, amelyekből a vizsgázóknak kettőt kell megoldaniuk, és csak ez a kettő értékelhető.

Az Eduline oktatási portál beszámolója szerint a diákok középszinten egyenletekkel, ún. sodrófa diagrammal, gráfokkal és valószínűségszámítással kapcsolatos feladatokat kaptak.

A 2024-es vizsgán a 2020-as új Nemzeti alaptanterv miatt új témakörök is szerepeltek, többek között gazdasági számítások és új statisztikai fogalmak is.

Emelt szinten a II. részben öt feladatot kapnak a vizsgázók, amik közül négyet kötelezően meg kell oldaniuk, és szintén fel kell tüntetni, hogy melyiket nem szeretnék, ha a javító tanár figyelembe venné. Ezekről a későbbiekben lesznek információk.

A matek érettségi nem hivatalos megoldásai néhány órán belül, a hivatalos megoldókulcs szerda reggel várható.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor az Üvegtigrisben járt, azt üzente, ízirájder
Egy meglepő találkozása is volt a miniszterelnöknek, aki megadja a módját a kampánynak.

Link másolása

Nem akárhol járt és nem akárkivel találkozott Orbán Viktor kampánykörútja során.

De hogy kevésbé legyünk titokzatosak: a miniszterelnök Facebook-oldalán a legendás Üvegtigris büfé mellől posztolt egy fotót, ami mellé stílszerűen annyit írt:

Ízirájder.

Posztszövegében hozzátette: „Öreg harcos nem vén harcos!” Hogy ezzel pontosan kire gondolt, nem tudni, a képen mindenesetre hárman láthatóak. A 40 esztendős Menczer Tamást, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatóját talán kizárhatjuk. Az idén 61 éves Orbán Viktor gyakran definiálja úgy magát mint utcai harcos: ha kellő önkritikát feltételezünk tőle, akár magára is gondolhatott.

A kép harmadik szereplője pedig nem más, mint az Üvegtigris filmek Gabenja, a Kossuth-díjas Reviczky Gábor.

A színész többször kifejezte már szimpátiáját az Orbán-kormány felé. Reviczky Gáborról legutóbb akkor adtunk hírt, amikor a hatodik kemoterápiás kezeléséről írt. Azt borzasztóan nehezen viselte, de rákbetegsége – részben emiatt – visszahúzódott.

Link másolása
KÖVESS MINKET: