HÍREK
A Rovatból

Retteg a brit kisfiú, mert szabadulhatnak a szülei, akik csecsemőként úgy megverték, hogy le kellett vágni a lábait

A szülőket tíz év börtönre ítélték, de januárban feltételesen szabadlábra helyezhetik őket.


Retteg a nyolcéves Tony Hudgell, mert hamarosan kiszabadulhatnak a börtönből a szülei, akik olyan súlyosan bántalmazták csecsemőként, hogy a fiúnak mindkét lábát amputálni kellett – írja a Daily Star. A pár már augusztusban szabadult volna, de akkor az igazságügyi miniszter közbenjárására ezt elhalasztották.

A 24 éves Jody Simpsont és a 47 éves Anthony Smitht 2018-ban tíz év börtönre ítélték gyermekkínzás és súlyos testi sértés miatt.

A pár korábban olyan súlyosan bántalmazta az akkor hathetes Tony-t, hogy a fiúnak több csontja eltört, leálltak szervei és vérmérgezést is kapott. A szülők tíz napig nem is hívtak orvost a gyerekhez, akinek később mindkét lábát amputálni kellett.

A pár már augusztusban automatikusan szabadult volna, de akkor Dominic Raab, brit igazságügyi miniszter közbelépett, így ezt elhalasztották. Simpson és Smith azonban kérvényezte a feltételes szabadlábra helyezését, így akár már januárban szabadulhatnak.

Tony nevelőanyja, Paula ennek kapcsán azt mondta, a gyerek még mindig mérges szüleire, és fél, hogy mi lesz, ha elhagyhatják a börtönt.

„Az akkor elszenvedett bántalmazás azóta is minden nap fájdalmat okoz neki. Gyakran kérdezi, hogy »mikor nőnek vissza a lábaim?«”

– mondta Paula.

A cikkben megjegyzik, hogy júniusban lépett életbe a Tonyról elnevezett törvény, amely szigorította a gyerekbántalmazók büntetését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter elárulta, mit mondott Gulyás Gergelynek és Orbán Balázsnak Strasbourgban
A Tisza Párt elnöke szerint Gulyás Gergely becsületes ember, aki sosem követett el pénzügyi visszaélést.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 09.



Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, szerdán az Európai Parlament strasbourgi ülésén vett részt, ahol Orbán Viktor miniszterelnök bemutatta a következő magyar uniós elnökség programját. Az ülés során Magyar Péter több kérdést is feltett, amelyek szerinte a magyar közéletben nem kapnak nyilvános teret, de ezekre a kormányfő nem adott választ, nyilatkozta a politikus a Telexnek.

A Tisza Párt elnöke szerint a fideszes képviselők egy „rogáni csomagot” adtak elő, Deutsch Tamás pedig a beszédét gyakorolta a pulpitusnál, amiről videója is készült. Magyar Péter úgy érezte, Orbán Viktor először nem akart kezet fogni vele, de végül mégis megtette, bár a miniszterelnök nem állt fel a helyéről.

Magyar azt is hozzátette, hogy szerinte nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán Balázs 1956-tal kapcsolatos „hazaáruló mondatai” immár a Fidesz hivatalos programjának részét képezik, hiszen a politikai igazgató közvetlenül a kormányfő mögött ült a vitán.

Az ülés folyamán a pulpitushoz sétáló Magyar Péter finoman vállon veregette mGulyás Gergelyt és Orbán Balázst. Az EP-vitán Orbán Balázsnak azt mondta: „szégyelld magad”, míg Gulyás Gergely szüleinek üdvözletét küldte.

Egy lengyel képviselő a vita során megjegyezte, hogy az állami média nem közvetítette élőben az Orbán beszéde utáni vitát, amit Gulyásék telefonjaikon próbáltak ellenőrizni. Magyar felajánlotta, hogy megmutatja a saját telefonján, hogy valóban nem élő adásban látható a vita. Gulyás erre azt válaszolta, hogy Orbán Viktor Facebook-oldala közvetíti az eseményt, mire Magyar megjegyezte: „De azért ez még nem a közszolgálati média.”

A Tisza Párt vezetője azt is elmondta, hogy Orbán záróbeszéde alatt azért kiabált közbe, mert szerinte a miniszterelnök fél attól, hogy a vitát az állami média közvetítse, valamint szarkasztikusan megkérdezte, hogy Hatvanpusztán is el tudná-e mondani ugyanezeket az állításokat. Magyar kiemelte, hogy az ülés során többször is próbált szemkontaktust teremteni Gulyás Gergellyel, akit magánemberként tisztel, és akivel szívesen ülne le beszélgetni. Bár szerinte Gulyás néha vállalhatatlan kijelentéseket tesz, mégis úgy véli, hogy a Miniszterelnökség vezetője egy becsületes ember, aki sosem követett el pénzügyi visszaélést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
200 kilométeres széllel érkezett a Milton hurrikán Floridába
A hurrikán miatt mostanra már 2 millió ember maradt áram nélkül.


A Nemzeti Hurrikán Központ jelentése szerint a Milton hurrikán 3-as kategóriájú viharként, 120 mérföld/órás, vagyis 205 km/órás széllökésekkel ért partot a floridai Siesta Key közelében - írja a Guardian.

A jelentések szerint nem sokkal a megérkezése után a Miltont 2-es kategóriájú hurrikánná minősítették, és a szakemberek szerint

a vihar várhatóan jelentősen lelassul, de addig is „életveszélyes” viharhullámokra, szélre és árvizekre figyelmeztetnek.

Flordia nyugat-középső részén továbbra is villámárvíz vészhelyzet van.

A hurrikán miatt mostanra körülbelül 2 millió ember maradt áram nélkül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Népszava: 10 kilométert kellett kerülnie a tanyasi embereknek Szijjártó Péter és Mészáros Lőrinc látogatása miatt
Szijjártó Péter és Mészáros Lőrinc a Budapest-Belgrád vasút építésnek egy jelentős pillanatát nézte meg Kiskőrösön.


Tíz kilométert kerültek a tanyasi emberek, hogy Szijjártó Péter és Mészáros Lőrinc nyugodtan avathasson - írja a Népszava.

Szijjártó Péter külügyminiszter és Mészáros Lőrinc azért látogatott Kiskőrösre, hogy megnézzék a Budapest-Belgrád vasút építésnek egy jelentős pillanatát: a vidéken vezető pályaszakasz utolsó sínszálának lerakását. Azért, hogy mindezt zavartalanul tehessék meg, a lap szerint a Terrorelhárítási Központ lezárást rendelt el a környéken.

A Népszava azt is megjegyezte, hogy nem csak a helybelieket tartották távol az eseménytől, hanem a független sajtót is.

A lap nem kormányzati forrásból már korábban értesült a szerdai avatásról, ezért megkeresték az illetékes tárcákat. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a külügyi tárcához irányította őket, választ nem kaptak. Szerda délelőtt pedig, az avatás helyszínén azzal utasították el belépésüket, hogy „nincsenek a meghívottak listáján.”

Az, hogy zárt körűvé tették az avatást, különösen azért meglepő, mert nem magánberuházásról van szó

- jegyzi meg a Népszava.

A becslések szerint mintegy 800 milliárd forintos munkálatok kisebb részét közvetlenül közpénzből állják, 85 százalékát pedig olyan kínai hitelből, amit a magyar adófizetők fizetnek majd ki húsz év alatt. A pontos részletek azonban nem ismertek, mivel a kormány kínai kérésre titkosított az adatokat - teszi hozzá a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A Tisza szavazói között 20-25 százalék volt fideszes szavazó van, és egyre több
A politikus szerint azon dolgoznak, hogy Magyarországot visszavigyék Európába, Európát pedig elhozzák Magyarországra.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 09.



Az európai parlamenti felszólalása után adott interjút a 444-nek Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy Orbán Viktor miniszterelnöktől egyetlen kérdésére sem kapott választ délelőtt.

Ugyanakkor kiemelte: legalább annyi világossá vált, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, és Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője szimpátiát éreznek Magyarország iránt. Hozzátette, hogy nem vár el külső beavatkozást az ország belügyeibe, hiszen ez szerinte egy belpolitikai természetű vita volt.

„Próbáljuk Európába visszavinni Magyarországot, és Európát elhozni Magyarországra” – mondta a Tisza elnöke.

Magyar Péter szerint maga a soros elnökség nem került a figyelem középpontjába, senki sem tartotta különösebben fontosnak. Sokkal inkább politikai ellentétek uralták a vitát, főleg a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali álláspontok között alakult ki feszültség. Úgy véli, hasznosabb lett volna egy rövidebb, koncentráltabb eszmecsere, mivel a vita ilyen formában kontraproduktív volt.

Magyar Péter a beszélgetés végén kitért arra is, hogy a Fidesz szavazótábora egyáltalán nem intakt.

„A Tisza szavazói között 20-25 százalék volt fideszes szavazó van, és egyre több”

- jelentette ki a politikus több felmérésére hivatkozva.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: