HÍREK
A Rovatból

Republikon: a Jobbik lett stabilan az ellenzék vezető ereje

A Fidesz-KDNP támogatottsága a korábbi csökkenés után kis mértékben növekedni kezdett a friss felmérés szerint.


Továbbra is a Jobbik a legnépszerűbb ellenzéki párt, míg a többiek támogatottsága stagnál, vagy csökken - derült ki a Republikon Intézet májusi közvélemény-kutatásából, amely a Telexen jelent meg először.

E szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága a korábbi csökkenés után kis mértékben ismét növekedett mind a teljes népesség, mind a pártválasztók körében, jelenleg 32 illetve 47 százalékon állnak.

A Jobbiknak sikerült megőrizni vezető helyét az ellenzéki pártok között, jelenleg 10 és 14 százalék támogatja, ezzel pedig májusra stabilan a legnépszerűbb ellenzéki párttá vált.

Eközben a Momentum és a DK is 1-1 százalékpontot veszített áprilishoz képest a teljes népesség és a pártválasztók között is, előbbi 7 illetve 11 százalékkal bír, utóbbi 8 és 12 százalékkal.

Az MSZP támogatottsága stagnált, most a teljes népességben 6, a pártválasztók között 9 százalékos. A Párbeszéd, az LMP és a Mi Hazánk pozíciója is ugyanaz maradt. A Párbeszéd és az LMP továbbra is 1 százalékot tudhat magáénak a teljes népességben és 2 százalékot a pártválasztóknál, a Mi Hazánk pedig 1-1 százalékkal áll mindkét esetben. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a teljes népességben továbbra is 1 százalékon áll, a pártválasztók körében 1-ről 2 százalékra erősödött.

A Republikon elemzése szerint az ellenzéken belül az erőviszonyok nagyságrendileg nem sokat változtak, két különálló blokk alakult ki, négy, nagyjából hasonló támogatottságú középpárt (Jobbik, DK, Momentum, MSZP) és négy tartósan jelenlévő, de kitörni egyelőre nem tudó kisebb párt (Párbeszéd, LMP, MKKP, Mi Hazánk).

Az ellenzéki összefogás támogatottsága jelenleg összesítve nagyobb, mint a Fidesz-KDNP tábora, de továbbra is szoros a verseny: a teljes népességben 32%-33%, a pártválasztók között pedig 47%-50% ez az arány.

Ugyanakkor azoknak az aránya is nőtt 32%-ról 33%-ra, akik bizonytalanok a pártválasztást illetően.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szerint kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péterék menetén
A miniszterelnök által kiposztolt második képpel azonban van egy kis probléma. A két fotó ugyanis egészen más időben és helyen készült.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Orbán Viktor nem sokkal a beszéde után kiposztolt egy két képből álló montázst, amelyen az egyik kép a Békemenettel teli Margit hidat, a másik a Hősök terén gyülekező tiszásokat ábrázolta.

Orbán büszkén azt írta a képek mellé, hogy a Békemeneten kétszer annyian voltak.

A második képpel azonban van egy kis probléma. Az Orbán által közzétett fotó igencsak a rendezvény elején készült, amikor a százezres nagyságrendű tiszás tömeg épp csak elindulhatott a Deák térről, és vonult az Andrássy úton.

Másrészt kérdés, honnan készült a fotó, mert ugye a drónok számára épp Orbánék rendeltek el a Tisza rendezvényének idejére repülési tilalmat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Egy utas lefotózta a Ryanair gépéről, mekkora volt a tömeg a Nemzeti Meneten
A hatalmas tömegről készült felvételt Fekete-Győr András osztotta meg a Facebookon. A Momentum korábbi elnöke Orbán Viktornak is üzent a rövid posztban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Ugyan légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ám ez nem érintette a menetrendszerinti járatokat. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke látványos fotót osztott meg arról, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.

A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.

„Azért a víz az úr” - írta a politikus a felvétel mellé egy magyar zászló kíséretében, majd egy kommentben Orbán Viktornak is üzent.

„Egy honfitársunk lőtte a Ryanair Frankfurtról Budapestre tartó járatán. Látja ezt, miniszterelnök úr? Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!”

A repülőgép ablakából lőtt fotót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel szerint nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter beszéde alatt, fotót is mellékelt
Beindult a számháború: a politikai elemző szerint 35 ezren voltak Magyar beszéde alatt a Hősök terén. Ezt rövid posztjában háromszor is leszögezte.


„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.

„Bárki könnyedén kiszámíthatja a mapchecking segítségével, hogy hányan voltak a rendezvényén. Mindössze 35 ezren. Ezért is nevetséges, amikor Magyar Péter a számokról beszél. Ez csupán 35 ezer ember. A Békemeneten ennél sokkal többen voltak! A Békemenet résztvevőinek száma sokszorosa volt a háborús menetének. Így a 35 ezres létszám egyértelműen kudarcnak számít”

- szögezte le a kormánypárti influenszer.

Deák Dániel drónfotóját itt lehet megnézni:

Fekete-Győr András a tiszás vonulás után egy repülőgép ablakából készült fotót osztott meg. Ezen az látszik, hogy a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért a tömeg.

Nem sokkal korábban Orbán Viktor arról posztolt, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyarék rendezvényén:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A Tisza-kormány az első napon adócsökkentést indít, és nyugdíjat emel, leállítja a propagandát, és lezár egy 20 éves rendszert
Konkrét ígéreteket tett Magyar Péter a Hősök terén, hogy milyen intézkedései lennének a Tisza-kormánynak egy választási győzelem után. Magyarország EU- és NATO-tagságának megerősítése és az ügynökakták megnyitása is elhangzott.


„Április 12-én hivatalosan is lezárunk egy 20 éves rendszert, a Gyurcsány–Orbán korszakot, és másnap egy új napra ébredünk” – mondta Magyar. Hangsúlyozta, hogy az új kormány visszaállítja a nyomozó hatóságok tekintélyét, megnyitja az ügynökaktákat, benyújtja a nemzeti megbékélési törvényt, és létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési hivatalt.

A tervei között szerepel

Magyarország EU- és NATO-tagságának megerősítése, egy adócsökkentési program elindítása, a nyugdíjak emelése, a milliárdosok vagyonadójának bevezetése, a közmédia függetlenségének visszaállítása, valamint az állami propaganda támogatásának leállítása.

Úgy fogalmazott, konkrét vállalásokról beszél, a cél pedig egy működő, emberségesebb ország, ahol a gyengéket felemelik, az igazság erősebb a félelemnél, és a különbözőség nem ok a gyűlöletre, hanem híd egymás felé. Szerinte a változás már elindult, a történelem időről időre elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor lépni kell. „Ez a pillanat most van.” Egy ország szerinte akkor születik újjá, amikor az emberek ismét hisznek egymásban.


Link másolása
KÖVESS MINKET: