SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Repkednek a százmilliók, milliárdok: ennyit keresnek a hazai celebek – Kasza Tibinek nagyon bejött a fogyási biznisz

Sebestyén Balázsnak, Majkának vagy Ördög Nóráéknak sem kell filléres gondokkal küszködniük.


A múlt héten mi is megírtuk, hogy a Forbes listája szerint Majka a legértékesebb celeb Magyarországon. A rappert Sebestyén Balázs műsorvezető és Rúzsa Magdi énekes követi.

A lap szerdán azt is közzétette, hogy mennyit kerestek 2021-ben a hírességek. A múlt heti lista élén helyet foglaló Majka nagyon jól járt azzal, hogy az előző, Coviddal súlyosan terhelt év után újra több koncertet vállalhatott el:

az ózdi rapper cégének 2020-as, 50 milliós árbevételét 2021-ben 302 millió forintra tudta duzzasztani.

A zenész egyébként TV2-nél lejáró szerződését is tavaly újította meg. A tavalyi 302 millió forintos bevétel majdnem egyharmadát, 84 millió forintot tudott a Dyma nyereségként elkönyvelni. Ennek Majka különösen örülhet, hiszen az Opten céginformációi szerint a cég egyetlen, százszázalékos tulajdonosaként tavaly 80 millió forintos osztalékot vett ki a vállalkozásból – írja a portál.

A második helyen álló Sebestyén Balázs vállalkozása évek óta több százmillió forintos bevételt ér el, és így volt ez 2021-ben is 316 millió forint jelent meg eredménykimutatásának árbevétel-során.

A Forbes cikke szerint az árbevétel nagyjából fele profitként jelentkezik, amit Balázs szinte teljes egészében osztalékként ki is veszi.

A harmadik legértékesebb celeb, Rúzsa Magdi dalait több mint ötvenhétezerszer játszották a rádiók, így ő lehet az a magyar előadó, aki a legtöbb jogdíjat kapja Magyarországon.

Cége tavaly 192 millió forintos bevételt ért el, amiből 67 millió forint volt a profit.

Azt nem tudni, hogy ebből mennyi osztalékot fizettek.

Szintén százmilliós bevétele volt a negyedik helyen álló Ördög Nóra cégének, amit férjével, Nánási Pállal közösen vezetnek. A tavalyi évben 314 millió forintos árbevételt értek el, 25 millió forintos profittal.

A legértékesebb celebek listáján Kasza Tibi ugyan "csak" az ötödik helyet érte el, a Forbes elemzése szerint ő érzett rá leginkább, hogyan fordítsa saját üzleti haszonná énmárkáját. Challenge néven új étrendkiegészítő márkát, sőt egyfajta mozgalmat indított, és ennek meg is lett az eredménye: feleségével és testvérével közös cége, a Manker Beauty Kft. csomagküldő internetes kiskereskedelmi szereplőként forgalmazza Kasza italporait és fogyitablettáit, kiemelkedően sikeresen.

Tavaly közel kétmilliárd forintot – pontosan 1 982 349 000 forintot – könyvelhetett árbevételként, ami hatalmas ugrás a 2020-as év nullás eredménye után.

Az üzlet ráadásul brutál nyereséges: 2021-ben 783 millió forint profitot termelt, amiből 780-at fel is vettek osztalékként. Kasza részesedése az Opten adatai szerint 51 százalék, így az osztalék felét is vélhetően ő kaphatta. Arról ugyanakkor korábban mi is írtunk, hogy a gazdasági versenyhivatal vizsgálatot indított a celeb cége ellen, mert valószínűleg megtévesztően népszerűsítették: egy-egy terméknél a Manker webshop és Kasza posztjai is jogsértő módon sugallhatták a termékekről, hogy azok alkalmasak lehetnek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Molnár Áron szerint Byealexék augusztus 20-i koncertjének lemondása jó lehetőség a magyar zenészeknek, hogy szolidaritásképpen bojkottálják a NER rendezvényeit
ByeAlex és a Margaret Island kikerült az augusztus 20-i programból. A színész és aktivista szerint a zenészeknek közösen kellene kiállniuk a jogaikért.


Mint lapunk is megírta, az augusztus 20-i állami ünnepség programjából kikerült ByeAlex és a Margaret Island. A szervezők közlése szerint politikamentes eseményt szeretnének, a fellépések lemondása miatt azonban a zenészek milliós bevételtől eshetnek el.

A döntésre eddig egyik érintett zenész sem reagált a közösségi oldalán. Molnár Áron színész és közéleti aktivista azonban Instagramon osztotta meg véleményét, írja a Blikk.

„Hm.. magyar zenészek.. bizony jó lehetőség ez arra, hogy szolidaritásképpen bojkottáljátok a NER rendezvényeit és ezt kommunikáljátok is. Miért csak ti lehettek arrébb rakva? A NER-t is lehet negligálni. Minél tovább vártok, vagy hallgattok, annál legitimebb lesz a hatalom ezen fegyvere. Minél többen megszólaltok, annál több léket kap a NER hajója”

– fogalmazott az Insta-sztorijában, amelyben egy cikk fotóját is megosztotta a koncertek lemondásáról.

A Margaret Island nemrég Tusványoson is fellépett, ahol az énekesnő, Lábas Viki szivárványszínű papírzászlókat osztott a közönségnek. Az együttes tavasszal jelentette be, hogy idén feloszlik, búcsúkoncertjük október 2-án lesz. Az augusztus 20-i fellépés ennek előfutára lehetett volna.

A két zenekar szereplését korábban bejelentették, ám a programból végül csütörtökön vették ki őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
ByeAlex: a lemondott augusztus 20-i koncert gázsiját felajánlom a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak
Azt is írta még: Ha Az én országom című dal miatt ma hazánkban koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.


ByeAlex koncertjének lemondása még további hullámokat vetett az elmúlt napokban. Az augusztus 20-ára lekötött koncertet a szervezők lemondták, de nem indokolták. Az előadó szerint viszont "erősen egybecseng" Az én országom című dalának megjelenésével.

Most a Facebookon meg is írta, hogy az ilyesmi, valamint a listázás nem jó módszer a művészekkel szemben.

Bejelentette azt is, hogy mivel "kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik," ezért ő a saját részét felajánlja a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak. Amúgy szerinte nincs harag, teszi a dolgát úgy, mint eddig.

Íme, a poszt:

"drága véreim!

gondolom, mostanra már mindenki hallotta, hogy egy augusztus 20.-i koncertünket meg nem indokolt okokból kifolyólag lemondták.

a lemondás ideje erősen egybecseng az ‘az én országom’ c. dalom megjelenésével, amiben egyébként egyetlen kifejezetten lázító, uszító gondolat sincsen megfogalmazva a kormányunk ellen, pedig két hete ezt kiabálják rá.

szerintem, egy rendkívül elegáns, igaz valóban csípős, kritikus, de hazafias dal lett.

ha egy ilyen dal miatt ma hazánkban egy előadónak koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.

a szervezők a szerződésből fakadó kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik. a hamarosan beérkező összegből az én gázsimat viszont felajánlom a HEIM PÁL GYERMEKKÓRHÁZ FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNYNAK, mert én nem fogadok el olyan munkáért pénzt, amit nem végeztem el.

az utalásról, amint a szervezők részéről a teljesítés megtörténik, screenshotot fogok nektek készíteni és megosztom majd itt. (ahogy ezt sok hasonló esetben tettem már.)

leszögezném: bennünk semmi harag nincs senki irányába. én pedig személy szerint teszem tovább azt, amit eddig is. futok, videójátékozom, játszom a macskámmal, hétvégente ezrekkel bulizom és iszogatok, meg néha-néha magamra haragítom ezt meg amazt."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A haladás mindig vihart kavar” – üzente ByeAlex, miután Deutsch Tamás listázta, és kivették az augusztus 20-i programból
A zenész újabb éles társadalomkritikus dallal jelentkezett be. A dalszerző már korábban is hangot adott véleményének, és ezúttal sem fogta vissza magát.


ByeAlex újabb dallal jelentkezett be, amiben éles társadalomkritikát fogalmaz az egyénnel szemben. A zenész friss szerzeményében úgy fogalmaz:

„ez a TÁRSADALOM

azt akarja, hogy BELEFÁSULJ,

hogy az életed unjad, hogy belepunnyadj,

ahogy jönnek a napjaid harminctól.

üzenem a FIATAL SZÍVNEK, hogy kövesse csak amit a vére akar,

ami mögötte van, az már elmúlt egyszer

a HALADÁS mindig vihart kavar!”

A dalszöveg utóbbi pár sora összecseng Sulyok Tamás korábbi posztjával, ahol a fiatalokhoz szólt a köztársasági elnök.

 

a HALADÁS mindig VIHART kavar! ?️

Közzétette: ByeAlex – 2025. augusztus 15., péntek

Byealex korábbi dalában is szomorú hangvételű, komor kritikát fogalmazott meg a társadalom jelenlegi állapotával kapcsolatban. A néplelket pezsdítő, s a némi politikai áthallás játszó dalszövegekre reagált később Deutsch Tamás is. A politikus egy hosszú posztban sorolta fel azokat a zenészeket, akik szerinte évtizedek óta a koncerteken is hallható „Mocskos Fidesz!” üzenetet közvetítik, és ebbe ByeAlex is beletartozik.


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Eltemették Schmuck Andort a Fiumei úti sírkertben - így búcsúztak tőle a gyászolók
A szertartáson családtagok, barátok, tisztelők és közéleti szereplők is megjelentek, hogy leróják tiszteletüket a néhai politikus sírjánál.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 15.



Július 14-én 54 éves korában elhunyt Schmuck Andor, a Tisztelet Társaságának elnöke, akit sokan a nyugdíjasok elkötelezett képviselőjeként ismertek. A korábbi politikust és üzletembert augusztus 15-én a Fiumei úti sírkertben kísérték utolsó útjára. A ravatalozónál hatalmas virágcsokrok és koszorúk vették körül a koporsót, illatuk betöltötte a termet. A gyászolók lassan, méltósággal léptek a koporsóhoz, és csendben, egy pillantással, érintéssel vagy imával búcsúztak tőle.

A búcsúztató délután két órakor kezdődött, Kiss Géza Imre atya, a Szent István-bazilika káplánja nyitotta meg a szertartást. Nyári Károly dallal emlékezett barátjára, előadása könnyeket csalt a jelenlévők szemébe. A Máltai Lovagrend is lerótta tiszteletét, a Tisztelet Társasága pedig egy verssel búcsúzott. A megemlékezést Mága Zoltán zenéje zárta.

A szertartáson több ismert ember is részt vett, köztük Fodor Zsóka, Gáspár Győző, Schobert Norbert, Nyári Károly és Visváder Tamás is. Visváder korábban arról beszélt, hogy szeretné folytatni Schmuck Andor küldetését.

Schmuck Andor élete utolsó időszakában súlyos betegséggel küzdött. Július 14-én kollégái holtan találták otthonában. A hír az egész országot megrendítette. Többen felajánlották, hogy fedezik a temetés költségeit, végül Mága Zoltán vállalta magára a teljes anyagi terhet.

(via Bors, Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: