HÍREK

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez hat ellenzéki párt, szerintük megélhetési válság alakult ki Magyarországon

A kata-törvény visszavonásáról, a rezsiemelés eltörléséről és az élelmiszerek drágulásának megfékezéséről tárgyalnának többek között.

Link másolása

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez augusztus 8-ra hat ellenzéki frakció. Szerintük megélhetési válság alakult ki az országban, és az azt enyhítő javaslataikról tárgyalnának.

A Momentum, a DK, a Párbeszéd, az MSZP, az LMP és a Jobbik a rendkívüli ülésen

  • a kata-törvény visszavonásáról,
  • a rezsiemelés eltörléséről,
  • az élelmiszerek drágulásának megfékezéséről,
  • áfacsökkentésről,
  • a "klímabérlet" bevezetéséről
  • és a lakóépületek szigetelésére vonatkozó országos program elindításáról tárgyalna - hangzott el az ellenzéki pártok hétfői, közös sajtótájékoztatóján.

    Hajnal Miklós momentumos parlamenti képviselő a kezdeményezést azzal indokolta: a rendkívüli ülésen még a hatályba lépés előtt eltörölhetné a parlament az új kata-törvényt, illetve az érintettekkel való egyeztetés után új szabályozást dolgozhatna ki, amely ésszerű időben, jövő januártól lépne életbe.

    Emellett - folytatta -

    a Magyarországon kialakult szociális válsághelyzet miatt azonnali döntésekre lenne szükség több kérdésben is,

    mert egyértelművé vált, hogy a "megszorítások kora" következik Magyarországon, a kormány a választási osztogatást, illetve az elhibázott gazdaságpolitikáját a magyar emberekkel fizettetné meg. Ki fog derülni, hogy egyáltalán eljönnek-e erre az ülésre a Fidesz képviselői, hazajönnek-e a nyaralásukról, hajlandóak-e megvitatni az ország ügyeit augusztusban is - fogalmazott.

    Kálmán Olga, a DK-frakció szóvivője közölte: a rendkívüli ülésen megtárgyalnák a DK határozati javaslatát is, amelyben a rezsiemelés visszavonására és egy családokat segítő, gazdaságilag fenntartható rezsicsökkentés kidolgozására szólítják fel a kormányt. Szerinte Orbán Viktor hazudott, amikor a rezsicsökkentés megtartásáról beszélt, miközben rezsiemelésbe és

    „minden idők legnagyobb megszorító csomagjának végrehajtásába kezdett”.

    Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője arról beszélt: Magyarországot brutális élelmiszerválság sújtja, egyre nőnek az élelmiszerárak és a következő hónapokban tovább fog súlyosbodni az inflációs helyzet. A Párbeszéd határozati javaslata ezért arra szólítja fel a kormányt, hogy teremtse meg az élelmiszer-önrendelkezés feltételeit, vezesse vissza a 2016-ban megszüntetett stratégiai élelmiszer-tartalékot és tegyen lépéseket azért, hogy a klímakatasztrófa hatásaihoz alkalmazkodni tudjon az ország.

    Az LMP 5000 forintos, minden közlekedési eszközre érvényes bérlet bevezetésére szólítja fel a kormányt - közölte Gál József szóvivő. Hozzátette: a "klímabérlet" nemcsak azoknak lenne segítség, akik nem tudják kifizetni még a 480 forintos benzinárat sem, hanem nagyon sok autóst átterelne a közösségi közlekedésre.

    Az MSZP országos, otthonszigetelési program elindítását követeli, nemzeti és uniós forrásokból - mondta Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke. Szerinte ez a program biztosítaná az olcsó, megfizethető rezsit és a fenntartható rezsicsökkentést a magyar családoknak.

    Lukács László, a Jobbik frakcióvezetője közölte:

    pártja az alapvető élelmiszerek és a gyerekneveléshez szükséges eszközök áfájának eltörlésére szólítja fel a kormányt.

    Hozzátette: azt is követelik, hogy a gáz és az áram, valamint a tűzifa áfabevételeiről is mondjon le az állam. Hangsúlyozta: a rendkívüli ülésre "elvárják" a fideszes képviselőket, ők is tartoznak a saját szavazópolgáraiknak annyival, hogy eljönnek és ezekben a fontos kérdésekben elmondják a véleményüket.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
    Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

    Link másolása

    Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

    „A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

    A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
    De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

    Link másolása

    Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

    „De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

    Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

    Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

    az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
    Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2024. április 19.


    Link másolása

    Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

    Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

    Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

    Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    A Rovatból
    Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
    Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

    Link másolása

    „Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

    Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

    A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

    „koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

    A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk