„Ráesett a lábára a tuskó” – darabokra hullhat Pócs János története a vascsővel megvert férfiról
Három különböző történet kering arról, hogy milyen körülmények között sérült meg a Pócs János által bemutatott, a Tiszát tüntetők utaztatásával megvádló férfi lába. A fideszes képviselő vascsöves támadásról beszél, a helyi alpolgármester egy elszámolási vitáról, a Tisza helyi embere pedig munkahelyi balesetről.
Január végén roma aktivisták és más tiltakozók zavarták meg Lázár János miniszter fórumát a politikus korábbi kijelentései miatt. A Fidesz kommunikációja szerint a Tisza Párt büntetett előéletű tüntetőket küldött a helyszínre.
– írta a 444.hu. A képviselő másnap már egy törött lábú férfiról posztolt, azt állítva, hogy a videóban megszólaló férfit támadás érte.
„Rátámadtak és megverték a tegnapi videómban nyilatkozó roma honfitársunkat. Az elkövetők a tiszás Csík Miklós és családtagjai voltak” – állította Pócs János.
Később egy újabb videót tett közzé, amelyben telefonon beszélget az informátorával, aki ekkor már azt mondta, vascsövekkel, fegyverekkel támadtak rá. Pócs a köztévében is elismételte a történetet, ahol arról beszélt, alvilági emberek mentek pénzért Gyöngyösre, és a családot, amit vascsövekkel akartak agyonverni, meg akarták félemlíteni. „Ott tartunk, hogy tiszás a tiszást veri”, és „este, sötétedés után agyba-főbe verték” – fogalmazott a műsorban. A rendőrség a Hevesi Rendőrkapitányságon garázdaság gyanúja miatt indított büntetőeljárást, de az eljárásra hivatkozva bővebb tájékoztatást nem adtak.
A Népszava helyszíni riportjában megszólalt az egyik Lázár ellen tüntető férfi, Besenyei György, aki egészen másképp emlékezett a történtekre.
– mondta a lapnak. Szerinte a férfit szívességből vitték magukkal, de hozzátette:
A lábsérülésről Besenyei azt mondta:
A lap azt is megjegyezte, hogy a fotón mankóval látható férfi már a feltételezett támadás előtt is mankót használt, amikor Pócsnak nyilatkozott.
Elmondása szerint elszámolási viták miatt keresték meg a Pócs videójában szereplő informátort. Ezt követően maga az állítólagos áldozat is kamerába mondta, hogy semmi köze nincsen Csík Miklósnak a támadáshoz, a Botos család volt az, és bocsánatot kért Csík Miklóstól