HÍREK

Rácz András: az oroszok PR-győzelmet arattak, Amerika semmit sem nyert, de legalább a katasztrófát elkerültük

„A találkozó előtt mindkét oldal eltorzította, felemelte a várakozásokat” – mondta az Oroszország-szakértő. Szerinte nem valószínű, hogy létrejönne egy háromoldalú találkozó Ukrajnával együtt.


Donald Trump és Vlagyimir Putyin Alaszkában találkozott, de a tárgyalás végül érdemi megállapodás nélkül zárult. A két elnök Anchorage katonai repülőbázisán ült le egymással, a tervezett hat–hét óra helyett mindössze három órát beszéltek. A megbeszélés után nem tartottak sajtókonferenciát, csak rövid közlést adtak az újságíróknak.

A csúcson sem az ukrajnai háború ügyében, sem más fontos kérdésekben nem sikerült előrelépni. Megállapodás nem született a nukleáris fegyverzet korlátozásáról sem. Rácz András Oroszország-szakértő úgy fogalmazott a Telexnek: „Legalább a katasztrófát sikerült elkerülni.” Hozzátette, az amerikai célokhoz egyetlen lépéssel sem kerültek közelebb.

Moszkva számára a szankciók enyhítése és az amerikai katonai támogatások csökkentése jelentett volna sikert, de ezekben sem látszik eredmény. Az orosz vezetés mégis külpolitikai győzelemként mutatta be a csúcsot, mivel Putyint fogadták az Egyesült Államokban, és találkozhatott Trumppal. Az orosz sajtó kiemelte, hogy az elnök egyenrangú félként jelenhetett meg, és elmondhatta a gondolatait a nyilvánosság előtt.

„A találkozó előtt mindkét oldal eltorzította, felemelte a várakozásokat” – mondta Rácz András. Szerinte Ukrajna bevonása nélkül nem születhetett volna eredmény, ráadásul az ukrán vezetés korábban világossá tette, hogy nem ad át területet, mert az alkotmányuk tiltja a területcserét.

Trump 10/10-re értékelte a csúcsot. Rácz ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott:

„Nem vagyok sem pszichológus, sem gerontológus, fogalmam sincs, Trump mit miért csinál, mindenesetre ez a racionalitással nem leírható. Ebből az Egyesült Államok nem profitált semmit, az oroszok pedig csak egy PR-győzelmet.”

Az amerikai fél látványos erődemonstrációt is tartott: F–22-es vadászgépeket és egy B–2-es lopakodó bombázót vonultattak fel. Oroszországban ezt úgy mutatták be, mintha Putyin tiszteletére történt volna a repülőgépes felvonulás.

Európai szemszögből fontos eredmény volt, hogy Trump tartotta magát az előzetes megbeszélésekhez. A közös ebéd elmaradt, és Rácz szerint nem valószínű, hogy létrejönne egy háromoldalú találkozó Ukrajnával együtt. Az ukránok hangsúlyozták, hogy minden egyes nap, amíg kitartanak, Európát is védik.

A szakértő szerint az orosz hadsereg jelenleg jobban áll a fronton, mint az elmúlt két évben bármikor. Több település is részben vagy nagyrészt orosz kézre került, az ukrán hadsereg pedig komoly emberhiánnyal küzd. A frontvonal helyzete emiatt tovább romlik.

Az alaszkai csúcs után amerikai és európai tisztviselők arról számoltak be, hogy Putyin tűzszünetet ajánlott bizonyos területeken, ha Ukrajna átadná a Donbasz egyes részeit. Cserébe ígéretet tett volna arra, hogy nem indít újabb támadásokat, de korábban már megszegett hasonló vállalásokat.

Rácz András szerint az oroszok nem akarnak kompromisszumot, csak győzelmet.

„A háború folytatódni fog, gyors lezárásra nem érdemes számítani” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szalay-Bobrovniczky Kristóf új alapítványának célja a miniszter és családja anyagi jólétének biztosítása
Az okirat alapján az alapítvány különféle vagyoni juttatásokat nyújthat a kedvezményezettek számára, ezek közé tartoznak például egészségügyi szolgáltatások.


Per Ensem néven hozott létre alapítványt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter – derült ki a HVG cikkéből. Az alapító okirat szerint

az alapítvány célja, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf és közeli hozzátartozói anyagi jólétét „generációkon átívelően biztosítsa”.

Az okirat alapján az alapítvány különféle vagyoni juttatásokat nyújthat a kedvezményezettek számára. Ezek közé tartoznak például egészségügyi szolgáltatások, kulturális és sportprogramok, valamint olyan tevékenységek és javak, mint a vadászat, tenisz, vízi és lovassportok, hajók, lovak, fegyverek, utazás, étkezés, ruházat, berendezési tárgyak, járművek és „egyéb, életszínvonalat biztosító, illetve növelő vásárlások és szolgáltatások”.

Az alapítvány kuratóriumát Király András vezeti, aki a miniszter egyik vagyonkezelő cégének is az ügyvezetője. A vagyonellenőri feladatokat Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő és volt nemzetfejlesztési miniszter lánya látja el.

Az alapítvány nevének jelentése – „kard által” – Szalay-Bobrovniczky egyik felmenőjének címeréből származik. A miniszter ezzel szeretné hangsúlyozni „a családi hagyományok és értékrend megőrzésének és továbbvitelének fontosságát”.

Szalay-Bobrovniczky az elmúlt években több olyan birtokot is megvásárolt, amelyek korábban a család tulajdonában voltak.

Így került hozzá 2023-ban a Badacsonytomaj és Káptalantóti határán fekvő, 1,4 hektáros terület is, amely egykoron apai dédapja, Szalay Bálint birtoka volt. A területen 1896-ban épült fel a Tölgyes Kúria, amelyben hosszú ideig a Badacsony Borászati Szövetkezet működött. A birtokot később két pénzügyi szakember vásárolta meg, tőlük szerezte vissza a miniszter. Az ingatlant 750 millió forintos értéken bevitte a Per Ensem alapítványba, amely azóta annak kezeléséről is gondoskodik.

A HVG megemlíti azt is, hogy a Per Ensem alapítvány ügye azért is érdekes, mert korábban a kormány többször is bírálta Ruszin-Szendi Romuluszt, a honvédség volt parancsnokát. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint az ő szolgálati villája körülbelül egymilliárd forintból épült fel, prémium kategóriás berendezésekkel. A beszerzésekről azonban Ruszin-Szendi nem dönthetett egyedül, azokat más kormányzati szereplőknek is jóvá kellett hagyniuk.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Igaz, hogy pedofil vagy?” – Lázár János durván beszólt Szabó Bálintnak
A volt képviselő teljesen kiborult, és már a feljelentést is megtette. Azt mondja, ilyen vádat még soha senki nem hozott vele kapcsolatban.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 01.



Szabó Bálint büntetőfeljelentést tesz Lázár János ellen, miután a politikus a múlt heti soproni Lázárinfó előtt azt kérdezte tőle: „Igaz, hogy pedofília miatt üldöznek téged? Igaz, hogy pedofil vagy?” Lázár hozzátette: „Szombathelyen és Szegeden is ezt beszélik.”

A volt szegedi képviselő ezek után a 444-nek nyilatkozott az esetről. Azt mondta,

semmilyen büntetőügyben nem szerepelt a neve pedofíliával kapcsolatban, és soha nem is hozták hírbe ilyesmivel.

„Nincsen semmi. Kurva nagyot hibázott szerintem János. A gyerekével kapcsolatos dolog kihozta a sodrából. Vissza próbált támadni és elbaszta” – fogalmazott Szabó Bálint a lapnak.

A politikus szerint „ennél aljasabb rágalmat” nehezen tudna elképzelni.

Úgy gondolja, ha a kormány valóban komolyan veszi, amit az elmúlt napokban hangsúlyozott az alaptalan vádaskodásokkal kapcsolatban, akkor „Lázár Jánosnak évekig börtönben kell majd rohadnia.”

A történet előzménye, hogy Szabó Bálint a Lázárinfó előtt szóba hozta az öngyilkos hódmezővásárhelyi rendőrkapitány ügyét, majd megkérdezte Lázártól, hogy most is magával hozta-e a fiát „a kék villogós autóval”. Ezután kérdezett vissza neki Lázár a pedofíliáról.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szentképekkel felszerelkezett ellentüntetők várták Hadházyékat a Ferenciek terén
A független képviselő közölte: megállapodott a ferencesekkel, és jövő héttől nem a templom előtt fognak demonstrálni.


Kedden délután ellentüntetők jelentek meg a budapesti Ferenciek terén, ahol Hadházy Ákos tartott demonstrációt. A mintegy 20–25 fős csoport a ferences templom bejárata előtt sorakozott fel, szentképeket és rózsafüzéreket hoztak magukkal. A rendőrség sorfalat állított fel, hogy elválassza őket a járókelőktől, írta a 24.hu.

Az egyik ellentüntető a Kontroll.hu élő közvetítésében úgy fogalmazott, hogy

szerintük a múlt héten „súlyos bűncselekmény” történt, amire békés kiállással szerettek volna reagálni.

A fiatal férfi azt mondta: „Általános jelleggel is fontosnak tartjuk azt, hogy bárki, akik úgy gondolja, hogy templomokra támad, papokra támad – mint ahogy sajnos a történelem során számos alkalommal megtörtént Magyarországon is –, akkor mi ott leszünk, és megvédjük a templomainkat.” Hozzátette, hogy jelenlétük békés, és adott esetben imádságra is sor kerülhet.

Hadházy Ákos a tüntetésen arról beszélt, hogy hitre törekvő embernek tartja magát, és majdnem minden nap imádkozik.

Kiemelte, hogy mélyen érinti, amikor „bizonyos futballszerető emberek ki vannak vezényelve”, hogy megvédjék tőle a templomot.

A demonstráción arra kérte azokat a résztvevőket, akik magukat szintén hitre törekvő embereknek tartják, hogy mondják el vele a Miatyánkot.

A mostani tüntetést megelőzően Hadházy Ákos és Reisz Péter Pál ferences szerzetes múlt héten szóváltásba keveredett a téren, miután a templom harangja körülbelül húsz percen keresztül szólt a demonstráció ideje alatt.

Az esetre Orbán Viktor miniszterelnök is reagált. A Facebook-oldalán azt írta: „Magyarországon mindenki ott tüntet, ahol akar. Össze lehet jönni, lehet tiltakozni. De egy szerzetest szidalmazni a templom kapujában, amiért az harangozni merészel, az nem tüntetés. Az inkább szégyen. Aki ilyet tesz, aki másokat erre biztat, az pedig nem a falu bolondja, szimplán gonosz ember. Lelke rajta.”

A keddi tüntetésen Hadházy közölte, hogy megállapodott a ferencesekkel, és jövő héttől nem a templom előtt fognak demonstrálni. Azt mondta, hogy a Ferenciek tere másik oldalán, „Orbán török barátjának szállodája előtt, a buszmegállóban” tartják majd a megmozdulást. A politikus aljas hazugságnak nevezte azt az állítást, miszerint „aki a kormányt bírálja, az egyházat támadja”.

A ferences templom harangja kedden, a tüntetés ideje alatt nem szólalt meg.

A demonstráció végén a résztvevők a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz vonultak, ahol este hétkor megemlékezést tartottak. Három évvel ezelőtt ezen a napon bocsátottak el több olyan pedagógust, akik részt vettek a tanártüntetésekben és a polgári engedetlenségi akciókban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ötigenes szavazásra buzdít Magyar Péter, szerdán indul a Nemzet Hangja második szakasza
A Tisza Párt elnöke szerint három hét alatt bejárják az országot, október 23-án pedig a fővárosban zárnák a kampányt egy közös menettel.


Magyar Péter szerdán indítja el a Tisza Párt Nemzet Hangja nevű szavazásának második szakaszát. A szavazáson öt kérdésre lehet voksolni, elsőként a Tisza Világ nevű applikációban, de a pártelnök azt ígéri, önkénteseik három héten belül Magyarország minden településére eljutnak.

„A Tisza több tízezer önkéntese mind a 3155 magyar településre eljut október 23-ig”

mondta Magyar Péter a Facebook-oldalán. A politikus szerint a nemzeti ünnepen Budapesten is találkoznak majd támogatóikkal a Nemzeti Meneten.

A Tisza Párt vezetője arra kéri a választókat, hogy töltsék le az applikációjukat, és vegyenek részt a szavazásban. Jelezte, hogy az aktivisták is lehetőséget biztosítanak majd a részvételre.

Magyar Péter bejegyzésében azt is írta, hogy Orbán Viktor elutasítja a Tisza Párt több javaslatát is. Ezek között említi a személyi jövedelemadó csökkentését, a nyugdíjemelést, a legfeljebb 200 ezer forintos pluszjuttatást több mint kétmillió idős ember számára,

a milliárdosokat érintő vagyonadót, a családi kedvezmények és támogatások emelését, valamint a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények nyilvános kivizsgálását.

„Üzenjünk közösen a bukott és korrupt orbáni maffiának! Küldjünk öt hangos igent!” – fogalmazott Magyar Péter.

A Tisza Párt a Nemzet Hangja szavazás második szakaszát azután hirdette meg, hogy a kormány nemzeti konzultációt kezdeményezett a közteherviselésről.

A pártelnök szerint ez valójában egy lejárató kampány, amely a Tisza ellen irányul, és egy többször megcáfolt adóemelésre épül.

(via Népszava)


Link másolása
KÖVESS MINKET: