A történelem újrajátszásával vádolta meg Putyint a nemrég kinevezett brit külügyminiszter a Sky Newsnak adott interjújában.
Gillian Keegan szerint az orosz elnök szerda reggeli beszédének nyelvezete „meglehetősen aggasztó”, és arra buzdította az orosz állampolgárokat, hogy „lássanak túl a saját médiájukon”.
„Ez Oroszország illegális háborúja Ukrajnában, és természetesen továbbra is Ukrajna mellett fogunk állni, minden NATO-szövetségesünkkel együtt”
- fogalmazott Keegan.
Az orosz elnök nukleáris fegyverekkel kapcsolatos fenyegetéséről azt mondta, hogy „ez olyasmi, amit nagyon komolyan kell vennünk”. A brit külügyminiszter úgy fogalmazott: ez nem olyan dolog, amit irányíthatunk, és Keegan abban sem biztos, hogy Putyin kontrolálhatja az eseményeket.
„Ez nyilvánvaló eszkaláció” - fogalmazott a brit külügyminiszter.
A történelem újrajátszásával vádolta meg Putyint a nemrég kinevezett brit külügyminiszter a Sky Newsnak adott interjújában.
Gillian Keegan szerint az orosz elnök szerda reggeli beszédének nyelvezete „meglehetősen aggasztó”, és arra buzdította az orosz állampolgárokat, hogy „lássanak túl a saját médiájukon”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mínusz 11 fokban maradt fűtés nélkül 16 ezer ember Kazincbarcikán, melegedőbuszokat készítenek elő a városban
A távhővezeték kilyukadása miatt állt le a szolgáltatás Kazincbarcikán január 19-én, több mint 500 háztartásban. A hibaelhárítás akár 24 órát is igénybe vehet, a városi kórház saját fűtésre állt át.
Mínusz 11 fokos fagyban maradt fűtés és meleg víz nélkül Kazincbarcika jelentős része hétfőn, miután kilyukadt a városi távhővezeték. A hibára január 19-én, dél körül derült fény (képünkön), a szolgáltató munkatársai pedig délutánra találták meg a csőtörés helyét. A javítást azonnal megkezdték, de a rendszer újraindítása időigényes.
Az önkormányzat eredetileg több mint 500 háztartásról és egy óvodáról közölte, hogy tartósan, akár 24 órán keresztül sem lesz fűtésük és meleg vizük. A katasztrófavédelem később már arról számolt be, hogy a szolgáltatáskiesés maximum 8710 fogyasztót, vagyis mintegy 16 ezer lakost érinthet.
A hiba leginkább a Csokonai utca 2–28. és a Mikszáth Kálmán utca 1–17. szám alatti épületeket, valamint a Székhelyóvodát sújtja. A kiszakaszolt területen kívül élőknek a szolgáltató azt ígérte, hogy valamikor az éjszaka folyamán újraindulhat a fűtés.
A katasztrófavédelem hétfő esti közleményében a lehetséges következményekre is kitért. „Műszaki hiba miatt szünetel az önkormányzat által üzemeltetett távhőszolgáltatás Kazincbarcikán. A távhőrendszer sokáig tartja a meleget,
a lakások várhatóan kedden délutánra hűlnek le 18 Celsius-fokosra, amennyiben nem sikerül addig kijavítani a hibát. A katasztrófavédelem a volántársasággal melegedőbuszokat, az önkormányzattal közösen melegedőhelyeket készít elő, arra az esetre, ha szükség lenne ezekre.
Amennyiben indokolt, melegedővonat is bevethető a helyszínen.”
Szitka Péter polgármester bejelentette, hogy az Egressy Béni Művelődési Központot megnyitották melegedőhelyként azok számára, akik nem tudják megoldani otthonuk fűtését. A városi kórház átállt a saját fűtési rendszerére, így a betegek ellátása zavartalan.
Mínusz 11 fokos fagyban maradt fűtés és meleg víz nélkül Kazincbarcika jelentős része hétfőn, miután kilyukadt a városi távhővezeték. A hibára január 19-én, dél körül derült fény (képünkön), a szolgáltató munkatársai pedig délutánra találták meg a csőtörés helyét. A javítást azonnal megkezdték, de a rendszer újraindítása időigényes.
Az önkormányzat eredetileg több mint 500 háztartásról és egy óvodáról közölte, hogy tartósan, akár 24 órán keresztül sem lesz fűtésük és meleg vizük. A katasztrófavédelem később már arról számolt be, hogy a szolgáltatáskiesés maximum 8710 fogyasztót, vagyis mintegy 16 ezer lakost érinthet.
A hiba leginkább a Csokonai utca 2–28. és a Mikszáth Kálmán utca 1–17. szám alatti épületeket, valamint a Székhelyóvodát sújtja. A kiszakaszolt területen kívül élőknek a szolgáltató azt ígérte, hogy valamikor az éjszaka folyamán újraindulhat a fűtés.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Trump már az elmaradt Nobel-békedíjával érvel Grönland elcsatolása mellett, Európa vámcsomaggal tiltakozhat
Az amerikai elnök a norvég kormányfőnek üzenve állította, hogy Dánia nem tudja megvédeni a területet, őt pedig méltatlanul mellőzték a békedíjnál. Støre visszautasította az utalást, az EU viszont gazdasági választ is adhat.
Donald Trump a norvég miniszterelnöknek küldött levélben azzal hozta összefüggésbe Grönland megszerzésének tervét, hogy nem kapta meg a Nobel-békedíjat. Mint ismert, az amerikai elnök hivatalos álláspontja szerint a világ addig nem lesz biztonságban, amíg az Egyesült Államok nem szerzi meg a teljes irányítást a Dániához tartozó sziget felett.
„Tekintettel arra, hogy az önök országa úgy döntött, nem adja nekem a Nobel-békedíjat, pedig TÖBB MINT nyolc háborút is megállítottam, többé nem érzem kötelességemnek, hogy kizárólag a békére törekedjek” – írta Trump.
A sajtóban világszerte közölt levél szerint amerikai elnök azt is vitatja, hogy Grönland Dániáé lenne, mert a skandináv ország „nem tudja megvédeni a területet Oroszországtól vagy Kínától, és miért is lenne az ő »tulajdonjoguk« egyáltalán? Nincsenek erről írásos dokumentumok; csupán annyi történt, hogy több száz éve egy hajójuk kikötött ott – de nekünk is voltak hajóink, amelyek szintén kikötöttek ott”. Trump célzásként hozzátette, hogy most már a NATO-nak is tennie kell valamit az Egyesült Államokért, miután annak megalapítása óta ő többet tett a szövetségért, mint bárki más.
A levélre reagáló norvég kollégája, Jonas Gahr Støreközleményében hangsúlyozta, hogy a Nobel-békedíjat egy független bizottság ítéli oda, nem a kormány.
„Többször is világosan elmagyaráztam Trump elnöknek, hogy a döntést nem a norvég kormány hozza – ez közismert tény” – szögezte le a miniszterelnök.
A Nobel-békedíj kérdése januárban már egy másik ügyben is előkerült. María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető Trumpnak ajándékozta a saját, tavaly elnyert kitüntetését, mire a norvég Nobel Intézet leszögezte: „a Nobel-díj kihirdetése után azt nem lehet visszavonni, megosztani vagy másokra átruházni. A döntés végleges és örökre érvényes.”
Trump már 2019-ben is felvetette Grönland megvásárlásának ötletét, amit Mette Frederiksen dán miniszterelnök akkor abszurdnak nevezett, mire az amerikai elnök lemondta koppenhágai látogatását. Eközben a Financial Times úgy értesült, hogy több európai vezető sürget komoly ellenintézkedéseket, amelyek keretében már egy 93 milliárd eurós vámcsomagot is belengettek.
Donald Trump a norvég miniszterelnöknek küldött levélben azzal hozta összefüggésbe Grönland megszerzésének tervét, hogy nem kapta meg a Nobel-békedíjat. Mint ismert, az amerikai elnök hivatalos álláspontja szerint a világ addig nem lesz biztonságban, amíg az Egyesült Államok nem szerzi meg a teljes irányítást a Dániához tartozó sziget felett.
„Tekintettel arra, hogy az önök országa úgy döntött, nem adja nekem a Nobel-békedíjat, pedig TÖBB MINT nyolc háborút is megállítottam, többé nem érzem kötelességemnek, hogy kizárólag a békére törekedjek” – írta Trump.
A sajtóban világszerte közölt levél szerint amerikai elnök azt is vitatja, hogy Grönland Dániáé lenne, mert a skandináv ország „nem tudja megvédeni a területet Oroszországtól vagy Kínától, és miért is lenne az ő »tulajdonjoguk« egyáltalán? Nincsenek erről írásos dokumentumok; csupán annyi történt, hogy több száz éve egy hajójuk kikötött ott – de nekünk is voltak hajóink, amelyek szintén kikötöttek ott”. Trump célzásként hozzátette, hogy most már a NATO-nak is tennie kell valamit az Egyesült Államokért, miután annak megalapítása óta ő többet tett a szövetségért, mint bárki más.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gyászol a divatvilág: 93 évesen elhunyt a császár, Valentino Garavani
A világhírű olasz divattervező, Valentino Garavani január 19-én, római otthonában hunyt el. Giorgia Meloni miniszterelnök az olasz divat örök szimbólumának nevezte.
A császár nincs többé – adta hírül az olasz sajtó. 93 éves korában, római otthonában elhunyt Valentino Garavani, a Valentino divatház alapítója. A divattervező január 19-én, hétfőn, szerettei körében halt meg. Temetése január 23-án 11 órakor lesz a római Santa Maria degli Angeli e dei Martiri bazilikában.
Valentino Clemente Ludovico Garavani 1932-ben született. Tizenhét évesen elnyerte a párizsi Haute Couture Union ösztöndíját, majd Jean Dessès divattervező stúdiójában dolgozott. Két évet töltött Guy Laroche műtermében, mielőtt visszatért Olaszországba, ahol 1959-ben Rómában megalapította saját divatházát. A hatvanas évek közepétől vált világhírűvé elegáns haute couture estélyi ruháival. Nevéhez fűződik a kollekcióiban gyakran használt élénkvörös szín, az úgynevezett Valentino-vörös. Több mint ötvenéves karrierje során számtalan emlékezetes ruhakölteményt alkotott, melyeket a legnagyobb sztárok viseltek Rómától Hollywoodig.
2007-ben vonult vissza. Férfiakkal és nőkkel egyaránt volt élettársi kapcsolata. Munkásságáért megkapta az Olasz Köztársaság Nagykeresztjének Lovagi címét, és a francia Becsületrend lovagjává is ütötték.
Halálhírére az olasz politikai élet vezetői is reagáltak. „Valentino az olasz divat örök szimbóluma, a stílus és az elegancia vitathatatlan mestere. Ma Olaszország egy legendát veszített el, de öröksége továbbra is generációkat fog inspirálni. Köszönjük mindazt, amit tett” – búcsúzott tőle Giorgia Meloni olasz miniszterelnök. „Az elegancia mestere, az olasz zsenialitás világszerte ismert szimbóluma. Olaszország most a stílus és kreativitás terén páratlan és pótolhatatlan, abszolút főszereplőt veszített el” – írta Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes.
Életéről 2008-ban dokumentumfilm készült Valentino: The Last Emperor címmel. A nemzetközi áttörést az hozta el neki, amikor Jacqueline Kennedy is viselni kezdte a ruháit.
Halálának okát nem hozták nyilvánosságra. A család közlése szerint a nyilvános ravatalozást január 21-én és 22-én tartják a római Piazza Mignanellin.
A császár nincs többé – adta hírül az olasz sajtó. 93 éves korában, római otthonában elhunyt Valentino Garavani, a Valentino divatház alapítója. A divattervező január 19-én, hétfőn, szerettei körében halt meg. Temetése január 23-án 11 órakor lesz a római Santa Maria degli Angeli e dei Martiri bazilikában.
Valentino Clemente Ludovico Garavani 1932-ben született. Tizenhét évesen elnyerte a párizsi Haute Couture Union ösztöndíját, majd Jean Dessès divattervező stúdiójában dolgozott. Két évet töltött Guy Laroche műtermében, mielőtt visszatért Olaszországba, ahol 1959-ben Rómában megalapította saját divatházát. A hatvanas évek közepétől vált világhírűvé elegáns haute couture estélyi ruháival. Nevéhez fűződik a kollekcióiban gyakran használt élénkvörös szín, az úgynevezett Valentino-vörös. Több mint ötvenéves karrierje során számtalan emlékezetes ruhakölteményt alkotott, melyeket a legnagyobb sztárok viseltek Rómától Hollywoodig.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Keddtől bezárja a Szőlő utcai javítóintézetet a kormány
A kormány rendeletben döntött a Budapesti Javítóintézet bezárásáról, az intézkedés kedden lép hatályba. A fiatalkorúakat Debrecenbe, Nagykanizsára, Aszódra és Rákospalotára helyezik át.
Keddtől bezár a botrányaitól elhíresült Szőlő utcai Budapesti Javítóintézet, miután a kormány a teljes javítóintézeti rendszer átalakításáról döntött. A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent rendeletmódosítás már kedden hatályba is lép.
A bezárást követően egy új, országos hatáskörű javítóintézet jön létre, amely a tervek szerint a jövőben megszűnő intézmények feladatait is átveszi.
A kormány célja ezzel a működés egységesítése és hatékonyabbá tétele.
A rendelet értelmében
a javítóintézeti nevelésre ítélt lányokat ezentúl a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon fogadja. A fiúkat az Aszódi, a Debreceni és a Nagykanizsai Javítóintézetbe helyezik el.
Ha egy fiatalkorú letartóztatását javítóintézetben hajtják végre, a lányok szintén Rákospalotára, a fiúk pedig a Debreceni és a Nagykanizsai Javítóintézetbe kerülnek.
A Szőlő utcai intézmény tavaly májusban került a figyelem középpontjába, amikor a rendőrség letartóztatta a korábbi igazgatót. Az év végére már kilencre nőtt a Szőlő utcai botrányként elhíresült ügy gyanúsítottjainak a száma. Január közepén a bíróság – az ügyészség indítványára – három hónappal meghosszabbította négy gyanúsított: a volt igazgató, egy gyermekfelügyelő, egy nevelő és egy rendész letartóztatását. A kormány már tavaly decemberben úgy döntött, hogy a javítóintézeteket a büntetés-végrehajtás felügyelete alá vonja, és folyamatos rendőri jelenlétet biztosít, hogy megelőzzék a további visszaéléseket. Szakmai szervezetek ugyanakkor vitatták, hogy a szigorúan rendészeti megoldás önmagában kezelné a gyermekvédelmi és pedagógiai problémákat.